Pályázati kiírás: miniszteri ösztöndíj magyarországi PhD/DLA képzésben résztvevőknek

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen nyílt pályázatot hirdet a 2018/2019-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2018. évi doktori felvételi eljárásban nappali munkarendű képzésre jelentkeztek és a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges PhD/DLA képzésre kerültek besorolásra.

 

A pályázati kiírás tartalmát Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: ELTE) együttműködve dolgozta ki, a pályázatot az ELTE és a Beregszászi Agora Információs Központ lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg.

 

Általános tudnivalók:

  • Az EMMI és az ELTE az ösztöndíjakkal a szülőföldi értelmiség továbbképzését és utánpótlását kívánja támogatni.
  • A pályázat továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban Ávr.) és a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 15.) Korm. rendeletben foglaltak alapján került kiírásra. A fenti jogszabályoknak, valamint Magyarország egyéb vonatkozó jogszabályainak a rendelkezései a pályázati eljárás valamennyi szakaszában alkalmazandók.
  • A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban Nftv) 39. § (1) bekezdése alapján a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (továbbiakban: Kedvezménytörvény) hatálya alatt álló ukrán állampolgárságú személyek – függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e magyar állampolgársággal, vagy sem – a magyar állampolgárokkal azonos módon vehetnek részt a doktori felvételi eljárásban. Így a magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésre felvételiző ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek közül azok, akik a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján elérik a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzéshez szükséges ponthatárt (a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésre kerülnek besorolásra), minden külön pályázaton való részvétel nélkül kerülnek felvételre magyar állami ösztöndíjjal támogatott PhD/DLA képzésre az intézmények között felosztásra került magyar állami ösztöndíjjal támogatott létszámkeretek terhére.
  • A fentieken túl azok a Kedvezménytörvény hatálya alá tartozó külhoni magyar nemzetiségű személyek, akik a felvételi eljárásban nappali munkarendű doktori képzésre jelentkeztek, de a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges képzésre kerülnek besorolásra, abban az esetben vehetnek részt a magyarországi magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésben, ha elnyerik az EMMI és az ELTE által – a határon túli magyarok részére elkülönített 30 fős keret terhére – meghirdetett pályázaton a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben való részvételre irányuló jogosultságot.
  • A magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben való részvétel pályázati úton történő elnyerésének további feltétele az, hogy az érintett határon túli magyar személyek olyan nappali munkarendű doktori képzésre jelentkeztek, melyre az adott felsőoktatási intézmény magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgató fogadására jogosult (azaz a képzés első évfolyamára a 2018/2019-es tanévben magyar állami ösztöndíjjal támogatott keretszám került meghirdetésre). A pályázók részére erről a felsőoktatási intézmény/doktori iskola nyújt tájékoztatást.
  • A pályázati eljárás alapján a 2018/2019-es tanévben a magyarországi magyar állami ösztöndíjjal támogatott, nappali munkarendű doktori képzésben összesen 30 fő, a Kedvezménytörvény hatálya alatt lévő horvát, román, szerb, szlovák, szlovén és ukrán állampolgárságú személy kezdheti meg tanulmányait úgy, hogy közülük
  • legfeljebb 10 fő a bölcsészettudományok, a hittudomány és a társadalomtudományok tudományterületekhez,
  • legalább 20 fő az agrártudományok, a műszaki tudományok, az orvostudományok, a természettudományok és a művészetek tudományterületekhez

tartozó doktori képzésben kezdi meg tanulmányait a 2018/2019-es tanévben.

E hallgatók a felvételi eljárásban nem terhelik a 2018/2019-es tanévre az egyes doktori iskolák részére előirányzott magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésre felvehető keretszámot, őket az előirányzott kerethez hozzáadva kell kezelniük a doktori iskoláknak.

  • Amennyiben a Kedvezménytörvény hatálya alatt álló ukrán állampolgárságú személyek a 2018. évi doktori felvételi eljárásban
  • nem nappali munkarendű képzésre jelentkeztek, vagy
  • nappali munkarendű képzésre jelentkeztek, de a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges képzésre kerültek besorolásra, azonban nem nyerik el az EMMI és az ELTE által meghirdetett pályázaton a magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésre vonatkozó jogosultságot,

akkor tanulmányaikat csak önköltséges formában kezdhetik meg a 2018/2019-es tanévben.

  • A támogatás forrása Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. melléklete, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 5. Egyetemek, Főiskolák cím, 1. előir. csoportszám, 4. Ellátottak pénzbeli juttatásai kiemelt előirányzat.
  • A magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésben résztvevő hallgatók ösztöndíjának havi összege az Nftv. 114/D. § (1) bekezdése és a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet Kormányrendelet 14. § (1)-(2) bekezdései szerint
  • a képzési és kutatási szakaszban 140.555,- Ft/hó a 2018. évben;
  • a kutatási és disszertációs szakaszban (tanulmányok 3. tanévétől) 180.555,- Ft;
  • a doktori képzés során sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri 400.000,- Ft.
  • Az EMMI és az ELTE közösen dolgozza ki a pályázat értékelésének szempontrendszerét. Az értékelési pontrendszer a pályázati kiírás mellékletét képezi.
  • Sikeres pályázat esetén a pályázó kizárólag a pályázatában szereplő, az Értékelő Bizottság által is javasolt magyarországi felsőoktatási intézmény meghatározott doktori iskolájában jogosult a magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori tanulmányainak első évfolyamon történő megkezdésére.

 

A pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket:

  • Kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlan, hamis adatot szolgáltat, ilyen nyilatkozatot tesz a pályázat benyújtásakor, illetve valamely, a pályázat elbírálását érintő valós tényt, adatot elhallgat.
  • A beérkezett pályázatok előértékelését az elbírálási pontrendszer alapján az Előértékelő Bizottság (melynek elnökét és tagjait a szaktárca kérte fel, elnöke: Dr. Orosz Ildikó) végzi. A beérkezett pályázatok előértékelése alapján a nyertes pályázókra az Előértékelő Bizottság tesz előzetes javaslatot az Értékelő Bizottságnak.
  • Az Előértékelő Bizottság ülését követően a nyertes pályázókra tett előzetes javaslat eredményéről a Beregszászi Agora Információs Központ a pályázó által megadott e-mail címre értesítést küld a pályázó részére az ülést követő 2 munkanapon belül, illetve az előzetes javaslat eredményéről személyesen a Beregszászi Agora Információs Központnál lehet érdeklődni. Az előzetes javaslattal kapcsolatban a pályázó az Értékelő Bizottsághoz nyújthat be észrevételt a tudomásszerzést követő 7 napon belül.
  • A pályázatok értékelését az Értékelő Bizottság végzi. Az Értékelő Bizottság elnöke: Jakabné dr. Szalai Krisztina, az EMMI Felsőoktatási Képzési Főosztályának főosztályvezetője. Az Értékelő Bizottság tagjai: Dr. Szalay György (Szlovákiából); Csapó Nándor (Horvátországból); Dr. Orosz Ildikó (Ukrajnából); Dr. Takács Márta (Szerbiából); Dr. Tonk Márton (Romániából); Wurst Erzsébet (Ausztriából); dr. Cseszregi Tamás, az ELTE oktatási igazgatója; Dr. Mészáros Tamás, az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának szakmai igazgatója és Benked László, az EMMI Felsőoktatási Képzési Főosztályának ösztöndíjreferense.
  • A pályázatokról a döntést az Értékelő Bizottság javaslatának – mely tartalmazza az Értékelő Bizottsághoz benyújtott észrevételeket és azok elbírálását is – figyelembe vételével Magyarország emberi erőforrások minisztere hozza meg a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül. A pályázat eredményéről szóló írásos értesítés a döntést követően 7 munkanapon belül a Beregszászi Agora Információs Központ részéről elektronikus postai úton (e-mailben) kerül kiküldésre a pályázó által a pályázati adatlapon megadott e-mail címre.
  • A döntéssel szemben fellebbezésnek nincs helye, a pályázó azonban az EMMI oktatásért felelős államtitkárához kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárás, a pályázat befogadása vagy a pályázati döntés jogszabálysértő. A kifogást a pályázónak a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 10 munkanapon, de legkésőbb a kifogásolt intézkedéstől vagy a mulasztástól számított 30 munkanapon belül kell benyújtania. A pályázónak a kifogás benyújtásakor az Ávr. 102/D. §-ában meghatározottak szerint kell eljárnia.
  • A magyarországi felsőfokú diplomával rendelkező nyertes pályázó nyilatkozatban vállalt kötelezettsége, hogy valamely – e jövőbeli tevékenységüket befogadó nyilatkozattal igazoló – szülőföldi felsőoktatási intézményben vagy felsőoktatási szakkollégiumban az államilag támogatott doktori tanulmányainak időtartama alatt félévente legalább 1 alkalommal előadást tartanak saját tudományos tevékenységükről, kutatási (művészeti) eredményeikről, illetve a tanulmányaikhoz kapcsolódó tudományterületen (művészeti területen) belüli egyéb témáról.
  • A nyertes pályázóval az EMMI által e feladatra kijelölt ELTE szerződést köt, amely tartalmazza a magyarországi felsőoktatási intézményben magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésben résztvevő nyertes pályázó jogait, valamint a hallgatónak az ELTE felé teljesítendő, az alábbi adatokra (és azok megváltozására) vonatkozó adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségeit:
  • a hallgató személyes adatai (név, lakcím, azonosító okmány – útlevél – száma) és ezekben bekövetkező változások;
  • tanulmányi és finanszírozási státuszának megváltozása (így pl. halasztás, átsorolása költségtérítéses képzésre, hallgatói jogviszony megszűnése);
  • elérhetőségi címének, egyéb elérhetőségének (pl. e-mail cím) bejelentése, illetve ezen elérhetőségeinek megváltozása.

A pályázók pályázatuk benyújtásával hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak a Beregszászi Agora Információs Központ, az EMMI és az ELTE, valamint a fentiekben meghatározott döntéselőkészítő testületek és döntéshozók általi kezeléséhez a döntéshez szükséges ideig,­ de legfeljebb 2018. augusztus 31. napjáig. A nyertes pályázók pályázatuk benyújtásával továbbá hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak az EMMI és az ELTE általi kezeléséhez az államilag támogatott doktorandusz jogviszonyuk időtartama alatt. Ezen adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesítése a magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktorandusz jogviszony megszűnését vonja maga után.

  • A nyertes pályázó részére a fogadó felsőoktatási intézmény folyósítja a doktori ösztöndíjat.
  • A nyertes pályázók a magyarországi magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésük időtartama alatt nem részesülhetnek más jogcímen (teljes képzési idejű vagy részképzéses magyarországi alap-, osztatlan és mesterképzésben) miniszteri ösztöndíjban, valamint nem részesülhetnek más (párhuzamos) szülőföldi tanulmányaikkal összefüggésben az EMMI és az ELTE közös pályázati kiírásain elnyerhető tanulmányi támogatásokból.
  • A pályázaton nyertes hallgatók névsora nyilvános. A pályázó a pályázaton való részvétellel hozzájárul ahhoz, hogy neve a magyarországi magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésben történő részvétel elnyerése esetén nyilvánosságra kerüljön a https://martonaron.elte.hu/

 

Pályázhat minden olyan ukrán állampolgárságú magyar nemzetiségű személy, aki a 2018. évben valamely magyarországi felsőoktatási intézmény nappali munkarendű PhD/DLA képzésére jelentkezett, azonban a doktori felvételi eljárásban a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján csak az önköltséges képzésre került besorolásra.

 

A pályázásból kizáró általános feltételek:

  • Nem pályázhatnak a magyarországi letelepedési/bevándorlási engedéllyel, vagy ezekre irányuló folyamatban lévő kérelemmel rendelkező személyek.
  • Nem pályázhatnak a Kedvezménytörvény hatálya alá nem tartozó személyek.
  • Nem pályázhatnak az Ukrajnában állandó lakcímmel nem rendelkező személyek.
  • Nem pályázhatnak azok a személyek, akik valamely magyarországi felsőoktatási intézmény olyan doktori képzésére jelentkeztek, mely
  • nem nappali munkarendű képzés; vagy
  • képzés első évfolyamára a 2018/2019-es tanévben nincs meghirdetve magyar állami ösztöndíjjal támogatott keretszám (azaz a képzés csak önköltséges formában került meghirdetésre a 2018. évi felvételi eljárásban).

 

A meghirdetett pályázati kategória leírása és a további pályázati feltételek:

Nappali tagozatos doktori képzés (PhD/DLA) – 12 fő

Azok a 2018. évi doktori felvételi eljárásban a magyarországi felsőoktatási intézmény doktori iskolájába jelentkező, a tanulmányaikat a 2018/2019-es tanévben az I. évfolyamon megkezdő személyek pályázhatnak, akik

  • nappali munkarendű doktori képzésre jelentkeztek és a felvételi eljárásban az önköltséges képzésre kerültek besorolásra, és
  • szülőföldi felsőfokú, mesterszintű (vagy ennek megfeleltethető pl. osztatlan képzés) tanulmányaikat lezáró diplomával rendelkeznek, vagy
  • magyarországi felsőfokú diplomával rendelkeznek, és
  • középiskolai tanulmányaik egészét (ide nem értve a 2005. január 1. után Magyarországon letett érettségi vizsgát) szülőföldi középiskolában végezték,
  • rendelkeznek valamely szülőföldi (ukrajnai) felsőoktatási intézmény főállású oktatójának ajánlásával,
  • nyilatkozatban vállalják, hogy az ösztöndíj elnyerése esetén valamely – e jövőbeli tevékenységüket befogadó nyilatkozattal igazoló – szülőföldi felsőoktatási intézményben vagy felsőoktatási szakkollégiumban az államilag támogatott doktori tanulmányainak időtartama alatt félévente legalább 1 alkalommal előadást tartanak saját tudományos tevékenységükről, kutatási (művészeti) eredményeikről, illetve a tanulmányaikhoz kapcsolódó tudományterületen (művészeti területen) belüli egyéb témáról.

 

Az ösztöndíjak odaítélésekor előnyben részesülnek

  • a szülőföldi felsőfokú diplomával rendelkezők,
  • akik szülőföldön köz- vagy felsőoktatási intézmény főállású vagy szerződéses tanárai/oktatói vagy tudományos kutatóhelyek főállású vagy szerződéses kutatói.

Ezek hitelt érdemlő igazolása az elbíráláskor alkalmazott értékelési pontrendszerben többletpontot jelent.

 

A megadott 12 fős keretszám terhére magyarországi felsőfokú diplomával rendelkezők részére legfeljebb 2 ösztöndíj ítélhető meg, kivétel ez alól az az eset, amikor a keret teljes kitöltéséhez nem lesz elegendő érvényes szülőföldi diplomával rendelkező pályázó.

 

A pályázati kategóriára vonatkozó további kizáró feltételek:

Nappali munkarendű PhD/DLA ösztöndíjra nem pályázhat az, aki

  • a megpályázott képzésre a 2017. évben, vagy azt megelőzően nyert felvételt;
  • tanulmányait nem a 2018/2019-es tanévben kezdi meg az I. évfolyamon;
  • magyarországi felsőfokú diplomával rendelkezik és középiskolai tanulmányait részben vagy egészben nem szülőföldi középiskolában végezte,
  • szülőföldi nappali munkarendű PhD/DLA képzésre beiratkozott és ösztöndíjban részesül,
  • tudományos fokozattal már rendelkezik.

 

Amennyiben az elbírálás során a pályázati kategóriában megadott államilag támogatott doktori keretszám nem kerül teljes mértékben odaítélésre, akkor a fennmaradó keretszám átcsoportosítható az EMMI és az ELTE közösen a 2018/2019-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre horvát, román, szerb, szlovén és szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára meghirdetett pályázatokra.

 

A pályázatok beadásának módja és határideje:

 

  1. Pályázni a https://martonaron.elte.hu oldalon lehet a pályázatnak megfelelő pályázati adatlapon;
  2. Az adatlap kitöltését követően a rendszer a pályázó adatait tartalmazó PDF típusú dokumentumot (file) készít;
  3. A pályázat csak akkor érvényes, ha a pályázó a PDF file-t kinyomtatva és saját kezűleg aláírva postai úton, vagy személyesen benyújtja a kötelezően csatolandó mellékletekkel együtt a megadott határidőig a megjelölt elérhetőségen.

 

A pályázatok beadásának és postai beérkezésének – (nem a postabélyegző dátumának) – határideje:

– 2018. augusztus 15.,  23.59 óra (közép-európai idő /CET/ szerint): elektronikus adatlap beadása   és

– 2018. augusztus 16., 12.00 óra (közép-európai idő /CET/ szerint): a pdf pályázati adatlap kinyomtatott, aláírt formájának és a papír alapú dokumentumok személyes vagy postai úton történő beérkezése

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy

  • mindkét határidőt szükséges betartani! Az egyik az elektronikus adatlap internetes beküldési határideje, a másik pedig a papír alapú pályázati anyagok beérkezésének időpontját jelenti!
  • Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy hiánypótlásra – a magyarországi felsőoktatási intézmény/doktori iskola felvételi döntéséről szóló igazolását* kivéve – nincs lehetőség!
  • Amennyiben a magyarországi felsőoktatási intézmény/doktori iskola a felvételi döntését nem hozta meg a fent jelzett pályázati benyújtási és beérkezési határidőt megelőzően úgy, hogy az arról szóló igazolást a pályázó csatolni tudta volna pályázatához, akkor a *felvételről (besorolásról) szóló igazolás személyes benyújtásának vagy elektronikus levélben (e-mailban; szkennelt formában csatolva) való megküldésének, illetve postai úton történő beérkezésének határideje:

 

  1. augusztus 22. helyi idő szerint 12.00 óra.

 

Az Értékelő Bizottság a Beregszászi Agora Információs Központhoz a határidő után beérkezett, ill. a formailag hibás, pontatlanul benyújtott és – a magyarországi felsőoktatási intézmény/doktori iskola felvételi döntéséről szóló igazolása hiányának fent meghatározott esetét kivéve – a hiányos pályázatokat nem veszi figyelembe, azok érdemi elbírálás nélkül kizárásra kerülnek!

 

A pályázat papír alapú dokumentumait személyesen vagy postai úton, ajánlott küldeményként kérjük eljuttatni az alábbi címre:

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, Agora Információs Központ

Cím: Beregszász, Kossuth tér 6., Pf. 33.

Az érdeklődők az alábbi címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást a pályázati

kiírásról, illetve az elektronikus adatlapról:

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány,

Agora Információs Központ

Cím: Beregszász, Kossuth tér 6., Pf. 33.

Tel.: 00 380-31-41-2-29-68/149 mellék

E-mail: [email protected]

 

Szükséges mellékletek, igazolások:

 

Kötelezően csatolandó mellékletek:

Az alábbiakban felsorolt mellékleteket, igazolásokat 1-1 példányban kell csatolni a pályázathoz, kivéve, ha a felsorolás ettől eltérően rendelkezik.

  • a https://martonaron.elte.hu felületen kitöltött és beküldött pályázati adatlap kinyomtatva és aláírva (a pályázati adatlap adatainak meg kell egyeznie a mellékelt/feltöltött adatokkal) – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó;
  • géppel írt szakmai önéletrajz – elektronikusan feltöltendő;
  • pályázati kérelem indokolása max. 1 oldal terjedelemben – elektronikusan feltöltendő;
  • szülőföldi egyetemi/főiskolai oklevél, államvizsga-bizonyítvány, index és az oklevél betétlapjának („dodatok do diploma”) egyszerű másolata (szülőföldi felsőfokú diplomával rendelkezők esetében);
  • magyarországi egyetemi/főiskolai oklevél, államvizsga-bizonyítvány és az index (leckekönyv) egyszerű másolata (magyarországi felsőfokú diplomával rendelkezők esetében). Befejezett alap- és mesterképzés esetén mindkét képzés leckekönyvének másolata szükséges, befejezett egységes /osztatlan/ képzés esetén annak indexmásolata – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó;
  • magyarországi felsőfokú diplomával rendelkezők esetében a magyarországi tartózkodási engedély lejártát igazoló hivatalos dokumentum, illetve az útlevél fénymásolata (melyből látható, hogy nem rendelkezik magyarországi tartózkodási engedéllyel). Ha a pályázó honosítási, visszahonosítási kérelem folytán megszerezte a magyar állampolgárságot is és nem tudja bemutatni az előbbi dokumentumot, akkor az állandó lakóhelyet igazoló okmány másolatát nyújtsa be – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó;
  • az ukrajnai állandó lakóhelyet igazoló okmány másolata – elektronikusan feltöltendő;
  • magyarországi felsőfokú diplomával rendelkezők esetében a középiskola valamennyi osztálya bizonyítványának egyszerű másolata (az egyszerű másolat csak abban az esetben fogadható el, ha a pályázat beadásakor a pályázó az eredetit a Beregszászi Agora Információs Központ munkatársának bemutatja) – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó;
  • két szakmai ajánlólevél. A magyarországi felsőfokú diplomával rendelkezők esetében az egyik ajánlásnak szülőföldi felsőoktatási intézmény főállású oktatójától kell származnia. (Az ajánlásnak tartalmaznia kell az ajánló nevét, aláírását, tudományos fokozatát vagy beosztását, munkahelyi elérhetőségeit. Az ajánlásból ki kell, hogy derüljön, hogy az ajánló ismeri a pályázó eddigi eredményeit és tevékenységét.) – elektronikusan feltöltendő;
  • magyarországi felsőfokú diplomával rendelkezők esetében – a www.martonaron.hu honlapról is letölthető – kitöltött és a pályázó által aláírt nyilatkozat arról, hogy államilag támogatott doktori tanulmányai alatt félévente vállalja előadás tartását valamely szülőföldi felsőoktatási intézményben vagy felsőoktatási szakkollégiumban, illetve – ugyanezen formanyomtatványon – a megnevezett felsőoktatási intézmény vagy felsőoktatási szakkollégium vezetője részéről aláírt befogadó nyilatkozat – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó;
  • a befogadó magyarországi felsőoktatási intézmény/doktori iskola igazolása arról, hogy a pályázó olyan nappali munkarendű doktori képzésre jelentkezett, melyre az adott felsőoktatási intézmény magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgató fogadására jogosult (azaz a képzés első évfolyamára a 2018/2019-es tanévben magyar állami ösztöndíjjal támogatott keretszám került meghirdetésre), továbbá a felvételi eljárásban a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges képzésre került besorolásra – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó;
  • a pályázónak a doktori iskola vezetője vagy a számára kijelölt témavezető által jóváhagyott (aláírásával ellátott) tématerve – elektronikusan feltöltendő;
  • a magyar nemzetiség igazolása (e célra egyaránt alkalmas a Magyar igazolvány 1-2. oldalának vagy a Magyar igazolványra vonatkozó igénylésnek másolata, illetve ezek hiányában minden olyan hivatalos dokumentum, amelyből a nemzetiség hitelt érdemlően megállapítható) – elektronikusan feltöltendő.

 Csatolható mellékletek:

Az alábbiakban felsorolt mellékleteket, igazolásokat 1-1 példányban elegendő csatolni a pályázathoz.

  • tudományos publikációk és egyéb tudományos (vagy művészeti) tevékenység jegyzéke az erre rendszeresített – a Beregszászi Agora Információs Központtól igényelhető, illetve a https://martonaron.elte.hu/ és a http://genius-ja.uz.ua honlapokról letölthető – mellékleten,
  • a 10 oldal, vagy annál rövidebb terjedelmű publikációk (szakszövegek fordításai, ill. a kötet- vagy folyóirat-szerkesztések) esetében a publikációk (fordítások, illetve szerkesztett művek) egészének fénymásolatával – e publikációk tekintetében minden esetben kötelező a mellékleten feltüntetni, hogy a kiadvány mely szülőföldi vagy magyarországi közgyűjteményben (könyvtárban stb.) található meg (Figyelem! A 120 oldalnál hosszabb terjedelmű és ISBN számmal ellátott publikációk tekinthetők monográfiának vagy szakkönyvnek.) – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó;
  • a 10 oldalnál hosszabb terjedelmű publikációk (szakszövegek fordításai, ill. a kötet- vagy folyóirat-szerkesztések) esetében a publikációk (fordítások, illetve szerkesztett művek) első oldalának és a kiadvány címoldalának, tartalomjegyzékének fénymásolatával – e publikációk tekintetében minden esetben kötelező a mellékleten feltüntetni, hogy a kiadvány mely szülőföldi vagy magyarországi közgyűjteményben (könyvtárban stb.) található meg (Figyelem! A 120 oldalnál hosszabb terjedelmű és ISBN számmal ellátott publikációk tekinthetők monográfiának vagy szakkönyvnek.) – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó;
  • megjelentetés alatt álló publikációk (szakfordítások, ill. szerkesztések) esetében a fénymásolathoz a kiadó (szaklap) igazolását is csatolni kell a tervezett megjelentetésről, melynek tartalmaznia kell a megjelenés várható időpontját is – e publikációk tekintetében minden esetben kötelező a mellékleten feltüntetni a kiadó pontos címét, a kiadó vezető képviselőjének/munkatársának telefonos és elektronikus levelezési elérhetőségét (Figyelem! A 120 oldalnál hosszabb terjedelmű és ISBN számmal ellátott publikációk tekinthetők monográfiának vagy szakkönyvnek.) – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó;
  • a konferencia-részvétel (OTDK, TDK, szakmai konferencia) esetében a meghívó, ill. az ott elért helyezést bizonyító oklevél fénymásolatának, vagy a részvételt hitelt érdemlően igazoló bármely dokumentumnak a csatolásával – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó;
  • DLA képzés esetén csatolni kell a művészeti (alkotó) tevékenységet (kiállítások, hangversenyek, művészeti előadások stb.) hitelt érdemlően igazoló dokumentumokat (ha minősített /zsűrizett/ az esemény, akkor az elért helyezést /minősítést/ bizonyító oklevél fénymásolatát is csatolni kell) – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó;
  • szülőföldi munkahelyi igazolás, szakmai projektben vagy munkacsoportban való részvétel igazolása, valamint bármely olyan dokumentum, amely a szülőföldi hasznosulás eldöntésében a szakmai elbírálásnál információval szolgál – elektronikusan feltöltendő és papír alapon is benyújtandó.

 

“GENIUS” Jótékonysági Alapítvány,

Agora Információs Központ

Kárpátalja.ma