Pályázati kiírás: miniszteri ösztöndíjas részképzésre

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma

az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet  miniszteri ösztöndíjas egyéni teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2018/2019-es tanév őszi szemeszterében.

 

A pályázati kiírás tartalmát az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) dolgozza ki, a pályázatot az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: ELTE) és a Beregszászi Agora Információs Központ és lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg.

 

Általános tudnivalók:

  • Az EMMI és az ELTE az ösztöndíjakkal a szülőföldi értelmiség továbbképzését és utánpótlását kívánja támogatni.
  • A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 39. § (1) bekezdése és 80. § (4) bekezdése, illetve a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 26. és 26/A §-a, valamint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. tv. (továbbiakban: Kedvezménytörvény) 1. §-a alapján a Kedvezménytörvény hatálya alatt álló ukrán állampolgárságú személyek nappali munkarendű, magyar állami ösztöndíjjal támogatott részképzésben vehetnek részt, amennyiben az EMMI és az ELTE által meghirdetett pályázaton a részképzés időtartamára miniszteri ösztöndíjat nyernek el.
  • A pályázat továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban Ávr.) és a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 15.) Korm. rendeletben foglaltak alapján került kiírásra. A fenti jogszabályoknak, valamint Magyarország egyéb vonatkozó jogszabályainak a rendelkezései a pályázati eljárás valamennyi szakaszában alkalmazandók.
  • Jelen pályázat alapján a Kedvezménytörvény hatálya alatt álló ukrán állampolgárságú személyek kizárólag a magyarországi állami vagy egyházi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott, nappali munkarendű alap-, osztatlan és mesterképzésén vehetnek részt miniszteri ösztöndíjas részképzésben.
  • Az EMMI és az ELTE közösen dolgozza ki a pályázat értékelésének szempontrendszerét, és azt a pályázati kiírással egyidejűleg nyilvánosságra hozza. Az értékelési pontrendszer a pályázati kiírás mellékletét képezi.
  • Az ösztöndíj a pályázót kizárólag a pályázatában szereplő, és az Értékelő Bizottság által is javasolt felsőoktatási intézményben, szakon és időtartam alatt folytatott tanulmányai alatt illeti meg, és nem vihető át más felsőoktatási intézményben, vagy más szakon végzendő tanulmányok időtartamára.
  • A támogatás forrása Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. melléklete, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 5. Egyetemek, Főiskolák cím, 1. előir. csoportszám, 4. Ellátottak pénzbeli juttatásai kiemelt előirányzat.
  • Az EMMI és az ELTE által közösen a 2018/2019-es tanév őszi félévére a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatán részképzésben részt vevő horvát, román, ukrán, szerb és szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára miniszteri ösztöndíjra meghirdetett pályázatokon együttesen 506 hónapnyi* miniszteri ösztöndíj ítélhető meg.
  • A jelen pályázaton legfeljebb odaítélhető részképzős ösztöndíjak kerete 100 hónap*. Amennyiben az elbírálás során a megítélt részképzős ösztöndíjak nem érik el a 100 hónapnyi tervezett keret mértékét, akkor a fennmaradó forrás átcsoportosítható az EMMI és az ELTE által közösen a 2018/2019-es tanév őszi félévére miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra horvát, vagy román, vagy szlovák, vagy szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára meghirdetett pályázatok keretéhez.
  • Az ösztöndíjak folyósítását, az ehhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat a befogadó magyarországi felsőoktatási intézmény látja el.
  • Az ELTE személyenként szerződést köt a miniszteri ösztöndíjasokkal (ld. „a pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket” c. fejezetben), és további, az ösztöndíjast segítő adminisztratív feladatokat (tájékoztatás az ösztöndíjast megillető jogosultságokról, kapcsolattartás az intézményekkel, stb.) lát el.
  • Egy pályázó a teljes szemeszteres részképzésre és a részképzős tanulmányútra vonatkozó pályázati kategóriákra egyidejűleg benyújthat pályázatot, miniszteri ösztöndíj azonban részére csak egy ösztöndíj-kategóriában ítélhető meg.
  • Abban az esetben, ha valamely pályázó egyidejűleg teljes szemeszteres részképzésre és egyéni részképzős tanulmányútra is benyújtotta pályázatát, és azt az Értékelő Bizottság mindkét pályázati kategóriában miniszteri ösztöndíjra javasolhatónak ítéli meg, a pályázatot a teljes szemeszteres részképzésre vonatkozó pályázati kategóriában kell eredményesnek (nyertesnek) tekinteni.

 

 

A pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket:

  • Kizárásra kerül az a pályázó, aki az adatlapon valótlan, hamis adatot szolgáltat, ilyen nyilatkozatot tesz a pályázat benyújtásakor, illetve valamely, a pályázat elbírálását érintő valós tényt, adatot elhallgat.
  • A pályázatok kiértékelését az elbírálási pontrendszer alapján a pályázatot lebonyolító Beregszászi Agora Információs Központ végzi. A pályázatok előértékelését a kiértékelés alapján az Előértékelő Bizottság (melynek elnökét és tagjait a szaktárca kérte fel, elnöke: Dr. Orosz Ildikó) végzi. A beérkezett pályázatok előértékelése alapján a nyertes pályázókra az Előértékelő Bizottság tesz előzetes javaslatot az Értékelő Bizottságnak.
  • Az Előértékelő Bizottság ülését követően a nyertes pályázókra tett előzetes javaslat eredményéről a Beregszászi Agora Információs Központ a pályázó által megadott e-mail címre értesítést küld a pályázó részére az ülést követő 2 munkanapon belül, illetve az előzetes javaslat eredményéről személyesen a Beregszászi Agora Információs Központnál lehet érdeklődni. Az előzetes javaslattal kapcsolatban a pályázó az Értékelő Bizottsághoz nyújthat be észrevételt a tudomásszerzést követő 7 napon belül. .
  • A pályázatok értékelését az Értékelő Bizottság végzi. Az Értékelő Bizottság elnöke: Jakabné dr. Szalai Krisztina, az EMMI Felsőoktatási Képzési Főosztályának főosztályvezetője. Az Értékelő Bizottság tagjai: Dr. Szalay György (Szlovákiából); Csapó Nándor (Horvátországból); Dr. Orosz Ildikó (Ukrajnából); Dr. Takács Márta (Szerbiából); Dr. Tonk Márton (Romániából); dr. Cseszregi Tamás, az ELTE oktatási igazgatója; Dr. Mészáros Tamás, az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának szakmai igazgatója, és Benked László, az EMMI Felsőoktatási Képzési Főosztályának ösztöndíjreferense.
  • A pályázatokról a döntést az Értékelő Bizottság javaslatának – mely tartalmazza az Értékelő Bizottsághoz benyújtott észrevételeket és azok elbírálását is – figyelembe vételével Magyarország emberi erőforrások minisztere hozza meg a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül. A pályázat eredményéről szóló értesítés a döntést követően 7 munkanapon belül az Beregszászi Agora Információs Központ részéről elektronikus postai úton (e-mailben) kerül kiküldésre a pályázó által a pályázati adatlapon megadott e-mail címre.
  • A döntéssel szemben fellebbezésnek nincs helye, a pályázó azonban az EMMI oktatásért felelős államtitkárához kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárás, a pályázat befogadása vagy a pályázati döntés jogszabálysértő. A kifogást a pályázónak a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 10 munkanapon, de legkésőbb a kifogásolt intézkedéstől, vagy a mulasztástól számított 30 munkanapon belül kell benyújtania. A pályázónak a kifogás benyújtásakor az Ávr. 102/D. §-ában meghatározottak szerint kell eljárnia.
  • Az ösztöndíjat elnyert pályázóval (személyenként) az ELTE a részképzés megkezdését követő 8 napon belül szerződést köt, amely tartalmazza az ösztöndíjas jogait, valamint a hallgatónak az ELTE felé teljesítendő beszámolási, illetve az alábbi adatokra (és azok megváltozására) vonatkozó adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségeit:
    • az ösztöndíjas személyes adatai (név, lakcím, azonosító okmány – útlevél vagy utazásra feljogosító okmány – száma);
    • elérhetőségi címének, egyéb elérhetőségének (pl. e-mail cím) bejelentése, illetve ezen elérhetőségeinek megváltozása.

A pályázók pályázatuk benyújtásával hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak a Beregszászi Agora Információs Központ, az EMMI, az ELTE valamint a fentiekben meghatározott döntés-előkészítő testületek és döntéshozók általi kezeléséhez a döntéshez szükséges ideig – de legfeljebb 2018. október 31. napjáig A nyertes pályázók pályázatuk benyújtásával továbbá hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak az EMMI és az ELTE általi kezeléséhez a miniszteri ösztöndíjas jogviszonyuk időtartama alatt. Ezen adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesítése az ösztöndíjas jogviszony megszűnését vonja maga után.

  • Az ösztöndíjas részére a fogadó felsőoktatási intézmény folyósítja a miniszteri ösztöndíjat. A miniszteri ösztöndíj havi összege a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 114.D. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott összegű ún. éves hallgatói normatíva 34%-a. (Az egy főre megállapított hallgatói normatíva éves összege a évben 119.000,- forint, ennek alapján a részképzésben résztvevők havi miniszteri ösztöndíja ennek 34%-a, azaz a 2018. évben 40.460,- Ft/hó.)
  • A megítélt ösztöndíjat az ösztöndíjat adományozó időlegesen felfüggesztheti, vagy véglegesen megszüntetheti, illetve az ösztöndíjas az ösztöndíj, vagy annak egy része visszafizetésére kötelezhető, amennyiben az ösztöndíjas a pályázati kiírásban, az ösztöndíjszerződésben, vagy a vonatkozó jogszabályban foglaltakat megszegi. Amennyiben az ösztöndíjast a pályázat kiírói az ösztöndíj – vagy annak egy részének – visszafizetésére kötelezik, akkor az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 53/A. § (2) bekezdése és az Ávr. 98. §-a rendelkezései alapján az ösztöndíjnak a jegybanki alapkamat kétszeresével megnövelt összegét kell visszafizetnie. A kamatszámítás kezdő időpontja a visszafizetendő ösztöndíj első alkalommal történt folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.
  • Az ösztöndíjat elnyert pályázót az ELTE budapesti kollégiumaiban, valamint a vidéki Márton Áron Kollégium és Szakkollégium kollégiumaiban (Debrecen, Szeged, Pécs) történő elhelyezés esetén térítésmentes szállás illeti meg.
  • A pályázók vállalják, hogy az ösztöndíj elnyerése esetén a 2018/2019-es tanév őszi szemeszterében megvalósuló részképzésük végén szakmai beszámolót készítenek el, melyet fogadó tanáruk aláírásával jóváhagy. A szakmai beszámolót 3 példányban kell elkészíteni, melyből egy példányt az ELTE Oktatási Igazgatóság Külhoni Pályázatok Osztályához kell leadni/beküldeni a részképzés befejezését követő 15 napon belül, egy példányt a részképzés befejezését követő 30 napon belül a szülőföldi felsőoktatási intézményhez (ahonnan a pályázati jelentkezéskor a részképzéshez való hozzájárulást kapta) kell leadni/beküldeni, egy példányt pedig a részképzés befejezését követő 30 napon belül a Beregszászi Agora Információs Központhoz kell leadni/beküldeni. Amennyiben az ösztöndíjas a beszámolási kötelezettségét nem teljesíti, kizárásra kerül az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által később (2018/2019-es tanév tavaszi féléve és az utána következő tanévekre és féléveire) kiírásra kerülő további ösztöndíj és tanulmányi támogatás pályázatokból.
  • A részképzős tanulmányútra pályázók vállalják, hogy az ösztöndíj elnyerése esetén a 2018/2019-es tanév őszi szemeszterében megvalósuló részképzésüket szakdolgozatíráshoz használják fel, melyről beszámolnak szülőföldi felsőoktatási intézményükben.
  • A teljes szemeszteres részképzést pályázók vállalják, hogy az ösztöndíj elnyerése esetén a 2018/2019-es tanév őszi szemeszterében megvalósuló részképzésük alatt a magyarországi befogadó felsőoktatási intézményben tantárgyakat vesznek fel és 20 kreditet teljesítenek.
  • A pályázaton ösztöndíjat nyert pályázók névsora nyilvános. A pályázó a pályázaton való részvétellel hozzájárul ahhoz, hogy neve az ösztöndíj elnyerése esetén nyilvánosságra kerüljön a lebonyolító https://martonaron.elte.hu

 

Pályázhat minden olyan ukrán állampolgárságú, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alatt álló magyar nemzetiségű személy, aki a 2018/2019-es tanév őszi szemeszterében teljes szemeszteres részképzésben, vagy részképzős tanulmányúton vesz részt valamely magyarországi állami vagy egyházi felsőoktatási intézményben.

 

A pályázásból kizáró általános feltételek:

  • Nem pályázhatnak a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá nem tartozó személyek.
  • Nem pályázhatnak az Ukrajnában állandó lakcímmel nem rendelkező személyek.
  • Nem pályázhatnak részképzős tanulmányút kategóriára azok a személyek, akik a 2018/2019-es tanév őszi félévének megkezdéséig nem rendelkeznek 7 lezárt félévvel.
  • Nem részesülhetnek támogatásban azok a személyek, akik
  • a 2018/2019-es tanév őszi félévének időtartamára az EMMI és az ELTE más közös pályázata alapján ösztöndíjban vagy tanulmányi támogatásban részesülnek, és/vagy
  • a 2018/2019-es tanév őszi félévének időtartamára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban vesznek részt ösztöndíjasként, és/vagy
  • más nemzetközi egyezményen alapuló, vagy magyar állami, illetve közalapítványi ösztöndíjban, támogatásban részesülnek.
    • Nem pályázhatnak azok, akiknek a 2018/2019-es tanév őszi félévében folytatandó magyarországi részképzése esetében a befogadó magyarországi felsőoktatási intézmény (mely a befogadó nyilatkozatot kiállította) nem állami vagy nem egyházi egyetem/főiskola (azaz a befogadó felsőoktatási intézmény magánegyetem/főiskola, és az intézmény neve nem szerepel a pályázat 1. sz. mellékletében).
    • Nem pályázhatnak azok a személyek, akik a 2013/2014-es tanév tavaszi félévétől a 2017/2018-as tanév őszi félévéig terjedő időszakban miniszteri ösztöndíjasként részképzésben vettek részt és nem tettek eleget a megkötött, részképzésről szóló miniszteri ösztöndíjszerződésükben foglaltak szerinti beszámolási kötelezettségüknek.

 

Pályázati kategóriák és további pályázati feltételek:

 

  1. Teljes szemeszteres részképzés

Azon személyek pályázhatnak, akik:

  • szülőföldi felsőoktatási intézmény nappali munkarendű aktív baccalaureus (bakalavr, bachelor) vagy magiszteri/specialista képzésben (vagy az ösztöndíj céljából szüneteltetett/) hallgatói jogviszonnyal vesznek részt, és
  • a megpályázott képzési idő alatt egy magyarországi állami vagy egyházi felsőoktatási intézmény magyar állami ösztöndíjjal támogatott / államilag támogatott nappali munkarendű, alap-, osztatlan vagy mesterképzéses szakján* teljes szemeszteres részképzésben kívánnak tanulmányokat folytatni.

 

A teljes szemeszteres részképzésre pályázó hallgatóknak legalább 2 lezárt félévvel kell rendelkezniük a részképzés megkezdésének időpontjában, és legutolsó két lezárt félévük tanulmányi átlaga nem lehet kisebb, mint 4,01 (új típusú, ún. modul-kredit értékelési rendszer szerint pontátlaga nem lehet kisebb, mint 80,01) – a magiszteri/specialista képzési ciklusban résztvevők esetében a 2 lezárt félévnek megfeleltethető a baccalaureus (bakalavr, bachelor) képzésük utolsó 2 lezárt féléve, melynek eredményét kell figyelembe venni.

 

Az ösztöndíj célja, hogy a magyarországi tanulmányok a lehető legnagyobb mértékben elismertethetők legyenek a szülőföldön, ezért az elbírálásnál előnyben részesülnek azok a pályázók, akik az elismerésről a szülőföldi felsőoktatási intézmény részéről igazolással rendelkeznek. Az elbírálásnál előnyben részesülnek továbbá azon pályázók, akik még nem vettek részt részképzős tanulmányúton vagy teljes szemeszteres részképzésen.

 

Az ösztöndíj időtartama a 2018/2019-es tanév teljes őszi szemesztere (5 hónap). Az ösztöndíjat elnyert pályázó a 2018/2019-es tanév tavaszi szemeszterének a fogadó magyarországi felsőoktatási intézmény által meghatározott tanévbeosztás szerinti kezdőnapján (erről az adott magyarországi felsőoktatási intézmény ad tájékoztatást) köteles megkezdeni a részképzését. A pályázónak a részképzése megkezdésének és befejezésének – az adott magyarországi felsőoktatási intézmény által meghatározott tanévbeosztásnak megfelelő – pontos időpontját meg kell adnia a pályázati adatlapon. A tavaszi szemeszterben a pályázó vállalja, hogy a magyarországi befogadó felsőoktatási intézményben tantárgyakat vesz fel és 20 kreditet teljesít.

A teljes szemeszteres részképzés esetén a megszerzett 20 kredit igazolását a hallgatónak az ELTE Oktatási Igazgatóság Külhoni Pályázatok Osztályához kell leadni/beküldeni a részképzés befejezését követő 15 napon belül.

 

*A választható befogadó intézmények tekintetében a pályázat 1. sz. melléklete nyújt tájékoztatást!

 

  1. Részképzős tanulmányút

Azon személyek pályázhatnak, akik:

  • szülőföldi felsőoktatási intézmény nappali munkarendű baccalaureus (bakalavr, bachelor) vagy magiszteri/specialista képzésben vesznek részt (vagy az ösztöndíj céljából szüneteltetett/megszakított) hallgatói jogviszonnyal vagy abszolutóriummal rendelkeznek, és
  • a megpályázott képzési idő alatt egy magyarországi állami vagy egyházi felsőoktatási intézmény magyar állami ösztöndíjjal támogatott / államilag támogatott nappali munkarendű alap-, osztatlan vagy mesterképzéses szakján* egy szemeszternél rövidebb idejű tanulmányokban, és/vagy a szakdolgozat elkészítése céljából vagy egyéb célból tudományos kutatómunkában kívánnak részt venni.

 

A részképzős tanulmányútra pályázó hallgatóknak legalább 7 lezárt félévvel kell rendelkezniük a részképzés megkezdésének időpontjában, és legutolsó két lezárt félévük tanulmányi átlaga nem lehet kisebb, mint 3,50 (új típusú, ún. modul-kredit értékelési rendszer szerint pontátlaga nem lehet kisebb, mint 70,00) – a magiszteri/specialista képzési ciklusban résztvevők esetében a 2 lezárt félévnek megfeleltethető a baccalaureus (bakalavr, bachelor) képzésük utolsó 2 lezárt féléve, melynek eredményét kell figyelembe venni.

 

Az elbírálásnál előnyben részesülnek továbbá azon pályázók, akik még nem vettek részt részképzős tanulmányúton vagy teljes szemeszteres részképzésen.

 

Az ösztöndíj időtartama: min. 1 hónap – max. 2 hónap. Az elnyert ösztöndíj 2018. október 1. és 2019. január 20. között használható fel.

 

A pályázónak a részképzős tanulmányútja megkezdésének és befejezésének pontos időpontját meg kell adnia a pályázati adatlapon. Amennyiben egyes pályázók esetében a megítélt ösztöndíj időtartama kevesebb, mint a kérelmezett időtartam, akkor a részképzős tanulmányút pontos dátumát az adott időszakra jelentkező igények egyenletes eloszlását szem előtt tartva az ELTE Oktatási Igazgatóság Külhoni Pályázatok Osztálya határozza meg, figyelembe véve az eredetileg igényelt időszakot.

 

*A választható befogadó intézmények tekintetében a pályázat 1. sz. melléklete nyújt tájékoztatást!

 

Mindkét (1. és 2.) pályázati kategóriára vonatkozó további pályázati feltételek:

A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó befogadó nyilatkozat akkor tekinthető érvényesnek, ha a fogadó tanár aláírása mellett azt a fogadó felsőoktatási intézmény tanulmányi osztálya vagy rektori/dékáni hivatala aláírással és pecséttel hitelesíti. A befogadó nyilatkozatot a  https://martonaron.elte.hu és a www.genius-ja.uz.ua honlapokról letölthető formában kell kitölteni.

 

A pályázatok beadásának módja és határideje:

 

  1. Pályázni a https://martonaron.elte.hu oldalon lehet a pályázatnak és a kategóriának megfelelő pályázati adatlapon (amennyiben valamely pályázó két pályázati kategóriában is benyújt pályázatot, ez esetben a pályázónak mindkét – az egyes pályázati kategóriákra vonatkozó – adatlapot be kell nyújtania);
  2. Az adatlap kitöltését követően a rendszer a pályázó adatait tartalmazó PDF típusú dokumentumot (file) készít;
  3. A pályázat csak akkor érvényes, ha a pályázó a PDF file-t kinyomtatva és saját kezűleg aláírva postai úton, vagy személyesen benyújtja a kötelezően csatolandó mellékletekkel együtt a megadott határidőig a megjelölt elérhetőségen.

 

A pályázatok beadásának és postai beérkezésének – (nem a postabélyegző dátumának) – határideje:

 

– 2018. augusztus 15., 23.59 óra (közép-európai idő /CET/ szerint): elektronikus adatlap beadása   és

– 2018. augusztus 16., 12.00 óra (közép-európai idő /CET/ szerint): a pdf pályázati adatlap kinyomtatott, aláírt formájának és a papír alapú dokumentumok személyes vagy postai úton történő beérkezése

 

Az Értékelő Bizottság a Beregszászi Agora Információs Központhoz a határidő után beérkezett, ill. a formailag hibás, pontatlanul vagy olvashatatlanul benyújtott és a hiányos pályázatokat nem veszi figyelembe, azok érdemi elbírálás nélkül kizárásra kerülnek!

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy

  • mindkét határidőt szükséges betartani! Az egyik az elektronikus adatlap internetes beküldési határideje, a másik pedig a papír alapú pályázati anyagok beérkezésének időpontját jelenti!
  • A pályázat benyújtásával kapcsolatban hiánypótlásra nincs lehetőség!

 

Az Értékelő Bizottság a Beregszászi Agora Információs Központhoz a határidő után beérkezett, ill. a formailag hibás, pontatlanul vagy olvashatatlanul benyújtott és a hiányos pályázatokat nem veszi figyelembe, azok érdemi elbírálás nélkül kizárásra kerülnek!

 

A pályázatokat személyesen vagy postai úton, ajánlott küldeményként kérjük eljuttatni az alábbi címre:

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány,

Agora Információs Központ

Cím: Beregszász, Kossuth tér 6., Pf. 33.

 

Pályázni a Beregszászi Agora Információs Központ irodájában beszerezhető, és az Internetről (https://martonaron.elte.hu; www.genius-ja.uz.ua) is letölthető pályázati adatlapon lehet. Amennyiben valamely pályázó két pályázati kategóriában is benyújt pályázatot, ez esetben a pályázónak mindkét – az egyes pályázati kategóriákra vonatkozó – adatlapot be kell nyújtania!

 

Az érdeklődők az alábbi címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást az ösztöndíjpályázatról, a pályázati adatlapról:

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány,

Agora Információs Központ

Cím: Beregszász, Kossuth tér 6., Pf. 33. (főbejárat, 108. terem)

Tel.: 00 380-31-41-2-29-68/ 149 mellék

E-mail: [email protected]

web: www.genius-ja.uz.ua

 

Szükséges mellékletek, igazolások:

Kötelezően csatolandó mellékletek:

  • a magyarországi fogadótanár által aláírt, valamint a fogadó felsőoktatási intézmény Tanulmányi Osztályának/Dékáni/Rektori Hivatalának vezetője által aláírt és az intézmény által hitelesített befogadó nyilatkozat; (Figyelem! A befogadó nyilatkozat a pályázati jelentkezés kötelező melléklete. A befogadó nyilatkozatot a https://martonaron.elte.hu és a genius-ja.uz.ua honlapokon elérhető formátumban kell kitölteni! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a befogadó nyilatkozat beszerzése és mellékelése minden esetben szükséges!);
  • a szülőföldi felsőoktatási intézmény hitelesigazolása az utolsó 2 lezárt tanulmányi félév átlagáról, és ezen félévek indexmásolata;
  • szülőföldi hallgatói jogviszony fennállásáról szóló igazolás és a szülőföldi intézmény hozzájárulásának igazolása (jóváhagyott egyéni tanulmányi tervvel) – kivéve a hallgatói jogviszonyukat a részképzés idejére megszakító pályázók (esetükben a tanulmányok megszakításáról szóló hivatalos igazolás csatolandó);
  • a szülőföldi felsőoktatási intézmény igazolása arról, hogy hozzájárul a pályázó magyarországi részképzős tanulmányútjához / teljes szemeszteres részképzéséhez;
  • géppel írt strukturált szakmai önéletrajz;
  • pályázati kérelem indokolása max. 1 oldal terjedelemben;
  • a magyar nemzetiség igazolása (E célra egyaránt alkalmas a Magyar igazolvány 1-2. oldalának vagy a Magyar igazolványra vonatkozó igénylés másolata, illetve ezek hiányában minden olyan hivatalos dokumentum, amelyből a nemzetiség hitelt érdemlően megállapítható.);
  • az ukrajnai állandó lakóhelyet igazoló okmány másolata.

 

Csatolható mellékletek:

  • folyóiratokban közölt szakmai dolgozatok, tudományos konferencián, szakmai versenyen bemutatott dolgozatokról
  • a 10 oldal, vagy annál rövidebb terjedelmű publikációk esetében a publikációk egészének fénymásolata;
  • a 10 oldalnál hosszabb terjedelmű publikációk esetében a publikációk (fordítások, illetve szerkesztett művek) első oldalának és a kiadvány címoldalának, tartalomjegyzékének fénymásolata;

és a megszerzett oklevélről készített fénymásolat (ennek hiányában a versenyen való részvétel igazolására szolgáló egyéb hivatalos okirat csatolandó);

  • magyar diákszervezeti tagság, valamint a diákszervezetben végzett aktív tevékenység (tevékenységi beszámoló) igazolása az illető diákszervezet elnökének aláírásával és a diákszervezet pecsétjével hitelesítve;
  • szülőföldi felsőoktatási intézmény vagy kutatóműhely tudományos kutató tevékenységében, vagy felsőoktatási szakkollégiumi kutatómunkában való részvétel (a felsőoktatási tanulmányok idején) igazolása az intézmény, kutatóműhely vagy szakkollégium vezetőjének aláírásával hitelesítve.
  • nyelvvizsga esetén a bizonyítvány fénymásolata.
  • a szülőföldi felsőoktatási intézmény hivatalos igazolása a részképzés elismertetésének lehetőségéről;

 

Amennyiben valamely pályázó két pályázati kategóriában is benyújt pályázatot, ez esetben a pályázónak a kötelezően csatolt mellékleteket és igazolásokat csak egy példányban kell csatolnia a papír alapú dokumentumok esetében, az elektronikus pályázati adatlap részeként csatolt elektronikusan feltöltött dokumentumokat viszont mind a részképzős tanulmányút, mind a teljes szemeszteres kategória pályázatához szükséges feltölteni! Ez a kitétel nem vonatkozik a befogadó nyilatkozatra, mert mindkét kategória pályázásánál azokat a pályázott kategóriának megfelelően külön-külön kell benyújtani!

 

A pályázati kiírás mellékletei a következők (melyek a https://martonaron.elte.hu és a www.genius-ja.uz.ua honlapokon érhetőek el):

  • Pályázati adatlap teljes szemeszteres részképzéshez és részképzős tanulmányúthoz a 2018/2019-es tanév őszi szemeszterében.
  • A pályázati adatlapok mellékleteként a befogadó felsőoktatási intézmény részéről kitöltendő és aláírandó befogadó nyilatkozat (elektronikusan és papír alapon is benyújtandó).
  • A 2018/2019-es tanév őszi szemeszterében részképzős tanulmányútra, illetve teljes szemeszteres részképzésre meghirdetett miniszteri ösztöndíjpályázat elbírálási- és pontrendszere.

 

A pályázati dokumentáció összeállítása előtt kérjük, olvassa el figyelmesen az elbírálási szempontokat tartalmazó, és a pályázati kiírás mellékletét képező pontrendszert!

 

Felhívjuk a pályázók figyelmét arra is, hogy amennyiben a bármely kategóriában benyújtott pályázathoz a befogadó nyilatkozat nem a magyarországi fogadótanár és a fogadó felsőoktatási intézmény Tanulmányi Osztályának/Dékáni/Rektori Hivatalának vezetője által aláírt és az intézmény által hitelesített és pontosan kitöltött formában kerül csatolásra, akkor a pályázatot az Értékelő Bizottság, mint hiányos pályázatot nem veszi figyelembe.

 

  1. sz. Melléklet

 

A magyarországi állami és egyházi felsőoktatási intézmények listája:

 

Állami Egyetemek:
 Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
 Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest
 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest
 Debreceni Egyetem, Debrecen
 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
 Kaposvári Egyetem, Kaposvár
 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest
 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
 Magyar Táncművészeti Egyetem, Budapest
 Miskolci Egyetem, Miskolc
 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest
 Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest
 Óbudai Egyetem, Budapest
 Pannon Egyetem, Veszprém
 Pécsi Tudományegyetem, Pécs
 Semmelweis Egyetem, Budapest
 Soproni Egyetem, Sopron
 Szegedi Tudományegyetem, Szeged
 Szent István Egyetem, Gödöllő
 Széchenyi István Egyetem, Győr
 Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest
 Testnevelési Egyetem, Budapest

 

Állami alkalmazott tudományok egyetemei:
 Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapest
 Dunaújvárosi Egyetem, Dunaújváros
 Eszterházy Károly Egyetem, Eger
 Nyíregyházi Egyetem, Nyíregyháza
 Neumann János Egyetem, Kecskemét

 

Egyházi Egyetemek:
 Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen
 Evangélikus Hittudományi Egyetem, Budapest
 Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest
 Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, Budapest
 Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest

 

Állami főiskolák:
 Eötvös József Főiskola, Baja

 

 Egyházi Főiskolák:
 A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest
 Adventista Teológiai Főiskola, Pécel
 Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác
 Baptista Teológiai Akadémia, Budapest
 Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest
 Egri Hittudományi Főiskola, Eger
 Esztergomi Hittudományi Főiskola, Esztergom
 Gál Ferenc Főiskola, Szeged
 Golgota Teológiai Főiskola, Vajta
 Győri Hittudományi Főiskola, Győr
 Pápai Református Teológiai Akadémia, Pápa
 Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, Pécs
 Pünkösdi Teológiai Főiskola, Budapest
 Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest
 Sárospataki Református Teológiai Akadémia, Sárospatak
 Sola Scriptura Teológiai Főiskola, Biatorbágy
 Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza
 Szent Bernát Hittudományi Főiskola, Zirc
 Szent Pál Akadémia, Budapest
 Tomori Pál Főiskola, Budapest
 Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, Veszprém
 Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest

“GENIUS” Jótékonysági Alapítvány,

Agora Információs Központ

Kárpátalja.ma