palyazat001

Régen volt? Hol is volt? – Országos középiskolás vetélkedő

Az a település, ahol élünk, dolgozunk, tanulunk, ügyeinket intézzük, tele van múltunk emlékeivel, dicső és feledhető események látható és láthatatlan lenyomatával. Vajon ismerjük-e, tudjuk-e, hogy egy-egy utcanév, ház, szobor vagy emléktábla milyen múltbeli események hordozója, miért emelte, nevezte el, készítette az utókor?

Induljunk el és fedezzük fel ebben az évben is városunkat, falunkat, ismerjük meg múltunkat, emlékezzünk a 71 évvel ezelőtt történtekre! A XX. század közepén emberek milliói szenvedtek faji, vallási vagy politikai alapú üldöztetést. A zsidóságot, a romákat sújtó népirtás és következményei a magyar múlt, az európai történelem és a kultúra veresége. Törekednünk kell arra, hogy a holokauszt a magyar történelem, a kollektív emlékezet részévé váljon, az ártatlanul üldözött és megölt magyar állampolgárok emléke fennmaradjon. Emlékeznünk kell mindazokra, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben, akiket ismertünk és akik ismeretlenek maradtak, s legfeljebb cselekedetük hozadéka, az emberi életek megmentése maradt meg.

A Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola, a Raoul Wallenberg Egyesület „Régen volt? Hol is volt?” címmel országos felmenő rendszerű vetélkedőt hirdet a magyarországi és határon túli középfokú intézmények diákjai számára.

A vetélkedő fővédnökei:

– Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete

– Fónagy János parlamenti államtitkár

Fő támogató: MAZSIHISZ

A vetélkedő témakörei:
A II. világháború története, Magyarország szerepe a világháborúban, a zsidóüldözések, a holokauszt, Raoul Wallenberg és más embermentők tevékenysége, a zsidó-magyar kultúra együttélése, holokauszt és embermentő emlékhelyek Budapesten, illetve a lakóhelyen.

A holokauszt-túlélők történetei. Raoul Wallenberg 70 éve került a Vörös Hadsereg fogságába, sorsa ezt követően. Raoul Wallenberg, a humánum lovagjának időszerűsége napjainkban. Az embermentéshez kapcsolódó diplomáciai tevékenység. A magyar külpolitika tevékenysége az emberi és a kisebbségi jogokért. A rasszizmus, az antiszemitizmus napjainkban Magyarországon és Európában.

A vetélkedő menetrendje:

A vetélkedőre 3 fős középiskolai csapatok, valamint felkészítő tanáraik jelentkezhetnek.

Regisztráció: A vetélkedőre regisztrálni 2014. december 3-tól 2015. január 12-ig lehet a Wallenberg Egyesület honlapján: www.wallenbergegyesulet.hu

A regisztráció során kérünk feltölteni egy maximum 1 oldal terjedelmű motivációs levelet arról, hogy milyen szerepe lehet a diákoknak az antiszemitizmus és rasszizmus elleni küzdelemben. A feltöltött fájl formátuma: PDF, mérete: maximum 1 Mbájt.

Megyei elődöntő

A vetélkedőre jelentkezett és motivációs levelet elkészített csapatok kétfordulós, vagyis egy egész napos vetélkedőn vesznek részt. A megyei elődöntőket február 9. és március 15. között rendezzük meg, melynek pontos helyéről és időpontjáról a szervező bizottság a csapatokat január 26-ig értesíti.

A megyei elődöntő délelőtti és délutáni fordulójában az előre megadott szakirodalom és a helyszíni ismeretterjesztő előadások alapján teszteket és kreatív feladatokat kell megoldani.

A megyei elődöntőkből egy-egy csapat jut tovább az országos döntőbe.
A csapatok az elért eredményeik után oklevelet és tárgy-, illetve könyvjutalmat kapnak.

Országos döntő

Időpont: 2015. április 9. csütörtök, egész napos program

Helyszínek: Budapest, Holokauszt Emlékközpont (Budapest, IX., Páva u. 39.),

Külgazdasági és Külügyminisztérium (Budapest, II., Bem József tér 4.)

Díjazás:

– Külföldi utazás /négy nap, három éjszaka, 4 fő részére/

– Nemzetközi Élet Menete programján részvétel 2015. április 15-17. között Lengyelországban, Auschwitz-Birkenauban, az Élet Menete Alapítvány felajánlásával

– Könyvvásárlási utalványok

– A győri Széchenyi Egyetem felajánlása: a Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém megyei elődöntők legjobb eredményt elért csapatait, valamint a Felvidékről jövőket az egyetem egész napos program keretében vendégül látja előre egyeztetett időpontban

– Mindegyik döntőbe jutott csapat oklevélben részesül