Soós Kálmán ösztöndíj

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet a „Soós Kálmán ösztöndíjra” (tanulmányi támogatásra) a 2012/2013-as tanévben szülőföldi felsőoktatási magiszteri/specialista vagy doktori képzésben részt vevő ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.
A pályázati kiírás tartalmát az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel együttműködve dolgozza ki, és a pályázatot a Beregszászi Agora Információs Központ és a Balassi Intézet lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg.

Általános tudnivalók:

– Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet a támogatásokkal a szülőföldi értelmiség továbbképzését és utánpótlását kívánja támogatni.

– Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen dolgozza ki a pályázat értékelésének szempontrendszerét, és azt a pályázati felhívással egyidejűleg nyilvánosságra hozza azt. Az értékelési pontrendszer a pályázati kiírás mellékletét képezi.

– A támogatás a pályázót kizárólag a beadott pályázatában szereplő ukrajnai felsőoktatási intézményben és képzésben folytatott tanulmányok időtartama alatt illeti meg, és nem vihető át külön jóváhagyás nélkül más felsőoktatási intézményben, munkarendben (tagozaton), szakon végzendő tanulmányok időtartamára.

– A pályázat a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok 2012. évi felhasználásának szabályairól szóló 34/2012. (X.17.) EMMI rendeletben (továbbiakban: Rendelet) foglaltak alapján került kiírásra. A Rendeletnek, valamint Magyarország egyéb vonatkozó jogszabályainak – így különösen az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban Ávr.) és a határon túli költségvetési támogatások sajátos támogatásairól szóló 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet – a rendelkezései a pályázati eljárás valamennyi szakaszában alkalmazandók.

– A pályázathoz rendelkezésre álló pénzügyi forrás a Magyarország 2012. évi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény XX. fejezet, 20/5/18/1. Határon túli oktatási feladatok támogatása nem feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzat (Áht azonosító: 295 002). Jelen pályázaton, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet által közösen a 2012/2013-as tanévben szülőföldi felsőoktatási doktori képzésben részt vevő román állampolgárságú, szülőföldi felsőoktatási mester vagy doktori képzésben részt vevő szerb állampolgárságú, valamint szülőföldi felsőoktatási mester vagy doktori képzésben részt vevő szlovák állampolgárságú magyar nemzetiségű személyek számára tanulmányi támogatásra meghirdetett pályázaton együttesen rendelkezésre álló pénzügyi forrás összege 52.000.000,- forint.

– A jelen pályázaton szétosztható tanulmányi támogatások tervezett keretösszege 13.800.000,- forint. Amennyiben az elbírálás során a megítélt támogatások összege nem éri el a 13.800.000,- Ft összegű tervezett keret mértékét, akkor a fennmaradó forrás átcsoportosítható az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet által közösen a 2012/2013-as tanévben szülőföldi felsőoktatási doktori képzésben részt vevő román állampolgárságú, szülőföldi felsőoktatási mester vagy doktori képzésben részt vevő szerb állampolgárságú , valamint szülőföldi felsőoktatási mester vagy doktori képzésben részt vevő szlovák állampolgárságú magyar nemzetiségű személyek számára tanulmányi támogatásra meghirdetett pályázatok keretösszegéhez.

– A támogatással és támogatottakkal kapcsolatos adminisztratív feladatokat és a magyarországi kapcsolattartást a Balassi Intézet és a Beregszászi Agora Információs Központ látja el.

– Egy pályázó egyidejűleg, az alább felsorolt pályázati kategóriák közül csak egyre nyújthat be pályázatot.

– Jelen pályázat egyidejűleg megpályázható az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet által a 2012/2013-as tanév tavaszi szemeszterére meghirdetett magyarországi teljes szemeszteres részképzésre valamint részképzős tanulmányútra szóló pályázattal, a szülőföldi felsőoktatási jogászképzésre és a határon túli (szülőföldi) fiatal oktatóknak szóló pályázattal. Két pályázat beadása esetén jelen pályázat beadásakor a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy mindkét pályázat elnyerése esetén melyik ösztöndíjat részesíti előnyben, mivel egy személy egyidejűleg csak egy ösztöndíjat illetve tanulmányi támogatást vehet igénybe a nevezett két ösztöndíj/támogatás közül.

A pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket:

– Kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlan, hamis adatot szolgáltat, ilyen nyilatkozatot tesz a pályázat benyújtásakor, illetve valamely a pályázat elbírálását érintő valós tényt, adatot elhallgat.

– Az értékeléshez a pályázattal kapcsolatban pontosítás, további adat, információ, dokumentum kérhető, amely csatolandó a pályázathoz.

– A pályázatok kiértékelését az elbírálási pontrendszer alapján a pályázatot lebonyolító Beregszászi Agora Információs Központ végzi. A pályázatok előértékelését a kiértékelés alapján a Kárpátaljai Magyar Ösztöndíj Tanács (melynek elnökét és tagjait a szaktárca kérte fel, elnöke: Dr. Orosz Ildikó), mint Előértékelő Bizottság (a továbbiakban: Előértékelő Bizottság) végzi. A beérkezett pályázatok előértékelése alapján a nyertes pályázókra az Előértékelő Bizottság tesz előzetes javaslatot az Értékelő Bizottságnak.

– Az Előértékelő Bizottság ülését követően a nyertes pályázókra tett előzetes javaslat eredményéről a Beregszászi Agora Információs Központ a pályázó által megadott e-mail címre értesítést küld a pályázó részére az ülést követő 2 munkanapon belül, illetve az előzetes javaslat eredményéről személyesen a Beregszászi Agora Információs Központnál lehet érdeklődni. Az előzetes javaslattal kapcsolatban a pályázó az Értékelő Bizottsághoz nyújthat be észrevételt. Az észrevétel benyújtásának határidejéről és az Értékelő Bizottság ülésének időpontjáról a pályázó a Beregszászi Agora Információs Központnál érdeklődhet.

– A pályázatok értékelését az Értékelő Bizottság végzi. Az Értékelő Bizottság elnöke: Gyetvai Árpád, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet Külhoni Magyarok Osztályának osztályvezetője. Az Értékelő Bizottság tagjai: Dr. Bohony Pál (Szlovákiából); Csapó Nándor (Horvátországból); Dr. Orosz Ildikó (Ukrajnából); Dr. Péics Hajnalka (Szerbiából); Dr. Soós Anna (Romániából); Zsámboki Marcell, a Balassi Intézet oktatási igazgatója; Hógenburg Tamás, a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium igazgatója; Masát Ádám, a Balassi Intézet Hungarológia Tagozatának vezetője; és Benked László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet Külhoni Magyarok Osztályának ösztöndíj referense).

– A pályázatokról a döntést az Értékelő Bizottság javaslatának – mely tartalmazza az Értékelő Bizottsághoz benyújtott észrevételeket és azok elbírálását is – figyelembe vételével Dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára hozza meg 2012. december 31-ig. A pályázat eredményéről szóló írásos értesítés a döntést követően 7 munkanapon belül a Beregszászi Agora Információs Központ részéről postai feladásra kerül.

– A döntéssel szemben fellebbezésnek nincs helye, a pályázó azonban az emberi erőforrások miniszteréhez kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárás, a pályázat befogadása vagy a pályázati döntés jogszabálysértő. A kifogást a pályázónak a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 10 munkanapon, de legkésőbb a kifogásolt intézkedés megtörténtéről vagy a mulasztástól számított 30 munkanapon belül kell benyújtania. A pályázónak a kifogás benyújtásakor az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 90. §-ában meghatározottak szerint kell eljárnia.

– Az ösztöndíjat elnyert pályázóval (személyenként) a Balassi Intézet a döntést követő 30 napon belül szerződést köt, amely tartalmazza a támogatott hallgató jogait, valamint a hallgatónak a támogató felé teljesítendő beszámolási, illetve az alábbi adatokra (és azok megváltozására) vonatkozó adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségeit:

– a támogatott személyes adatai (név, lakcím, azonosító okmány száma);

– idegenrendészeti státuszának változása (különös tekintettel pl. a magyarországi letelepedési engedély megszerzésére ill. magyarországi állandó lakóhely létesítésére);

– elérhetőségi címének, egyéb elérhetőségének (pl. e-mail cím) bejelentése, illetve ezen elérhetőségeinek megváltozása;

– hallgatói/doktori jogviszonyának megváltozása (jogviszony szüneteltetése, halasztása stb.).

A nyertes pályázóknak a tanulmányi támogatás csak abban az esetben fizethető ki, ha a támogatott benyújtja a Balassi Intézetnek a 2012/2013-as tanév tavaszi félévére vonatkozó aktív hallgatói/doktori jogviszonyának fennállásról szóló intézményi igazolását.

A pályázók pályázatuk benyújtásával hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak a Beregszászi Agora Információs Központ, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet, valamint a fentiekben meghatározott döntés-előkészítő testületek és döntéshozók általi kezeléséhez a döntéshez szükséges ideig. A nyertes pályázók pályázatuk benyújtásával továbbá hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adatainak a Beregszászi Agora Információs Központ, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Balassi Intézet általi, a támogatás folyósításához szükséges kezeléséhez a támogatott jogviszony időtartama alatt. Az adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesítése a támogatott jogviszony megszűnését vonja maga után.

– A támogatást elnyerő pályázó részére a Balassi Intézet folyósítja a tanulmányi támogatást. Az ösztöndíj a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (SZJA) 1. sz. melléklete 4.7. pontja értelmében adómentes. A támogatott tudomásul veszi, hogy külföldi illetőségű adóalanynak minősül, és a támogatási szerződésből származó jövedelmét az illetősége szerinti országban a helyi adójogszabályoknak megfelelően – szükség szerint – bejelenteni és az azt terhelő adót befizetni köteles. A megítélt támogatást a támogató időlegesen felfüggesztheti, vagy véglegesen megszüntetheti, illetve, a támogatott a támogatás, vagy annak egy része visszafizetésére kötelezhető, amennyiben a támogatott a pályázati felhívásban, a támogatási szerződésben vagy a vonatkozó jogszabályban foglaltakat megszegi. Amennyiben a támogatottat a támogatás (vagy annak egy részének) visszafizetésére kötelezik, akkor az ösztöndíj Ptk. szerinti kamattal megnövelt összegét kell visszafizetnie. A kamatszámítás kezdő időpontja a visszafizetendő támogatás első alkalommal történt folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.

– A pályázaton ösztöndíjat nyert hallgatók névsora nyilvános. A pályázó a pályázaton való részvétellel hozzájárul ahhoz, hogy neve az ösztöndíj elnyerése esetén nyilvánosságra kerüljön a www.martonaron.hu és a www.balassi-intezet.hu honlapon, illetve tudomásul veszi, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 26. §-a alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet tájékoztatást küld a pályázattal kapcsolatos adatokról a Bethlen Gábor Alap által működtetett, a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott támogatások központi nyilvántartása részére.
Pályázhat minden olyan ukrán állampolgárságú magyar nemzetiségű személy, aki a 2012/2013-as tanévben

– szülőföldi felsőoktatási intézményben magiszteri vagy specialista képzésben nappali tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, vagy

– szülőföldi felsőoktatási intézményben egységes, osztatlan (egyetemi szintű) képzésben nappali tagozaton a képzési idő utolsó vagy utolsó előtti tanévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik vagy

– szülőföldi felsőoktatási intézményben doktori (PhD/DLA) képzésben nappali vagy levelező tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,

A pályázásból kizáró általános feltételek:

– Nem pályázhatnak a Magyarországon hallgatói jogviszonnyal rendelkező személyek.

– Nem pályázhatnak a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá nem tartozó személyek.

– Nem pályázhatnak a Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező személyek.

– Nem részesülhetnek támogatásban azok, akik a 2012/2013-as tanév időtartamára az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet más közös pályázata alapján ösztöndíjban vagy tanulmányi támogatásban részesülnek, valamint más nemzetközi egyezményen alapuló, vagy magyar állami, illetve közalapítványi ösztöndíjban, támogatásban részesülő személyek.

– Nem pályázhatnak a tudományos fokozattal (PhD/ DLA) már rendelkező személyek.

Pályázati kategóriák és további pályázati feltételek:

1. Magiszteri/specialista képzés támogatása

Azon személyek pályázhatnak, akik szülőföldi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán magiszteri vagy specialista képzésben vagy egységes, osztatlan (egyetemi szintű) képzésben a képzés utolsó vagy utolsó előtti évében vesznek részt és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.
A magiszteri vagy specialista képzési ciklusban résztvevők esetében a baccalaureus (bakalavr, bachelor) képzésük utolsó 2 lezárt félévének tanulmányi átlaga nem lehet kisebb, mint 4,00. Az egységes, osztatlan képzésben résztvevők utolsó két lezárt félévének tanulmányi átlaga nem lehet kisebb, mint 4,00

A támogatás a 2012/2013-as tanév 10 hónapjára szól. A támogatás havi összege személyenként 20.000,- Ft/hó, azaz húszezer forint havonta (összesen 200.000,- Ft/tanév, azaz kettőszázezer forint a tanév egészére).

2. Doktori (PhD/DLA) képzés támogatása

Azon személyek pályázhatnak, akik tudományos fokozat (PhD) megszerzésére felkészítő, egyetemi szintű posztgraduális képzésben, illetve művészeti területen a tudományos fokozatnak megfelelő művészeti fokozat (DLA) megszerzésére felkészítő, egyetemi szintű posztgraduális képzésben nappali vagy levelező tagozatos hallgatóként vesznek részt.
A pályázatok elbírálásánál a doktori képzésre jelentkezésnél figyelembe vett bejutási átlagot, vagy ennek hiányában a mesterképzésük (mester szintű képzésük) utolsó 2 lezárt félévének átlagát kell figyelembe venni.
A támogatás a 2012/2013-as tanév 10 hónapjára szól. A támogatás havi összege személyenként 40.000,- Ft/hó, azaz negyvenezer forint havonta (összesen 400.000,- Ft/tanév, azaz négyszázezer forint a tanév egészére).

A pályázatokat legkorábban 2012. november 26-tól lehet benyújtani.
A pályázatok beadásának és postai beérkezésének határideje: 2012. december 14. helyi (ukrajnai) idő szerint 13.00 óra (közép-európai idő /CET/ szerint 12.00 óra).

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség!

A pályázatokat személyesen vagy – ajánlott küldeményként– postai úton kérjük eljuttatni az alábbi címre:
„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány,
Agora Információs Központ
Cím: Beregszász, Kossuth tér 6., Pf. 33.
Az érdeklődők az alábbi címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást a pályázatról, a pályázati adatlapról (mely beszerezhető lesz ugyanitt), valamint a szerződésről:

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány,
Agora Információs Központ
Cím: Beregszász, Kossuth tér 6., Pf. 33.
Tel.: 00 380-31-41-243-43/ 153 mellék
Fax: 00 380-31-41-234-62
E-mail: [email protected]
Pályázni a Beregszászi Agora Információs Központban beszerezhető, és az Internetről (www.martonaron.hu; www.balassi-intezet.hu) is letölthető pályázati adatlapon lehet.
Az Értékelő Bizottság a Beregszászi Agora Információs Központhoz határidő után beérkezett ill. a formailag hibás, pontatlanul vagy olvashatatlanul benyújtott, vagy hiányos pályázatokat nem veszi figyelembe.
Szükséges mellékletek, igazolások
A magiszteri vagy specialista képzés támogatására (1. pályázati kategória) benyújtott pályázatokhoz
Kötelezően csatolandó mellékletek:

– pontosan és olvashatóan kitöltött pályázati adatlap (A pályázati adatlap adatainak meg kell egyeznie a mellékletben szereplő adatokkal!) a hozzátartozó nyilatkozattal együtt;

– géppel írt strukturált szakmai önéletrajz;

– pályázati kérelem megindokolása max. 1 oldal terjedelemben;

– egyetemi/főiskolai oklevél, államvizsga-bizonyítvány és az index (törzskönyvi kivonat) egyszerű másolata (szülőföldi oklevél esetén oklevél betétlap („dodatok do diplomu”))

szülőföldi magiszteri vagy specialista képzésen vagy egységes, osztatlan képzésen (utolsó vagy utolsó előtti év valamelyike esetén) aktív hallgatói jogviszony fennállásról szóló igazolás;

– hiteles igazolás az utolsó 2 lezárt tanulmányi félév átlagáról és ezen félévek indexmásolata;

– a magyar nemzetiség igazolása (E célra egyaránt alkalmas a Magyar igazolvány 1-2. oldalának vagy a Magyar igazolványra vonatkozó igénylés másolata, illetve ezek hiányában minden olyan hivatalos dokumentum, amelyből a nemzetiség hitelt érdemlően megállapítható.);

– az állandó lakóhelyet igazoló okmány másolata

2 db saját részre, ukránul megcímzett és felbélyegzett válaszboríték.
Csatolható mellékletek:

– Tudományos publikációk és egyéb tudományos (vagy művészeti) tevékenység jegyzéke az erre rendszeresített – a Beregszászi Agora Információs Központtól igényelhető, illetve www.martonaron.hu, vagy www.balassi-intezet.hu honlapokról letölthető – mellékleten,

– a 10 oldal, vagy annál rövidebb terjedelmű publikációk (publikáció szerzőként, szakszövegek fordításai, ill. a kötet- vagy folyóirat-szerkesztések) esetében a publikációk (fordítások, illetve szerkesztett művek) egészének fénymásolata – e publikációk tekintetében minden esetben kötelező a publikációt tartalmazó eredeti kiadvány bemutatása a Beregszászi Agora Információs Központ munkatársának vagy a mellékleten fel kell tüntetni, hogy a kiadvány mely szülőföldi vagy magyarországi közgyűjteményben (könyvtárban stb.) található meg.

– a 10 oldalnál hosszabb terjedelmű publikációk (publikáció szerzőként, szakszövegek fordításai, ill. a kötet- vagy folyóirat-szerkesztések) esetében a publikációk (fordítások, illetve szerkesztett művek) első oldalának és a kiadvány címoldalának, tartalomjegyzékének fénymásolata – e publikációk tekintetében minden esetben kötelező a publikációt tartalmazó eredeti kiadvány bemutatása a Beregszászi Agora Információs Központ munkatársának vagy a mellékleten fel kell tüntetni, hogy a kiadvány mely szülőföldi vagy magyarországi közgyűjteményben (könyvtárban stb.) található meg.

– megjelentetés alatt álló publikációk (publikáció szerzőként, szakfordítások, ill. szerkesztések) esetében csatolni kell a publikáció egészének fénymásolatát mely tartalmazza a hivatkozásokat és a felhasznált szakirodalmat is! Emellett a kiadó (szaklap) igazolását is csatolni kell a tervezett megjelentetésről, melynek tartalmaznia kell a megjelenés várható időpontját is – e publikációk tekintetében minden esetben kötelező a mellékleten feltüntetni a kiadó pontos címét, a kiadó vezető képviselőjének/munkatársának telefonos és elektronikus levelezési elérhetőségét.

– szakmai, tanulmányi (főiskolai vagy egyetemi) versenyen, tudományos konferencián való részvétel esetében a meghívó, az ott bemutatott dolgozat(ok) egy oldalas kivonata ill. az ott elért helyezést bizonyító oklevél fénymásolatának, vagy a részvételt hitelt érdemlően igazoló bármely dokumentum csatolása.

– művészeti magiszteri/specialista képzés esetén csatolni kell a művészeti (alkotó) tevékenységet (kiállítások, hangversenyek, művészeti előadások, kiadványok stb.) hitelt érdemlően igazoló dokumentumokat (ha minősített /zsűrizett/ az esemény, akkor az elért helyezést /minősítést/ bizonyító oklevél fénymásolatát is csatolni kell);

– nyelvvizsga esetén a bizonyítvány fénymásolata;

– magyar diákszervezeti tagság, valamint a diákszervezetben végzett aktív tevékenység (tevékenységi beszámoló) igazolása az illető diákszervezet elnökének aláírásával és a diákszervezet pecsétjével hitelesítve.

A doktori (PhD/DLA) képzés támogatására (2. pályázati kategória) benyújtott pályázatokhoz
Kötelezően csatolandó mellékletek:

– pontosan és olvashatóan kitöltött pályázati adatlap (A pályázati adatlap adatainak meg kell egyeznie a mellékletben szereplő adatokkal!) a hozzátartozó nyilatkozattal együtt;

– géppel írt strukturált szakmai önéletrajz;

– pályázati kérelem megindokolása max. 1 oldal terjedelemben;

– szülőföldi egyetemi/főiskolai oklevél, államvizsga-bizonyítvány, index vagy az oklevél betétlapjának („dodatok do diploma”) egyszerű másolata (szülőföldi felsőfokú diplomával rendelkezők esetében)

– magyarországi egyetemi/főiskolai oklevél, államvizsga-bizonyítvány és az index (leckekönyv) egyszerű másolata (magyarországi felsőfokú diplomával rendelkezők esetében);

– két szakmai ajánlólevél, amelyet az adott ország és tudományterület két elismert kutatója állít ki. (Az ajánlásnak tartalmaznia kell az ajánló nevét, aláírását, tudományos fokozatát vagy beosztását, munkahelyi elérhetőségeit. Az ajánlásból ki kell, hogy derüljön, hogy az ajánló ismeri a pályázó eddigi eredményeit és tevékenységét.);

– a szülőföldi doktori (PhD/DLA) aktív hallgatói jogviszony fennállásról szóló igazolás (1 hónapnál régebbi nem lehet);

doktori képzés támogatására pályázónak a doktori iskola vezetője vagy a számára kijelölt témavezető által jóváhagyott tématerve;

– az állandó lakóhelyet igazoló okmány másolata

– a magyar nemzetiség igazolása (E célra egyaránt alkalmas a Magyar igazolvány 1-2. oldalának [az igazolvány számának és adatlapjának] másolata, vagy a Magyar igazolványra vonatkozó igénylés másolata, illetve ezek hiányában minden olyan dokumentum, amelyből a nemzetiség hitelt érdemlően megállapítható.);

– 2 db saját részre, ukránul megcímzett és felbélyegzett válaszboríték.

További (csatolható) mellékletek:
(az alábbi mellékletek hiányában is beadható a pályázat, viszont csak a lent meghatározottak alapján csatolt publikációkra jár pont az értékelés során)

– Tudományos publikációk és egyéb tudományos (vagy művészeti) tevékenység jegyzéke az erre rendszeresített – a Beregszászi Agora Információs Központtól igényelhető, illetve www.martonaron.hu, vagy www.balassi-intezet.hu honlapokról letölthető – mellékleten,

– a 10 oldal, vagy annál rövidebb terjedelmű publikációk (publikáció szerzőként, szakszövegek fordításai, ill. a kötet- vagy folyóirat-szerkesztések) esetében a publikációk (fordítások, illetve szerkesztett művek) egészének fénymásolata – e publikációk tekintetében minden esetben kötelező a publikációt tartalmazó eredeti kiadvány bemutatása a Beregszászi Agora Információs Központ munkatársának vagy a mellékleten fel kell tüntetni, hogy a kiadvány mely szülőföldi vagy magyarországi közgyűjteményben (könyvtárban stb.) található meg.

– a 10 oldalnál hosszabb terjedelmű publikációk (publikáció szerzőként, szakszövegek fordításai, ill. a kötet- vagy folyóirat-szerkesztések) esetében a publikációk (fordítások, illetve szerkesztett művek) első oldalának és a kiadvány címoldalának, tartalomjegyzékének fénymásolata – e publikációk tekintetében minden esetben kötelező a publikációt tartalmazó eredeti kiadvány bemutatása a Beregszászi Agora Információs Központ munkatársának vagy a mellékleten fel kell tüntetni, hogy a kiadvány mely szülőföldi vagy magyarországi közgyűjteményben (könyvtárban stb.) található meg.

– megjelentetés alatt álló publikációk (publikáció szerzőként, szakfordítások, ill. szerkesztések) esetében csatolni kell a publikáció egészének fénymásolatát mely tartalmazza a hivatkozásokat és a felhasznált szakirodalmat is! Emellett a kiadó (szaklap) igazolását is csatolni kell a tervezett megjelentetésről, melynek tartalmaznia kell a megjelenés várható időpontját is – e publikációk tekintetében minden esetben kötelező a mellékleten feltüntetni a kiadó pontos címét, a kiadó vezető képviselőjének/munkatársának telefonos és elektronikus levelezési elérhetőségét.

– szakmai, tanulmányi (főiskolai vagy egyetemi) versenyen, tudományos konferencián való részvétel esetében a meghívó, az ott bemutatott dolgozat(ok) egy oldalas kivonata ill. az ott elért helyezést bizonyító oklevél fénymásolatának, vagy a részvételt hitelt érdemlően igazoló bármely dokumentum csatolása.

– DLA képzés esetén csatolni kell a művészeti (alkotó) tevékenységet (kiállítások, hangversenyek, művészeti előadások, kiadványok stb.) hitelt érdemlően igazoló dokumentumokat (ha minősített /zsűrizett/ az esemény, akkor az elért helyezést /minősítést/ bizonyító oklevél fénymásolatát is csatolni kell);

– szakmai projektben vagy munkacsoportban való részvétel igazolása, valamint bármely olyan dokumentum, amely a szülőföldi hasznosulás eldöntésében a szakmai elbírálásnál információval szolgál;

– egy hónapnál nem régebbi szülőföldi munkahelyi igazolás (a felsőoktatási intézményben nem főállású oktatók esetében a főállást adó munkahely mellett az egyetem/főiskola igazolása is szükséges);

– szülőföldi III.-VI. szintű akkreditált állami felsőoktatási intézményben oktatók esetében a felsőoktatási intézménynek a vezetője által hitelesített igazolása arról, hogy a pályázó az órarend szerinti oktatói tevékenységét a felsőoktatási intézményben magyar nyelven (is) folytatja.

Adatlap 1
Adatlap 2
Pontrendszer
Melléklet