keziras

Szavak, csodálatos szavak

AZ ÁCS KATÓ IRODALMI ALAPÍTVÁNY, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
PÁLYÁZATA 2017-re.

Címe: „SZAVAK, CSODÁLATOS SZAVAK”
Juhász Gyula verse

Versíró pályázatot hirdetünk 8-16 éves korig.
Várjuk az általános és középiskolás diákok, a gyermekotthonokban élők és egyéni pályázók részvételét, határainkon innen, határokon túlról is, magyar nyelven.

Pályázatod beadási határideje: 2017. január 31.
A pályázatra küldött alkotásokat, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetésével, neves szakemberek közül felkért zsűri bírálja el.

Az eredményhirdetésre 2017. áprilisban 23-án, a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon kerül sor.
A pályázat első, második és harmadik helyezettjei, komoly jutalomban részesülnek.
Ismét átadásra kerül az Év Írói Műhelye cím, melyet Kocsis András Sándor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, a Kossuth Kiadó elnök vezérigazgatója támogat.
A nyerteseket levélben, emailen értesítjük, nevüket, pályázatukat , internetes honlapjainkon is nyilvánosságra hozzuk. Ezek címe: http://www.acskato.hu, http://konyvtar.mta.hu.

Pályaműveidre írd fel: nevedet, életkorodat, pontos lakcímedet, email címedet, telefonszámodat, iskolád nevét, címét, szaktanárod nevét.
Munkádat, kérjük, erre címre küldd, emailen is lehetséges.
MTA Könyvtár és Információs Központ,
postacím: 1245 Budapest Pf. 1002
e-mailcím: [email protected]
Pályázónként maximum 5 db. alkotás küldhető be.

Kérdéseidre felvilágosítást ad: Nagy Gabriella (telefon: 06-70/238-2195, email: [email protected]), Szikszai Edina (telefon: +36 1 411-6100/ 669 melléken, email: [email protected])
A beérkezett műveket nem küldjük vissza. A pályázaton való részvételt az esetleges nonprofit közléshez való beleegyezésnek tekintjük.
A pályázat fővédnöke: Prof. Dr. Monok István az MTA. doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ főigazgatója.