Terápiás elemek az óvoda- és iskolakertben – pályázat

Az Iskolakertekért Alapítvány pályázata óvoda- vagy iskolakertet működtető közösségek számára.

Pályázók köre:
Pályázatot nyújthat be bármely olyan Kárpát-medencében működő közösség, mely kertet művel gyerekek aktív bevonásával, saját területen vagy külső helyszínen és a pályázó tagja az Iskolakert-hálózatnak. Nem gyógypedagógiai intézmények jelentkezését is várjuk!
Az Iskolakert-hálózathoz való csatlakozás módja itt olvasható: http://www.iskolakertekert.hu/csatlakozas
Minden beérkező érvényes pályázati munkát 10 000 Ft-os OÁZIS vásárlási utalvánnyal tudunk honorálni az OÁZIS Kertészet felajánlásaként, melyet a pályázók postai úton kapnak meg.

A pályázat célja:
A kert, mint a természet egy darabja, önmagában is terápiás hatással/erővel bír bármely korosztály számára akkor is, ha csak úgy vagyunk benne és akkor is, ha munkálkodunk vele.
Az óvoda és iskolakert, mint egy tudatosan felépített oktató tér ezen túl is mutathat akkor, ha egyes részeit tudatosan terápiás céllal alakítjuk ki, ültetjük be, vagy valamely elemeit szándékosan fejlesztési céllal helyezzük el. Sok esetben a terápiát, speciális fejlesztést az a pedagógiai tudatosság jelenti, ahogyan az adott, egyébként hagyományos területet vagy eszközt használjuk.
Jelen pályázat célja, hogy ötleteket, megoldásokat gyűjtsünk olyan kert-elemekről, illetve olyan pedagógiai módszerekről, melyek a kert jól ismert hatásain túlmutatóan célzottan a kert-terápia, kerti fejlesztő pedagógia eszközei lehetnek.

Milyen elemekre gondoltunk?
Pl. egy adott tematika szerint beültetett növénysor, egy adott forma kialakítása a kertben, sajátos ágyásszerkezet, termesztőfelület, fejlesztő foglalkozásra tudatosan kialakított kerti egység (mint pl. egy szagolható, tapintható illatos növényekkel teli ágyás), sajátos pedagógiai módszer, aminek használatával az adott kertrész vagy elem terápiás/fejlesztő pedagógiai hatással bír, vagyis bármi, ami mögött megtapasztalt pozitív hatásokat tudunk felmutatni.

A pályázathoz minimálisan 5, maximálisan 15 elem feltöltés lehetséges

A pályázat online űrlap kitöltésével történik, ennek elérhetősége:
https://forms.gle/GX2FiLvfs3x1RDGZ8
Az űrlap google (gmail.com) fiókból tölthető ki (ami lehet magán fiók is); ha ilyen nincsen, ingyen készíthető, majd a beadás után akár meg is szüntethető a google.hu oldalon, vagy a linkre kattintva a „Fiók létrehozása” paranccsal.
Az űrlap nem zár le, ha a böngészőt, vagy annak lapját nem zárják be. Beküldés az utolsó lap alján a „Küldés” gomb megnyomásával.

A benyújtás ideje és módja:
A pályázat benyújtás az űrlap elektronikus kitöltésével 2020. szeptember 30-ig.

Hiánypótlás:
Hiánypótlásra felszólítás után 5 napon belül, egy alkalommal van lehetősége a pályázónak.
A kiválasztott két legjobb pályázat nyereményei:
– Nádland Kft. 100 000 Ft értékű árukészlete;
– Oázis Kertészet 100 000 Ft értékű vásárlási utalványa, mely beváltható az ország bármely Oázis áruházában.

A nyereményhez jutás módja: személyesen egyeztetve a nyertesekkel.

A pályázat elbírálásának szempontjai:
– minél több és sokoldalúbb terápiás elem jelenik meg (minimális elvárás 5 db, maximum 15 db)
– a leírt pedagógiai módszer jól érthető, mások számára is hasznosítható
– megvalósított eszköz a lehető legköltséghatékonyabb.

A pályázatok bírálatának határideje: 2020. november 15.
A nyertes intézmények nevének megjelentetése a http://www.iskolakertekert.hu oldalon történik, valamint a döntésről a kapcsolattartó személy elektronikus értesítést kap.
A pályázat benyújtásával kapcsolatos kérdéseit elküldheti az [email protected] címre.

Sok sikert kívánunk!
Iskolakertekért Alapítvány
http://www.iskolakertekert.hu/
http://www.2343ec78a04c6ea9d80806345d31fd78-gdprlock/iskolakertekert

(a csillaggal jelöltek kötelező kérdések, azaz megválaszolásuk nélkül nem lehet továbblépni)
1. Pályázó szervezet neve:*
2. Pályázó szervezet pontos címe:*
3. A kitöltő és kapcsolattartó személy neve:*
4. A kitöltő és kapcsolattartó telefonszáma:*
5. A kitöltő és kapcsolattartó e-mail-címe:*
6. Terápiás elemenként (legalább 5, legfeljebb 15 elem):
Kert-terápiás elem megnevezése:*
Kert-terápiás elem forrása:* (saját ötlet vagy a forrás megnevezése, pl. x. honlap)
Kert-terápiás elem leírása:*
(1-5 mondatban)
Ez a kert-terápiás elem kiknek ajánlott? Milyen életkorú gyerekeknek?*
A kert-terápiás elem kiknek ajánlott? Milyen problémával küzdő/ milyen fogyatékkal élő gyerekeknek?*
Hogyan használható? (pedagógiai módszer leírása)*
(1-5 mondatban)
Kipróbálás/alkalmazás tapasztalatai*
(1-5 mondatban)
7. 10-20 db fénykép feltöltése (jpg, vagy png formátumban, össz. max. 60 MB)*
A fájlok elnevezésében szerepeljen az ábrázolt elem és az intézmény neve! Ha a kép készítőjét meg akarják jelentetni, a fájlnévben szerepeljen a készítő neve is (pl. fűszerspirál_Kertvárosi_Általános_Iskola_Kovács_Éva.jpg)!
8. Fényképhasználat
o Kizárólag olyan fényképet mellékeltem, amelyen minden felismerhető személy vagy annak törvényes gondviselője/gyámja nyilatkozatával hozzájárult a képmás közléséhez 3. személy részére (az Iskolakertekért Alapítvány honlapján és közhasznú szakmai anyagokban megjelentethesse) (kiskorúak esetén szülői/gondviselői nyilatkozattal). A hozzájárulást 5 évig megőrzi intézményem és kérésre azt be tudja mutatni.
vagy:
o A képeken nem szerepelnek felismerhető személyek
o A kitöltő és a képek szerzői hozzájárulunk ahhoz, hogy a feltöltött fényképeket az Iskolakertekért Alapítvány honlapján és közhasznú szakmai anyagokban megjelentethesse.
o Amelyik kép(ek) fájlnevében nem szerepel szerző, az(oka)t az Iskolakertekért Alapítvány szerző megjelölése nélkül, az adott intézmény megjelölésével használhatja.
o Minden kép fájlnevében megadtam a készítő nevét.
9. Adatvédelem
Kapcsolattartói adatoknál személyes adatokat adott meg. Az alábbiakban tájékoztatjuk, hogy Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 számú rendelete (2016. április 27. a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,) alapján az Ön által rendelkezésünkre bocsátott személyes adatait kezeljük az alábbiak szerint: Az Ön adatainak kezelője az Iskolakertekért Alapítvány (elérhetősége: [email protected]). Adatkezelés célja: az Ön jelentkezésének elbírálása/kezelése. Adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) és f) pontja szerinti érintetti hozzájárulás személyes adatok meghatározott céljából kezeléséhez azáltal, hogy azokat Ön önszántából rendelkezésünkre bocsátotta és ezt kiegészítendő az Ön jogos érdeke is. Csak és kizárólag olyan személyes adatot kezelünk Önről, amelyet Ön megadott nekünk, mert azt fontosnak ítélte meg az elbírálás szempontjából. Az Ön személyes adatait társaságunknál csak és kizárólag az arra jogosult kijelölt személyek kezelik, akik az általuk kezelt személyes adatok kapcsán titoktartási és adatkezelés nyilatkozatot tettek. Az Ön adatait csak és kizárólag Alapítványunk kezeli mindaddig, amíg nem létesítünk Önnel szerződéses jogviszonyt, vagy jogalap biztosított az adatkezelésre. Önnek folyamatosan lehetőséget biztosítunk, hogy az Ön által megadott adatokat pontosítsa, módosítsa, kiegészítse, töröltesse szándékának megfelelően.

Ezt az [email protected] emailcímen kérheti. További információt talál az adatkezelés jogi hátteréről és lehetőségeiről a http://www.iskolakertekert.hu illetve a eur-lex.europa.eu illetve a naih.hu oldalakon.*

A fent megadott kapcsolattartói adatok kezeléséhez hozzájárulok, az adatkezelési tájékoztatót megismertem.