Történelmi versenyeket rendeznek Kárpát-medencei fiataloknak

A Keresztény Élet szerkesztősége, a Lakiteleki Népfőiskola és a lakiteleki Eötvös Iskola két történelmi versenyt rendez Kárpát-medencei fiataloknak – közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke az MTI-vel.


A végek dicsérete címmel csapatversenyt hirdetnek anyaországi, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki általános iskolások részére – mondta a Népfőiskola alapítója az egyik vetélkedőről, amelynek témája a magyar-török háborúk kora.
A legnagyobb magyar címmel meghirdetett vetélkedőt szintén háromfős csapatoknak írták ki, és középiskolás korú fiatalok vehetnek részt rajta. A vetélkedő témája Széchenyi István élete és a reformkor története.
Lezsák Sándor elmondta: a csapatok a vetélkedő feladatait január 26-tól kéthetente olvashatják a Keresztény Élet hasábjain.
A három írásbeli forduló alapján a legjobb eredményt elérő csapatokat hívják meg a március 27-29-i középdöntőre és döntőre a Lakiteleki Népfőiskolára.
A verseny döntőjébe jutó fiatalok értékes díjakat kapnak. A győztesek részt vehetnek azon a Lezsák Sándor által vezetett zarándoklaton, amelyet 2014 nyarán Széchenyi István életútjának főbb állomásaira szerveznek.
A verseny fővédnökei Lezsák Sándor és Czoborczi Bence, a Keresztény Élet főszerkesztője.
A vetélkedőről további információk olvashatók a Lakiteleki Népfőiskola honlapján.
Forrás: MTI/ felsoharomszek.szek-helyek.ro