Verstanuló Mozgalom

„Verstanuló Mozgalom”. Jelentkezés folyamatosan!

A dunaföldvári Magyar László Gimnázium idén ünnepli névadója születésének 200. évfordulóját.
Ebből az alkalomból Reisinger János irodalomtörténész professzor kezdeményezésére országos verstanuló, versmondó, illetve verselemző mozgalmat indítunk.
A mozgalomban Reisinger János frissen megjelent Kisversek költészete című könyvének anyagából kiválogatott művekkel lehet részt venni.

A könyv kereskedelmi forgalomban nem kapható,
– ezért rajtunk keresztül lehet megrendelni közvetlenül a szerzőtől, ára: 3000 Ft/kötet.
– vagy digitálisan (.pdf) formátumban megkérhető, letölthető.

Mint a bevezetésben említettük, e kötettel szeretnénk útjára bocsátani azt a verstanuló mozgalmat, mely a világ és a Kárpát-medence minden magyar nyelvű iskolája, közművelődési intézménye és magánszemélye számára nyitott lehetőséget hordoz. Akik szeretnének csatlakozni hozzánk, elektronikus úton tehetik meg, az itt következőekben leírt módon. Az alábbiakban öt válfaját nevezzük meg e mozgalomban való részvételnek:

I. Az első lehetőség azok számára nyílik, akik e kötet kisverseiből minél többet szeretnének megtanulni (vagyis nem elfelejteni). Kérjük, jelezzék, hány költeményt tanultak meg az egy-, két-, három- és négysorosokból (külön-külön jelezve mindegyikből), és a visszajelzések nyomán a legtöbb verset megtanulókat meghívjuk Dunaföldvárra, hogy adják elő az elsajátított költeményeket. Jelentkezés folyamatosan, minden év szeptember 30-ig.

II. Második feladványként arra kérjük azokat, akik ebben jeleskednek, hogy válasszanak ki 10-15 tetszőleges költeményt(előnyben a mind a négy csoportból kiszemeltek), melyeket mintegy műsoros estbe rendezve, egymás után, rövid összekötő szöveggel, együtt előadnának. Minden vers, amellyel pályázni lehet, sorszámot kap. Elegendő a kötet lapszéli sorszámát feltüntetni a 10-15 költemény azonosításául. Címet is szükséges mellékelni ennek a rövid előadóestnek, melyben ki-ki a maga személyiségének megfelelő gyűjteményt állíthatja össze, vagy képet festhet e versek segítségével egy-egy jelenségről, akár komoly, akár humoros formában. Jelentkezés folyamatosan, minden év szeptember 30-ig.

Bővebb információ ITT található.