Author: Holozsi Imre

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz–történelem szakán szerzett diplomát, majd a Beregszászi Művészeti Iskolában kezdett dolgozni. A zenetanári állás mellett 2016-tól a Pro Cultura Subcarpathica és a Kárpátalja.ma csapatát is erősíti.
Újabb botrány Dél-Koreában

Újabb botrány Dél-Koreában

Újabb botrány robbant ki csütörtökön a korrupcióval vádolt és ezért hivatalából felfüggesztett dél-koreai elnök, Pak Gun Hje körül. Az elnök korábbi munkatársát azért hallgatták ki nyomozók, mert a gyanú szerint az elnöki hivatal, a Kék Ház 9000 művészt tett tiltólistára pusztán politikai nézetei miatt.

Nógrádi: őrjöngenek a német rendőrök

Nógrádi: őrjöngenek a német rendőrök

A német rendőrség nem rendelkezik megfelelő információkkal. Miután a berlini merénylő meghalt, csak cellainformációkra hagyatkozhat. A 40 éves tunéziai férfit tegnap azért vették őrizetbe, mert ő az utolsó, akivel a merénylő telefonon beszélt – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Egymásnak ment Izrael és Amerika

Egymásnak ment Izrael és Amerika

Az amerikai külügyminiszter szerint veszélybe került az izraeli-palesztin válság kétállami megoldásának lehetősége Izrael szisztematikus betelepítési politikája miatt. A nyilatkozatot nagyon keményen elítélte az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu.

Jótékonysági est Mezőkaszonyban

Jótékonysági est Mezőkaszonyban

„Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan!” 1János 3, 18 Adakozó szívekkel népesült be a kaszonyi kultúrház december 27-én. A helyiek jótékonysági estet szerveztek, melynek bevételével a december 16-án éjjel kiégett családi ház felújítását támogatták. A rendezvényt Reményik Sándor És a szívem is elhagyott engem című verse nyitotta Radvánszky Zsófia előadásában.

Elfogadták Kárpátalja 2017-es költségvetését

Elfogadták Kárpátalja 2017-es költségvetését

Az országos költségvetés elfogadása után egy nappal, a fő számok ismeretében december 22-én elfogadta a megye költségvetését a Kárpátaljai Megyei Tanács. A képviselők közel ötven kérdésben hoztak határozatot, kisebb vita csak a költségvetés számai láttán alakult ki. Hennagyij Moszkal kormányzó elismerte, hogy a legtöbb területen még több forrásra lenne szükség, de sajnos, annál kevesebb bevétele…

End of content

End of content