Author: Illyés István

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem-magyar szakán szerzett diplomát 2010-ben. Ezt követően a Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskola magyartanára volt 2016-ig. A tanári munkája mellett a Kárpátalja.ma internetes hírportál tudósítójaként is tevékenykedett. 2017-ben a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa lett.
Sporttábor kezdődött a Rákóczi-főiskolán

Sporttábor kezdődött a Rákóczi-főiskolán

,,Fókuszban a tehetség a sport terén” címmel kezdődött sporttábor középiskolás gyerekek számára június 18-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében. Az első alkalommal sorra kerülő táborba 56 diák jelentkezett a megye több pontjáról.

Bronzkori harci szekerek kerültek elő egy indiai ásatáson

Bronzkori harci szekerek kerültek elő egy indiai ásatáson

Az Indiai Archeológiai Kutatóintézet régészcsoportja Újdelhitől hatvan kilométerre, a Szanauli településnél folyatott ásatáson bukkant a kétkerekű, nyitott, egykor valószínűleg lóval húzott harci kocsikra és egyéb műtárgyakra. Ez az első alkalom, hogy az indiai szubkontinensen harci kocsit találtak egy régészeti feltáráson.

Útlezárással tiltakoznak Szőlősvégardóban

Útlezárással tiltakoznak Szőlősvégardóban

Tovább folytatódnak az útlezárások a Nagyszőlősi járásban. Június 7-én a reggeli órákban Szőlősvégardónál (Pidvinohragyiv) és Tiszaújhelynél (Nove Selo) zárták le a demonstrálók a járás központjához vezető utat – számolt be a goloskarpat.info hírportál. A rendőrség munkatársai is kivonultak a helyszínre.

Kormányellenes tüntetések Prágában és más cseh városokban

Kormányellenes tüntetések Prágában és más cseh városokban

Több ezer ember tüntetett kedden este Prágában és a nagyobb csehországi városokban az ellen, hogy az államfő újra Andrej Babist nevezze ki kormányfővé, illetve hogy a tervezett új koalíciós kormány a kommunista párt támogatásával szerezzen bizalmat a parlamentben – Milos Zeman köztársasági elnök egy hete jelentette, be hogy június 6-án Andrej Babist, a tavaly októberi…

Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója a szingapúri Sentosa szigetén lesz

Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója a szingapúri Sentosa szigetén lesz

A Fehér Ház kedden bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozójára a szingapúri Sentosa szigetén kerül sor: a találkozót – mint azt a szóvivő előző nap közölte – június 12-én, helyi idő szerint reggel 9-kor (közép-európai idő szerint hajnali 3-kor) tartják – Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője…

India ad otthont a környezetvédelmi világnap központi eseményeinek

India ad otthont a környezetvédelmi világnap központi eseményeinek

A június 5-i világnap célja, hogy felhívja a társadalom minél szélesebb körének figyelmét a környezetszennyezés következményeire, az energiatakarékosság és a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználására, valamint a szemét- és hulladékképződés csökkentésére. Mindezek mellett kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság eszméjének terjesztése is.

End of content

End of content