Author: Illyés István

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem-magyar szakán szerzett diplomát 2010-ben. Ezt követően a Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskola magyartanára volt 2016-ig. A tanári munkája mellett a Kárpátalja.ma internetes hírportál tudósítójaként is tevékenykedett. 2017-ben a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa lett.
Idén is járt Beregszászban az NSKI Mikulása

Idén is járt Beregszászban az NSKI Mikulása

A tavalyi évhez hasonlóan idén is meglátogatta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) Mikulása a beregszászi gyerekeket december 6-án. A látogatás első állomása a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola volt. Az eseményen a Mikulás és krampusza mellett az intézet munkatársai is részt vettek.

Kárpátalja ma: drift Nagyszőlős főterén

Kárpátalja ma: drift Nagyszőlős főterén

Az első hó a legtöbb autóvezető számára a fokozottabb figyelmet jelenti, azonban mindig akadnak, akik máshogy élik meg a tél beköszöntét. Érdekes és merész felvételeket rögzítettek Nagyszőlős központjában az egyik internetszolgáltató térfigyelő kamerái december 4-én az esti órákban.

Százhúszmillió éves őshüllő tojásaira bukkantak Kínában

Százhúszmillió éves őshüllő tojásaira bukkantak Kínában

Kínai kutatók egy tópartján fedezték fel a páratlan leletet. A mintegy 215 darab tojást számláló, nem mindennapi felfedezés egy sor kérdésre választ adhat a 120 millió évvel ezelőtt, a korai kréta korban élt őshüllő viselkedését illetően. A tudósok előtt egyértelmű volt eddig is, hogy a faj egyedei kolóniákban éltek, de az egyedfejlődésüket eddig még homály…

Hideg idő hószállingózással

Hideg idő hószállingózással

Marad a hideg, párás idő térségünkben december 4-én. Napközben hószállingózásra kell számítani. -1 és +5 fok közötti hőmérsékletet mérhetünk. Frontmentes idő lesz.

Nincs influenzajárvány Ukrajnában

Nincs influenzajárvány Ukrajnában

Az influenzás és akut légúti fertőzéses megbetegedések száma az ország egyetlen megyéjében sem éri el a járványküszöböt – jelentette az UNIAN hírügynökség az Influenza- és Akut Légúti Fertőzések Központjának tájékoztatása alapján.

Csapadékos, télies idő

Csapadékos, télies idő

Szerdán, november 29-én marad a hideg, párás idő. Napközben 0–5 Celsius-fok között lesznek a maximumok. Estére csapadékra kell számítani. Kettősfronti hatás várható.

Kárpátalja ma: pihenőhely a gejzír mellett

Kárpátalja ma: pihenőhely a gejzír mellett

Pihenőhelyet alakítottak ki erdészek az Ökörmezői (Mizshirjai) járásban található Vucskómező (Vucskove) mellett. A település arról híres, hogy itt található Ukrajna egyetlen ásványvizes szökőforrása. Az erdészek a forrás megőrzése céljából alakították ki a pihenőövezetet – számolt be a mukachevo.net hírportál november 28-án.

End of content

End of content