Author: Molnár Krisztina

2009-ben diplomázott a II.Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakán, 2010-ben angol mester képzésben részesült az Ungvári Nemzeti Egyetemen. 2010-2015 között az Avtocall Kft. középszintű vezetőjeként dolgozott, majd 2015-ben csatlakozott a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezethez és a Kárpátalja.ma szerkesztői csapatához.
Mátyás királyra ma is emlékezünk

Mátyás királyra ma is emlékezünk

Hunyadi Mátyás alakja a magyar történetírásban címmel tartott előadást dr. Körmendi Tamás habilitált egyetemi docens, az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszékének vezetője Beregszászban május 19-én. A rendezvényt a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség szervezte a Pásztor Ferenc Közösségi Házban a Mátyás Király Éve Kárpátalján rendezvénysorozat keretében.

Porosenko: Ukrajna kilép minden FÁK-megállapodásból, amely ellentétes az érdekeivel

Porosenko: Ukrajna kilép minden FÁK-megállapodásból, amely ellentétes az érdekeivel

Ukrajna áttekinti az összes megállapodást, amelyet a Szovjetunió felbomlása nyomán létrejött Független Államok Közösségén (FÁK) keretei belül kötött, és kilép mindegyikből, amelyik nem felel meg nemzeti érdekeinek – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap Kijevben azon a rendezvényen, amelyet az 1937-1938-as sztálini „nagy terror” áldozatainak emléknapján tartottak.

Vasárnapi üzenet

Vasárnapi üzenet

Krisztusban Kedves Testvéreim! A húsvéti idő befejezéseként pünkösd főünnepét üli Egyházunk. Ezzel az ünneppel kapcsolatban azt is szokták mondani, hogy az egyház születésnapja a pünkösd.

Az uborka pozitív hatásai

Az uborka pozitív hatásai

Kevés olyan nagyszerű étel létezik a világon, mint az uborka. Ez az alacsony kalóriatartalmú zöldség számos előnnyel rendelkezik, beleértve hidratáló összetevőit és értékes tápanyagait.

End of content

End of content