A nap verse: Csordás László: Hajnali szonett
Félbeoltott cigaretta ráncáhozhasonlít a homlokod, ha mosolyogsz.Őszinte, akár a pillanattörésátbeszélt éj utáni fáradtságban.
Author: Pusztai-Tárczy Beatrix
Közgazdászként végeztem a Nyíregyházi Főiskolán, majd a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szereztem pasztorális tanácsadásból diplomát, emellett teológia minor képzést is végeztem. Élménypedagógiai trénerképzésen is részt veszek. Érdeklődési köröm: művészet, természet, hitélet, pszichológia.
Jelenleg a Kárpátalja.ma munkatársa vagyok, illetve a TeSó blog korrektora, társszerzője.
A nap verse: Pusztai-Tárczy Beatrix: Szomorú szonett
Az almafákon idén nem volt termés.
Sok kérdést tettünk fel értelmetlenül.
Mosás után vasaltuk ruhánkat és
aztán viseltük. Tisztán, gyűretlenül.
A nap verse: Bartha Gusztáv: a háború régi
régi háború az új küszöbön gyanít és ható rá s hírek mi bemondja kinek a gondja
A nap verse: Pógyor Adrián: Nekem a Hold…
Nekem a Hold Fénye a legszebb. Mindegy, hogy Sarló vagy teli. Az én lelkem A habkönnyű fényeket Kedveli.
A nap verse: Finta Éva: Jönnek
Jönnek megannyi tájon táncban a haldokláson végtelen förgetegben nem tudni, merre rettent sorokban, hullámokban akik szerettek egykor kiket egykor szerettünk egy volt velünk a vére egy volt velünk a léte jönnek tömött sorokban bámulva lankadatlan.
A nap verse: Marcsák Gergely: Ráolvasó (Pák Diánának)
Izzik az üszke Ős lobogásnak Zárt soraidban Megbabonáztak Szétkeni vásznán Álmod az ének Szent születése Benned a szépnek
A nap verse: Fodor Géza: Zölderdőtűz
Mint körbefutó tüzek nádrózsája Vörösen sírt a láthatár előttünk Hogy átfolyt a kő kék obszidiánba Az ég pereme olykor még előtűnt Míg füst gomolygott páraként a mélybe Hol sisteregve dúlt a zölderdőtűz
A nap verse: Németi Anett: Szalmaláng
Már térdig ér a lusta köd, szivárvány-ajtókat nyitok, s az ezüst boltívek mögött egy külső héj, egy gyenge tok, alantas testszövet feszül – négyzetméternyi könnyű gyász – egy furcsa céda újra szül, s belém tapad a sűrű máz – fehér illúzió-burok, a mag belül atom-hideg, eredetemhez eljutok, de már tudom, nem éri meg.
A nap verse: Füzesi Magda: Szimultán
Mint tűzhányó a hegy gyomrában, Úgy van bezárva önmagába Az én világtalan anyám. Csak tapogat, mint magzat a méhben, Egyforma napok sűrűjében Kitartóan fohászkodik. Magába néz csak, hosszan, mélyen, És fényt keres a feketében: Emberhez méltó küzdelem.
A nap verse: Tárczy Andor: Többet kaptam
Picit nyitottad meg az ajtót. S e réssel bomlott a világ. Tavaszi fákról érett alma, Nyárvégi gallyról friss virág. Picit nyitottad meg az ajtót. És nagykapu retesze tárt: Elém lilában habzó kertet, S incselkedő lábak nyomát. Picit nyitottad meg az ajtót. Többet kaptam, mint bárki más: Akácvirágot szétroppantva – Világvégét s feltámadást.
End of content
End of content