Author: Sin Orsolya

Musicalszenzáció a Mamma mia!

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt, vagyis önálló rendezésben, díszlettel és jelmezzel kerülhet a darab a magyar nézők elé. A várva várt bemutatót 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd szeptemberben a Madách Színházban tartják.

Halálos játszma kezdődik Fukusimában

Megkezdődhet a fűtőelemek kiemelése a két és fél éve természeti csapásban megrongálódott fukusimai atomerőmű 4-es reaktorából novemberben. Ha csak egyetlen fűtőrúd eltörik, beszorul, vagy két kazetta túl közel kerül egymáshoz, jelentős radioaktív sugárzás szabadulhat ki az erőműből.

45 másodperc alatt hűt a fordított mikró

Egészen mostanáig az emberiségnek nem volt olyan eszköze, ami hosszú várakozás nélkül tudta volna lehűteni a dolgokat. Egy új rendszer viszont képes szobahőmérsékletről négy Celsius-fokra hűteni legalább az italokat, többek között a borosüvegeket, a szénsavas italok dobozait mindössze néhány másodperc alatt.

Elmozdítható-e a szovjet emlékmű?

A tekintélyes közéleti szereplőkből és kormányzati tisztségviselőkből álló Százak Tanácsa szerint a keleti nyitás politikájához igazodóan, az oroszok érzékenységének tiszteletben tartásával is lenne lehetőség a Szabadság téri szovjet katonai emlékmű eltávolítására. A Külügyminisztérium azonban – éppen az orosz fél érzékenységére hivatkozva – továbbra is elzárkózik az ötlettől, noha a tanács olyan javaslattal állt elő, amely…

Kivívták a megbecsülést a kanadai magyarok

A Kanada által befogadott magyar közösségek tagjai megbecsülést vívtak ki maguknak és hazájuknak – jelentette ki helyi idő szerint kedd este Áder János köztársasági elnök a Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület székházában az 1956-os forradalom 57. évfordulója alkalmából elmondott beszédében.

Letarolta a vihar Észak-Európát

Eddig összesen 13 áldozata van Európában az utóbbi évek legnagyobb viharának. Az ítéletidő Angliát, Franciaországot sújtotta első körben, de nem kímélte Hollandiát, Dániát és Svédországot sem.

End of content

End of content