Author: Sütő Éva

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Magyar nyelv és irodalom – Történelem szakán tanult 2006-2011 között. A főiskola elvégzését követően, 2011-ben a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa lett. A szervezetben végzett rendezvényszervezői munkája mellett a Kárpátalja.ma internetes hírportál egyik szerkesztője. Érdeklődési köre a szépirodalom és a művészet. Emellett érdeklik a természettel, a pszichológiával, vallással kapcsolatos írások.
Keresik Erdély hét csodáját

Keresik Erdély hét csodáját

Erdély hét csodájának kiválasztására indított internetes szavazást a Transindex.ro erdélyi hírportál és a goTransylvania telefonos alkalmazás fejlesztője. A kezdeményezés által szeretnék széles körben felhívni a figyelmet az erdélyi tájakra, szokásokra, művészetre, a történelemre és az épített örökségre.

Bűvös erő – alkotáspályázat

Bűvös erő – alkotáspályázat

A világunkat működtető bűvös erő, az energia fogalmát járjuk körül a tematikus lapszámban. Hogyan termelődik az energia és mire használjuk? A fizikai kölcsönhatásokon túl születik-e energia a lelki kölcsönhatásokból? Miből nyerhetünk energiát, és miként takarékoskodhatunk vele?

Gyakorlati madárvédelem – fotópályázat

Gyakorlati madárvédelem – fotópályázat

Az MRE Ökogyülekezeti Mozgalom a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai támogatásával fotópályázatot hirdet GYAKORLATI MADÁRVÉDELEM PARÓKIÁKON, TEMPLOMKERTEKBEN, ISKOLA-, ÓVODA és EGYÉB INTÉZMÉNYI KERTEKBEN témakörben.

Hernyók segíthetik a műanyag zacskók lebontását

Hernyók segíthetik a műanyag zacskók lebontását

Köztudott, hogy a műanyag nagyon nehezen bomlik le. Ez igaz arra a több billió polietilén műanyag zacskóra is, amelyet az emberek minden egyes évben kitermelnek. Egy kutatócsoport eredményei szerint azonban a harcot a műanyaggal talán elősegítheti egy hernyó.

Ifjúsági regény megrázó témáról

Ifjúsági regény megrázó témáról

Izgalmas krimi, fejlődéstörténet és történelmi regény is egyben Monica Hesse A kék kabátos lány című ifjúsági műve, amely elindíthatja az iskolában a beszélgetést a holokausztról. A Tilos az Á Könyvek újdonságát a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatták be, ahol elhangzott: segítené a magyar társadalom traumafeldolgozását, ha hazai ifjúsági holokausztregény is születne a témában.

End of content

End of content