Author: Tóth Tímea

2006-ban végzett a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógia szakán. 5 évet töltött a Kelet-Európa Misszió Gyermekotthonában nevelőként. 2013-tól a Beregszászi 5-ös számú Szanatóriumi Óvodában tevékenykedett.
Pásztor István a Duna-díj idei kitüntetettje

Pásztor István a Duna-díj idei kitüntetettje

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vehette át kedden Budapesten a Duna Televízió által alapított, az idén hatodik alkalommal odaítélt Duna-díjat, amelyet az egy nemzetben gondolkodás előmozdításában partner személyeknek, szervezeteknek ítélnek oda.

Szaakasvili szabadon távozhatott a bíróságról

Szaakasvili szabadon távozhatott a bíróságról

Kijev Pecserszki Kerületi Bírósága december 11-én úgy határozott, hogy szabadon bocsátja Miheil Szaaakasvilit, az ellenzéki Ruh Novih Szil (Új Erők Mozgalma) párt vezetőjét az ellene folyó eljárás idejére – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

End of content

End of content