Author: Tóth Tímea

2006-ban végzett a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógia szakán. 5 évet töltött a Kelet-Európa Misszió Gyermekotthonában nevelőként. 2013-tól a Beregszászi 5-ös számú Szanatóriumi Óvodában tevékenykedett.
„Az ének, hitünknek egyik kifejezési módja” – Interjú Ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet kórusának tagjaival

„Az ének, hitünknek egyik kifejezési módja” – Interjú Ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet kórusának tagjaival

A szovjethatalom 1949. februárjában elkezdte véglegesen felszámolni a görögkatolikus egyházat. A kárpátaljai görögkatolikusok, s így a kórus számára is igen nehéz időszak következett be – az elhallgattatás kora. A hívek, a kórustagok azonban a némaság 42 éve alatt is megőrizték az újjáéledésbe vetett reményt és hitet.

Az uborka jótékony hatásai

Az uborka jótékony hatásai

Kevés olyan nagyszerű étel létezik a világon, mint az uborka. Ez az alacsony kalóriatartalmú zöldség számos előnnyel rendelkezik, beleértve hidratáló összetevőit és értékes tápanyagait.

Erdélyre is kiterjeszti gazdaságfejlesztő programjait a magyar kormány

Erdélyre is kiterjeszti gazdaságfejlesztő programjait a magyar kormány

A Vajdaság és Kárpátalja után Erdélyre is kiterjeszti a magyar közösségek megerősítését szolgáló gazdaságfejlesztési programjait a magyar kormány. A Mezőség Maros megyei részét felölelő első, egymilliárd forintos keretösszegű mintaprogram beindítását pénteken jelentette be Marosvásárhelyen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.

A parlament mentesítette a rendőrséget a hadkötelezettség alól kibújók felkutatásának feladata alól

A parlament mentesítette a rendőrséget a hadkötelezettség alól kibújók felkutatásának feladata alól

Ukrajna Legfelső Tanácsa május 18-i ülésén módosította A hadkötelezettségről és a katonai szolgálatról törvénynek a végrehajtó hatalom, a vállalati és szervezeti vezetők, valamint a nemzeti rendőrség kötelezettségeire vonatkozó rendelkezéseit – jelentette az Ukrajinszka Pravda. A módosító indítványra 237 honatya szavazott igennel.

A legfontosabb vitaminok negyven felett

A legfontosabb vitaminok negyven felett

Testünk másképpen működik a negyvenes, mint a húszas éveinkben – csökken a csontjaink sűrűsége, az izmaink ereje, és hajlamosabbak leszünk bizonyos betegségekre. Éppen ezért különösen fontos, hogy megfelelő mennyiségben vigyünk be bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat – kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozással, és ha szükséges, tabletták formájában is.

Így erősíthetjük meg az idegrendszerünket

Így erősíthetjük meg az idegrendszerünket

Az idegrendszerünk rendkívül összetett, és a szervezetünk minden funkciójának megfelelő működésében szerepet játszik. Az idegrendszeri problémákat okozhatja vitaminhiány, rossz vérkeringés, de trauma is. Mit tehetünk azért, hogy az idegrendszerünk jól működjön?

Kapor, az elfeledett csodaszer

Kapor, az elfeledett csodaszer

Markáns íze és illata miatt megosztja az embereket, pedig a kapor az egyik legsokoldalúbb gyógynövényünk. Lássuk, milyen előnyös tulajdonságai vannak, és hogyan tudjuk használni a konyhánkban.

End of content

End of content