Author: Tóth Tímea

2006-ban végzett a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógia szakán. 5 évet töltött a Kelet-Európa Misszió Gyermekotthonában nevelőként. 2013-tól a Beregszászi 5-ös számú Szanatóriumi Óvodában tevékenykedett.
Jövőre lemond a táviratküldésről az Ukrtelekom

Jövőre lemond a táviratküldésről az Ukrtelekom

Ukrajna legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatója, az Ukrtelekom 2018. március 1-jétől a csekély forgalom miatt megszünteti a távíró szolgáltatást – derül ki a cégnek az Urjadovij Kurjer című lapban, a kormány hivatalos közlönyében megjelent tájékoztatásából, amelyet az UNIAN hírügynökség ismertetett.

Olekszandrijai fricska a Sahtarnak – zárkózik a Dinamo

Olekszandrijai fricska a Sahtarnak – zárkózik a Dinamo

A hazai bajnokság mellett az ukrán kupában és a Bajnokok Ligájában is jó pozícióban álló Sahtar Donyeck a jelek szerint nem tolerálja a hármas terhelést, hiszen nagy meglepetésre legutóbb bajnoki mérkőzésen 2-1-re maradt alul a hazai pontvadászatban csak középcsapatnak számító FK Olekszandrijával szemben.

Halálos baleset Huszton

Halálos baleset Huszton

November 19-én este egy 23 éves járművezető Mazda 6 márkájú gépkocsijával a huszti járási Veléte (Veljatino) községből Huszt irányában haladt, amikor elütött egy gyalogost. A baleset Huszton az autóbuszállomás közelében történt – közölte a rendőrség sajtószolgálata.

Potápi Árpád János szakképzés-fejlesztési eszközöket adott át a kárpátaljai Makkosjánosiban

Potápi Árpád János szakképzés-fejlesztési eszközöket adott át a kárpátaljai Makkosjánosiban

A szakoktatást szolgáló, korszerű két teherautót adott át ünnepélyesen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közel 20 millió forint értékben hétfőn a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program keretében a Beregszász melletti Makkosjánosiban a helyi mezőgazdasági líceumnak.

End of content

End of content