Áder János: a bűnnek nincs származása, sem nemzetisége

A bűnnek nincs származása, sem nemzetisége, nincsenek bűnös népek, csak bűnös tettek, bűnös indulatok, bűnös emberek vannak – hangoztatta Áder János szerdán a csúrogi főtéren mondott beszédében, miután Tomislav Nikolic szerb államfővel közösen fejet hajtott a II. világháborúban ártatlanul megölt áldozatok újonnan létesített emlékhelyeinél.


„Hetven évet kellett várnunk arra, hogy ezt egymás szemébe nézve közösen is kimondhassuk” – tette hozzá a köztársasági elnök. Áder János szerint a szerdai közös államfői főhajtással és megemlékezéssel a szerb-magyar együttélés története egy olyan fontos nappal vált gazdagabbá, amelynek dátumát arany betűkkel őrzik majd meg az utókornak a két ország kapcsolatáról szóló történelemkönyvek.
Tomislav Nikolic arról beszélt a csúrogi templom előtti téren összegyűlt hatalmas tömeg előtt, hogy a múlt nem változtatható meg, de okulni lehet belőle, és mai generációnak a feladata az, hogy megállapítsa a személyes felelősséget az elkövetett bűntényekért.
Forrás: MTI