Antológia 2019

A tavalyi év sikere alapján idei évben is tavasszal jelenik meg Antológiánk.
A könyv megjelenésével egy időben magazin találkozó és könyvbemutató rendezvényt tartunk!
Ennek részletei hamarosan magazinunk oldalán olvashatók.

A pályázatra küldött írások beérkezési határideje: 2019. március 22-ig!
Eddig kell megtörténnie a pályaművek beérkezésének.

A pályázati díjak rendezésének és a nyilatkozatok visszaküldésének határideje: 2019. március 27.
A határidő lejárta után, már nem tudunk fogadni újabb írásokat!

Pályázati feltételek:
A Holnap Magazin által meghirdetett pályázatra nevezhet minden Magyarországon és határainkon túl élő, magyar nyelven publikáló amatőr költő, író, aki az oldalunkon igazoltan regisztrált tag, vagy a pályázati kiírás olvasása után regisztrálni fog.

A regisztrálás során használt felhasználó nevet, szerkesztőségünk felé a pályaművek beküldésével egy időben jelezni kell!

– A nevezésnek nem feltétele az, hogy az adott szerzőnek van-e már írása oldalunkon! Új szerzők jelentkezését is várjuk!
– Nevezni lehet olyan művel is, amely már szerepel oldalunkon, hiszen ezeknek a műveknek is lehetőséget szeretnénk biztosítani a nyomtatásban történő megjelenésre. Ebben az esetben azonban lehetőség szerint egy még nem publikált művet is nevezzen a szerző.
– Egy szerző több művel is pályázhat.
– Az írások terjedelme minimum 2 A/5-ös oldal, összességében pedig nem haladhatja meg a 20 A/5-ös gépelt oldalnyi terjedelmet!
– A pályázati írásokat Word dokumentumként e-mail címünkre várjuk: [email protected]
– A könyvben a végleges formátumának a paraméterei: 11-es Times New Roman betűmérettel, A5-ös méretben formázva. Oldalparaméterek: oldalnagyság: 148×210 mm A5-ös oldal (kb. 35 sor/oldal), szövegtükör kb. 9,8×16 cm, oldalmargó: 2-2-es, sorköz: normál, 1 hasábos.
– A szerző neve és az írás címe után 1-1 üres sor, ha több pályázati írást szeretnél küldeni, a két írás között, 2 üres sor következzen.
– A beérkezett írások további formázását, tördelését, szerkesztőségünk végzi el.
– A pályázati írások beérkezéséről minden esetben visszaigazolást küldünk e-mailben!
– Kötetünkben téma és műfaji megkötés nincsen. Pályázni lehet verssel és prózai művel, művekkel egyaránt.
– Az írások viszont nem lehetnek politikai, vallási, vagy más személyiségi jogokat sértő tartalmúak. Az ilyen jellegű írások nem vehetnek részt a pályázatunkon!
– Csak olyan művet tudunk antológiánkban megjelentetni, amely jogtiszta és a pályázó szerző saját műve.
– A beérkezett pályaművek nem kerülnek automatikusan megjelenésre! Az írásokat szerkesztőségünk lektorral egyeztetve hagyja jóvá! Csak az így jóváhagyott írások kerülhetnek be kötetünkbe.
– Ha az írás valamilyen oknál fogva nem megfelelő a megjelenésre, a szerzőnek jogában áll helyette egy másik azonos terjedelmű írást neveznie. Amennyiben ilyen esemény felmerül, a szerzőt minden esetben értesítjük.
– Hasonlóképpen értesítést küldünk, ha a műben a lektor, javítást javasol, a változtatás minden esetben egyeztetjük a szerzővel.
– A Holnap Magazin felelősséget vállal azért, hogy a beküldött művekben engedély nélküli változtatásokat nem végez! A beérkezett pályaművek a szerzőjük által jóváhagyott formában kerülnek közlésre, publikálásra!
– Minden kötetben szereplő szerzőnek 2-2 könyvet postázunk, amelynek költségét a pályázati díj tartalmazza!
– 10 oldal feletti megjelenés esetén 3 kötetet postázunk a szerzőnek!
– 20 oldal megjelenés esetén 6 kötetet biztosítunk!
– További kötetek 2000 Ft + postai csomagköltség áron rendelhetőek.

– Az elfogadott pályázati anyag beküldését követően az pályázati kiírás alján található jogi nyilatkozatot aláírva kérünk visszaküldeni postai úton, vagy elektronikus úton, szkennelve! Ennek a jogi nyilatkozatnak tartalmaznia kell a szerző pontos adatait: teljes valódi név, (esetleg ettől eltérő írói név, amelyen szeretné műveit megjelentetni), pontos lakcím, személyi igazolványszám, telefonszám. Ennek a nyilatkozatnak az aláírásával igazolja a szerző, hogy a pályázatra küldött írások, a saját szellemi termékei és beleegyezik, hogy a Holnap Magazin, főszerkesztője: Bakos József, a kiadandó Holnap Magazin Antológia 2019 kötetben megjelentesse azokat.

– A kötet egyszeri kiadásban, korlátozott példányszámban jelenik meg. Megrendelhető lesz olvasóink, szerzőink számára szerkesztőségüknél, valamint kis példányszámban a internetes könyváruházakban.

– A pályázati és egyben nevezési díj: 3000 Ft/A5-ös oldal, amely banki átutalással vagy rózsaszín postai csekken rendezhető.

A megjegyzés rovatban minden esetben kérjük feltüntetni a pályázó nevét és azt, hogy Antológia pályázati díj!

A megjelenési díj egy összegben, a pontosan egyeztetett oldalszámot követően rendezhető!

– A kötet várható megjelenési ideje: 2019. április-május
– A megjelenő kötet kapcsán rendezvényt is szervezünk Budapesten, ahol bemutatásra kerül a kiadvány.
– Küldd el írásaidat és legyél te is részese a HM idei kötetének.
– Ha a pályázattal, vagy bármi mással kapcsolatban kérdésed, ötleted, kérésed van, e-mailben keress minket és Mi a lehetőségünkhöz képest, a legrövidebb időn belül válaszolunk rá.

Emellett a Holnap Magazin az önálló kötetek kiadásához is technikai, szervezési, terjesztési segítséget nyújt, hogy saját kötetek is megjelenhessenek támogatásunkkal.

Reméljük pályázati kiírásunk, most is elnyeri tetszéseteket, és hamarosan a kezetekben tarthatjátok új, kemény kötésben megjelenő antológiánkat, benne saját írásaitokkal.
http://holnapmagazin.hu/news.php?readmore=135