Bécs és Moszkva összefog a családokért

December első hetében vallásközi konferenciát tartottak Bécsben a válságba sodródott családokról.

Sok család helyzete valóban olyan súlyos, hogy csak sokoldalú segítséggel lehet helyzetükön enyhíteni vagy javítani. Római katolikusok, ortodoxok, zsidók vitatták meg a segítségnyújtás lehetőségeit. A megnyitón jelen volt Arthur Schneier főrabbi, a zsidó Lelkiismeret Alapítvány elnöke és Christoph Schönborn kardinális, Bécs érseke is. Az orosz ortodox küldöttséget Hilarion volokolamszki metropolita vezette. A találkozó szponzora az Alapítvány volt, házigazdája a bécsi Izraelita Hitközség. Forrás: mospat.ru; kath.web; kathpress.at. Írta: Dr. Békefy Lajos.

A család válságának okai és a kivezető út ortodox szemlélet szerint

A konferencia első részében ez volt a beszédtéma: „A család és a vallási közösség kapcsolata”. Bevezetőjében az ülésvezető Hilarion metropolita fontos szempontokra hívta fel a figyelmet. Szerinte a legtöbb család elveszítette vagy meg sem találta eredeti feladatát, „misszióját”, mivel a modern kor hamis szabadságértelmezése ezt a nagyon fontos alapintézményt egyenlővé tette más „egyesületekkel”. A modern család válságát és a demográfiai visszaesést nem lehet pusztán gazdasági okokra visszavezetni. A spirituális vezetés és a morális koordináták elvesztése, meg az önzés elhatalmasodása vezetett a családi élet szentségének és tisztaságának a feladásához, ami a férfi-nő kapcsolatában is jelentkezett. Ha a házasság a bibliai értelemben vett szeretetre épül, akkor nem lesz teher a szülői önfeláldozás és a gyermeki engedelmesség, szülőtisztelet megvalósítása sem. A valláserkölcsi elvek és értékek meggyengülése hozta magával az új, profán normákat, de ezek nem gyökereznek a jó hagyományokban, sőt gyakran az igazi emberi természettel is ütköznek. A normák tömegcikké válása, illetve a tömegnyomás a hagyományos értékekre, ezek kipellengérezése juttatott sok családot válságba. A meg nem született milliónyi bébi a bizonyítéka az élet leértékelésének, miközben másoknak egyes társadalmak a jó halál, az euthanázia jogát biztosítják. Az emberi nem jövője csak a családra épülve képzelhető el – hangsúlyozta teológiailag is alátámasztott beszédében a fiatal orosz egyházi vezető.

A vallás, a hit a család megerősödését segíti

A vallás szerepét elemezte a család intézményének és a családi étékeknek a megerősítésében Szergej Zvonarev ortodox főpap. A család isteni eredetéről szóló gondolatok fejtegetése közben úgy fogalmazott, hogy a házasság és a család nem két ember egyesülése mindössze, hanem ennél sokkal több: a házastársak titokzatos fejlődésének a helye, amikor a férj-feleség nem valamiféle atomi részecske a házasságban, hanem új organizmust, élő szervezetet alkotnak. A modern világ elveszítette vallási gyökereit, ennek következtében sokan a családban és a házasságban puszta biológiai funkciót látnak spirituális távlat és teljesség nélkül.

Pinchas Goldschmidt főrabbi, az Európai Rabbik Konferenciájának az elnöke a család judaista szemléletét részletezte. I. Protascsuk tanárnő, az orosz delegáció tagja azokról a pozitív tapasztalatairól számolt be, amiket akkor szerzett, amikor a gyermekeket a családtörténetük fontosságára, illetve családtörténetük feldolgozására biztatta.

A szexuális kapcsolatok etikája

Külön munkacsoport foglalkozott ezzel a nehéz témával. A részvevők a családetika orvosi és biológiai szempontjait vették sorra, illetve azokat a magatartásformákat, esetleg konfliktusokat, amelyek az abortuszhoz vagy a fogamzásgátláshoz, más esetben a homoszexuális kapcsolathoz vezetnek. Kissé monotonul a tömegkultúrát okolták a szexuális kapcsolatok etikátlanná válásáért, illetve azért, hogy a házasság szentségének az értelmezése és elfogadása egyre nagyobb akadályokba ütközik. A Moszkvai Patriarchatus Ifjúsági Osztályának bioetikai csoportvezetője, Dimitrij Persin atya a modern reproduktív technológiákat vette sorra.

Szülő-gyermek viszony – a család értékképző közösség

Ezt a mind Keleten, mind Nyugaton egyaránt kemény és nehéz témát Dr. Michael Prüller, a katolikus delegáció tagja fejtegette. Szerinte hatékony érveket lehet kidolgozni a szekuláris társadalommal folytatott párbeszéd során a családi értékek védelmére, hiszen sokan hit nélkül is fontosnak, és nélkülözhetetlennek tartják a családot és a gyermekeket az emberi élet teljesebb megélése szempontjából. Ehhez fűzött megjegyzéseket az amerikai Presbiteriánus/Református Egyház lelkésze, Fred Anderson, aki egyben a Lelkiismereti Alapítványt is képviselte protestáns részről. Amerikai példákat hozott a párbeszéd sikeres folytatására azokkal, akik hívőként és nem hívőként, de a családot alapvető és fontos emberi értéknek és értékképzőnek tekintik. Az ortodox delegátus, G. Slobin, aki a Családgondozó Szolgálat vezetője odahaza, több pszichológiai, morális és spirituális példát mondott arról, hogyan lehet a társadalmilag védtelen gyermekeket támogatni, illetve a megromlott szülő-gyermek kapcsolatot újra építeni.

Folytatás Moszkvában…a család főtéma marad

A bécsi konferencia résztvevői – bár különböző egyházi és szocializációs háttérből jöttek – teljes egyetértésben voltak afelől, hogy mind egyházilag, mind törvényileg, mind a szociális gondozás területén óvni és védeni kell a hagyományos családokat az elvilágiasodás és a morális relativizmus, az erkölcsöket megkérdőjelező veszélyekkel szemben.

A bécsi érsek, Christoph Schönborn kardinális konferenciaértékelő sajtónyilatkozatában kiemelte: nehéz időkben a családi háló tart össze, s adja a biztos tartást. Ez így volt korábban is, de így lesz még inkább a jövőben. Bécsies humorral így fogalmazott: „Zsidók, ortodoxok, katolikusok – ez aztán izgalmas keverék. Aztán mégis szót tudtak érteni egymással!”. A találkozó szerény kezdet, de tovább kell építeni a gondolatokat, a segítés módjait – miként magát a családokat is!

Schneier new yorki főrabbi bejelentette: tanulmányi csoport utazik majd Moszkvába, ahol a Bécsben megkezdett vallásközi tanácskozást újabb vallási közösségek bevonásával folytatják majd. Hiszen a család nem olyan napirendi pont, amit egy sikeres konferenciával „ki lehet pipálni”. Állandó odafigyelést és támogatást igényel a családtagoktól, de az egyházaktól és a vallásoktól is azért, hogy valóban sikeres, és eredményes legyen.

 

szerző:Békefi Lajos