Betörők jártak a Benei Polgármesteri Hivatalban

Augusztus 10-re virradó éjszaka ismeretlen elkövetők betörtek a beregszászi járási Bene község polgármesteri hivatalába, ahol a polgármester, a jegyző és a főkönyvelő dolgozószobájában mindent átkutattak. A három helyiségben lévő, három páncélszekrényt nagy hozzáértésről tanúskodó módon feltörték, a bennük lévő iratokat kiszórták, de végül semmit nem vittek magukkal, még az asztalokon lévő laptopokat sem, csak néhány üveg szeszes italt.

Vincze István, Bene polgármestere az eset kapcsán tudósítónknak elmondta: „4,45-kor hívott a takarító, hogy valami nincs rendjén a hivatalban. Ő általában fél ötkor megy dolgozni. Elmondta, hogy a szobámban a széf nyitva van, a benne lévő papírok, dokumentáció az asztalra ki vannak dobálva, gyanús volt neki, de megpróbálta összerakni. Átment a jegyző szobájába ott is nyitva a páncélszekrény, az iratok ott is szétdobálva, de a legnagyobb rendetlenség a főkönyvelő szobájában várta, akkor már hívott engem. Rögtön odamentem. Annyit láttunk, hogy a főkönyvelő szobájának az ablakán közlekedtek, levették a szúnyoghálót és más látható nyomai is vannak az ablakon annak, hogy ott távoztak. Értesítettem a rendőrséget, akik negyedórán belül ki is értek két autóval.

Úgy vélik a rendőrök, hogy hosszabb időt is eltöltöttek az épületben az elkövetők, közben ketten is figyelték az utcát az ablakokból, két helyen nyitva volt ugyanis az ablak: a könyvtáros szobájában a földszinten és egy az emeleten, ahol a késsel kivágott függönyön keletkezett résen keresztül figyelt a betörők egyike. Sávos szalagfüggöny, mi megpróbáltuk elszakítani, de nem lehet, azt valaki láthatóan késsel kivágta, és eldobott ott egy cukorkás papírt is. Az jegyző szobájában és az enyémben új széfek vannak, azokat úgy kinyitották, hogy nincs is rajtuk semmilyen sérülésnek nyoma. Viszont a főkönyvelő szobájában még egy a magyar időkből maradt Hirsch-páncélszekrény volt, azt nem tudták egyszerűen kinyitni. Letették a földre, az ajtaján flexnyomok vannak, a zárat körbevágták és úgy feszítették ki. Most látjuk, hogy ennek a régi széfnek a falai tele vannak homokkal, olyan nehéz, hogy csak hárman tudtuk a helyére tenni, de a betörők le tudták tenni a földre, úgy biztosan könnyebb volt nekik dolgozni. Azt gondolhatták, hogy ha valahol, akkor a főkönyvelő páncélszekrényében lehet a pénz, de tévedtek.

A régi Hirsch-széfben volt egy festékes patron, még a szovjetrendszerből maradt ott, azzal összekenték a kezüket és mindenen jól látható piros ujjlenyomatokat hagytak. Nem vittek el semmit, az asztalokon ott hagyták az értékes laptopokat. Szerintem azt gondolták, hogy kívülről szép a községháza, akkor pénz is lehet az épületben. Viszont ebben tévedtek, pénzt nem találtak. A Benei Községi Tanácsnak a földadó az egyetlen bevételi forrása – sajnos. Tavaly még nálunk fizették az emberek, július és augusztus folyamán. Akkor, ami összegyűlt egy hét alatt, azt a könyvelő pénteken befizette a bankba. A hét vége felé legfeljebb öt-tíz ezer hrivnya volt a könyvelő páncélszekrényében. Idéntől viszont a földadót is a postán, vagy bankban fizetik az emberek, ahogy a villany- vagy gázszámlát. Tehát semmilyen készpénzforgalom nincs a községházán.

Mindent átnéztünk, úgy látjuk, hogy semmit nem vittek el, csak három üveg szeszes ital hiányzik a hűtőből. Sok, használható ujjlenyomat van, a rendőrök szerint profik voltak az elkövetők, de az ujjlenyomatok lebuktathatják őket” – mondta el a Kárpátaljának Vincze István, Bene polgármestere.

Badó Zsolt