Boksz: Kovács István meg akar szabadulni a zsarnoktól

A Magyar Ökölvívók Szövetségének keddi elnökségi ülésén Kovács István olimpiai bajnok és Szántó Imre mesteredző lemondott a szervezetben betöltött tisztségéről és az azzal kapcsolatos feladatokról. Kovács a Nemzeti Sportnak indokolta a döntését.

„Csak azt szeretnénk, hogy az ökölvívó-társadalom felébredjen a nihilből, és megszabaduljon attól a zsarnoktól, aki szisztematikusan hazug adatok és baráti újságírók segítségével csinált egy sikersportágból vegetáló, a tradíciókhoz képest sikertelen sportágat. Papp Laci bácsi 1988-ban egyszer már elüldözte, néhány hónapja pedig Szántó Öcsi bácsi távozott miatta a szövetségtől. Megpróbáltunk együttműködni Csötönyi Sándorral, de nem ment. A lelkiismeretünk tiszta, mostantól a sportág feladata, hogy megoldódjon a helyzet, mert amíg az ökölvívás nem áll ki magáért, én nem akarok egyedül mindenki helyett” – indokolta döntését a Nemzeti Sportnak Kovács István, aki tiszteletbeli elnök volt és a profi szakágat vezette.
Forrás: nemzetisport.hu