Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához tartozó Új Nemzedék Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében felhívást tesz közzé a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek, tehetségsegítők és tehetséggondozó szervezetek erkölcsi és anyagi elismerésére.

A „Bonis Bona1 – A nemzet tehetségeiért” díjra olyan, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar vagy magyarországi nemzetiségi köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok, gyógypedagógusok, szakoktatók, felsőoktatásban dolgozó oktatók, civil szervezetek tehetségsegítői és a tehetséggondozás területén működő szervezetek jelölhetők, akik oktatják, nevelik, segítik a gyermekeket, tanulókat, fiatal tehetségeket.

Az elismerés kategóriái, feltételei
A díj elnyeréséhez egy ajánlás szükséges, amelyet a jelöltek esetében két ajánló közösen készít el. (A jelöltekre kategóriánként egy ajánlás vehető figyelembe.) Az ajánlások alapján a díjakat az alábbi öt kategóriában ítélik oda:
A. „Kiváló tehetséggondozó”
Erre a címre azok a szakemberek javasolhatók, akik legalább 5 tanévre, nevelési évre visszamenőleg kiváló, eredményekben jól mérhető tehetséggondozó munkát végeztek a tanítványaik körében. Ilyen eredmények közé sorolhatók a nemzetközi vagy országos meghirdetésű, nagy hagyományú, hazai versenyeken elért helyezések.
(Figyelem: Az idei OKTV-re és a nemzetközi diákolimpiára felkészítést végző legeredményesebb kollégák elismerése – az OKTV versenybizottságok és az Oktatási Hivatal javaslata alapján – külön eljárás során történik.)
Jelölt lehet: bármely pedagógus, (szak)oktató, tehetséggondozó szakember.

Ajánló lehet (egy jelölt esetén 2 ajánló szükséges az alábbiak közül):
– tehetséggondozásban részesülő diákok valamely szülője (vagy a szülői közösség tagja);
– 18. életévét betöltött diák, illetve volt diák (35 éves korig);
– köznevelési intézmény vagy oktatási szervezet vezetője, vezető helyettese vagy civil szervezet vezetője, vezető helyettese;
– egy, a jelölttel most vagy korábban azonos intézményben, szervezetben és/vagy programban dolgozó (pedagógus vagy más szakképzettségű) kolléga.
A díjjal járó támogatás összege 400 000 Ft. A díjazottak várható létszáma 20 fő.

B. „Kiváló tehetségfejlesztő”
1 „Bonis bona discere” latin közmondás jelentése: „jótól jót tanulni”
„BONIS BONA – A NEMZET TEHETSÉGEIÉRT” DÍJ
Azok a szakemberek javasolhatók, akik legalább 5 tanévre, nevelési évre visszamenőleg folyamatos kiemelkedő tehetséggondozó munkát végeztek, amely különösen a módszertani kiválóságban nyilvánult meg: a pedagógiai módszerek személyközpontú, kreatív alkalmazásában vagy új módszertani elemek kifejlesztésében, valamint munkájukat értékteremtő pedagógiai attitűd jellemzi (pl. hátrányos helyzetű vagy sajátos nevelési igényű gyermekek és fiatalok körében végzett tehetségfejlesztés).
Jelölt lehet: bármely óvodapedagógus, pedagógus, (szak)oktató, mentor, tehetséggondozó szakember, felsőoktatásban dolgozó szakember.
Ajánló lehet (egy jelölt esetén 2 ajánló szükséges az alábbiak közül):
– tehetséggondozásban részesülő diákok/mentoráltak valamely szülője (vagy a szülői közösség tagja);
– 18. életévét betöltött diák, illetve volt diák (35 éves korig);
– köznevelési intézmény vagy oktatási szervezet vezetője, vezető helyettese vagy civil szervezet vezetője, vezető helyettese;
– egy, a jelölttel most vagy korábban azonos intézményben, szervezetben és/vagy programban dolgozó (pedagógus vagy más szakképzettségű) kolléga.
A díjjal járó támogatás összege 400 000 Ft. A díjazottak várható létszáma 20 fő.

C. „Kiváló tehetségsegítő”
Olyan személyek javasolhatók, akik legalább 5 évre visszamenően folyamatos kiváló tehetségsegítő tevékenységet végeznek, amelynek jelentős hatása igazolható a tehetséges gyermekek, fiatalok körében (pl. köznevelési intézményhez vagy civil szervezethez kapcsolódó tehetséggondozó műhely működtetése; bármilyen, egyéb szervezett keretek között végzett tehetségsegítés, tehetséghálózat-fejlesztés; országos, regionális vagy szakterülethez kapcsolódó tehetségsegítő szervezőmunka, programszervezés).
Jelölt lehet: bármely óvodapedagógus, pedagógus, (szak)oktató, mentor, pszichológus, felsőoktatásban dolgozó szakember, bármely szakképzettségű tehetséggondozó vagy tehetségsegítő szakember.
Ajánló lehet (egy jelölt esetében 2 ajánló szükséges az alábbiak közül):
– szülő, akinek gyermeke a jelölt tehetségsegítő tevékenységében érintett (vagy érintett volt);
– 18. életévét betöltött diák/mentorált vagy volt diák/mentorált (35 éves korig);
– egy, a jelölt tevékenysége által érintett, köznevelési intézmény vagy oktatási szervezet vagy civil szervezet vezetője, vagy vezető helyettese;
– a jelölttel most vagy korábban azonos intézményben, szervezetben vagy tehetségsegítő programban dolgozó pedagógus, illetve más szakképzettségű tehetséggondozó kolléga.
A díjjal járó támogatás összege 400 000 Ft. A díjazottak várható létszáma 10 fő.
„BONIS BONA – A NEMZET TEHETSÉGEIÉRT” DÍJ

D. „Kiváló tehetséggondozó szervezet” díj
Olyan hazai és határon túli tehetséggondozó szervezetek javasolhatók, amelyek legalább 5 évre visszamenően folyamatos és kiváló tehetségsegítő tevékenységet végeztek, s ennek hatása igazolható a tehetséges gyermekek, fiatalok körében (pl. tehetséggondozó műhely működtetése, tehetségsegítés egyéb szervezett keretek között, tehetséghálózat-fejlesztés, országos, regionális vagy szakterülethez kapcsolódó tehetségsegítő szervezőmunka).
Jelölt lehet: egyesület, alapítvány, egyéb nonprofit szervezet, egyházi szervezet.
Ajánló lehet:
– Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum tagjai;
– Nemzeti Tehetségsegítő Tanács;
– Oktatási Hivatal;
– Klebelsberg Központ;
– Emberi Erőforrás Támogatáskezelő;
– Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége;
– Új Nemzedék Központ.
A díjjal járó támogatás összege 1 000 000 Ft. A díjazottak várható száma: 3 szervezet.

E. Életműdíj
Olyan tehetséggondozó szakemberek, illetve egyéb tehetségsegítő személyek javasolhatók, akik legalább 20 éves folyamatos, kiemelkedő és eredményes munkát végeztek a versenyfelkészítés tekintetében, illetve módszertanilag kimagasló színvonalú tehetséggondozó, tehetségfejlesztő vagy tehetségsegítő tevékenységet folytatnak.
Jelölt lehet: bármely óvodapedagógus, pedagógus, (szak)oktató, mentor, pszichológus, felsőoktatásban dolgozó szakember, bármilyen szakképzettségű tehetséggondozó vagy tehetségsegítő szakember.
Ajánló lehet:
– Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum tagjai;
– Nemzeti Tehetségsegítő Tanács;
– Oktatási Hivatal;
– Klebelsberg Központ;
– Emberi Erőforrás Támogatáskezelő;
– Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége;
– Új Nemzedék Központ.
A díjjal járó támogatás összege 1 000 000 Ft. A díjazottak várható létszáma 3 fő.
Az ajánlások benyújtásának módja, elbírálás, ütemezés
Ajánlás az A, B, C kategóriákban az online ajánlófelület kitöltésével lehetséges.
Beérkezési határidő: 2017. április 18. (kedd) 23:59
Az ajánlás benyújtható: http://tehetseg.ujnemzedek.hu weboldalon.
„BONIS BONA – A NEMZET TEHETSÉGEIÉRT” DÍJ

Felhívjuk figyelmét, hogy a megelőző három évben „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjban részesültek jelen felhívás keretében nem ajánlhatók.
Az elmúlt évek során az alábbi linkeken elérhető listákon szereplő személyek nyerték el a Bonis Bona díjat: http://tehetseg.hu/bonisbona
http://archiv.ujnemzedek.hu/tehetseg/dijak/

Az ajánlások elbírálása két lépésben történik:
– Az Új Nemzedék Központ által felkért szakértők előértékelést végeznek és javaslatot tesznek a Pályázati Bizottságnak.
– Az előértékelők javaslata alapján az elismerésekről a Pályázati Bizottság dönt.
A Pályázati Bizottság öt tagját az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága és az Új Nemzedék Központ kéri fel.
A díj elnyeréséről az érintettek előzetesen elektronikus értesítést kapnak.
A díjazottakkal (a további adatbekérést követően) az Új Nemzedék Központ támogatási szerződést köt, a díjjal járó támogatás összege e szerződés keretében kerül kifizetésre.
A díj elnyerését igazoló oklevél átadása 2017 júniusában, az ünnepi Országos Tehetséggála keretein belül történik Budapesten.
A pályázattal kapcsolatban további információkat a [email protected] e-mail címen kérhet, valamint a http://ujnemzedek.hu/tehetseg weboldalon olvashat.