Chelsea-Real Madrid a BL-ben, Frankfurt-Barca az EL-ben

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken kisorsolta a Bajnokok Ligája és második számú sorozata, az Európa-liga negyeddöntőinek, majd elődöntőinek párosításait.

A BL-címvédő Chelsea ellenfele a rekordgyőztes Real Madrid lesz. Az előző évadban az elődöntőben a Chelsea búcsúztatta a La Ligában jelenleg éllovas királyi gárdát, így van miért törlesztenie a spanyoloknak. A Chelsea-hez hasonlóan a Premier Leage-ben első helyen álló Manchester City is otthon kezd, és szintén egy spanyol együttes, az Atlético Madrid ellen. A madridi együttes ismét Manchesterbe utazik, hiszen a legjobb tizenhat között a Manchester Unitedet győzte le Simeone csapata. A harmadik angol–spanyol párharc nem jött össze, mert az Európa-liga-címvédő Villareal a Bayern Münchennel találkozik a negyeddöntőben. A negyedik párharc a Benfica–Liverpool lesz. Eldőlt az is, hogy a legjobb négy között a Manchester City–Atlético Madrid ütközet győztese a Chelsea-vel vagy a Real Madriddal küzd meg. A másik ágon a Benfica vagy a Liverpool hazai pályán játssza az elődöntő első mérkőzését a Villareal-Bayern párharc győztesével.

Az Európa-ligában Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata, a nyolcaddöntőből a Szpartak Moszkva kizárása miatt játék nélkül továbbjutó RB Leipzig az olasz bajnokságban jelenleg hatodik helyen álló Atalantát kapta ellenfélül. A Napolit és a Galatasarayt kiejtő FC Barcelonára a német Bundesligában kilencedik Eintracht Frankfurt vár a nyolc között. A lipcsei és a katalán klub az elődöntőben sem találkozhat egymással, előbbi a Braga–Rangers, utóbbi a West Ham United–Olympique Lyon párharc győztesével játszhat a fináléba jutásért, amennyiben sikerrel veszi a következő fordulót. A negyeddöntő első mérkőzéseire április 7-én, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A döntőt május 18-án rendezik Sevillában.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:

Április 5., kedd

21.00: Manchester City (angol)–Atlético Madrid (spanyol)

21.00: Benfica (portugál)–Liverpool (angol)

Április 6., szerda

21.00: Chelsea (angol)–Real Madrid (spanyol)

21.00: Villarreal (spanyol)–Bayern München (német)

Európa-liga, negyeddöntő:

RB Leipzig (német)–Atalanta (olasz)

Eintracht Frankfurt (német)–FC Barcelona (spanyol)

West Ham United (angol)–Olympique Lyon (francia)

Braga (portugál)–Rangers (skót)

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma