Cserkész farsangi bál Beregszászban

„A cowboy az az ember, akinek lova, coltja és kalapja van”, hangzik a feltehetően északiaktól eredő mondás.

A lovakat leszámítva a tehenészfiúk és tehenészlányok, valamint az indiánok és banditák valamennyi jellemzőjét fel lehetett fedezni az elmúlt szombaton azokon a fiatalokon, akik egy estére „megszállták” a beregszászi Rákóczi-főiskolát. A hagyományosan évente megrendezett cserkész farsangi bálra Kárpátalja (vad) nyugati és egyéb szegletéből érkezetek az ifjú cserkészek, akik magukon viselték a western korszak valamennyi jegyét: a bokáig érő kabátot, a széles karimájú kalapot, a bőrmellényt, a hegyes orrú csizmát, a sheriff csillagot, a kockás inget, a kendőt és persze a derékszíjon hordott pisztolyt…
A 4. sz. Bendász István Cserkészcsapat által szervezett bál évről évre (idén 17. alkalommal) egy-egy keretmese köré építi rendezvényét. Ennek szellemében az elmúlt években a főiskola falai között sétáltak már a ’30-as évek dívái, lövöldözött a maffia, táncot lejtett Ali baba és a negyven rabló, szőnyegen repült Aladdin…

Idén pedig egy röpke éjszakára az Újvilágba repítette a fantázia és a díszlet a bál résztvevőit.
A több mint 350 vendéget Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke, valamint Michels Antal beregszászi római katolikus plébános és Taracközi Ferenc helyi református lelkész köszöntötte. Az eseményt Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja is megtisztelte jelenlétével. A köszöntőket követően egy igazi lövöldözésnek lehettek tanúi a vendégek: a szemük láttára kapott „halálos találatot” a cowboyok seriffje, aki utolsó erejét összeszedve adta át a vezetést jelképező arany csillagot utódjának. Sokunknak szorult össze a szíve és lábadt könnybe a szeme e színjáték láttán, hiszen tudtuk, hogy nemcsak a színpadon, de a valóságban is megtörtént egy vezetőváltás, s lezárult egy több mint két évtizedes korszak: Bárdos István, a beregszászi cserkészcsapat parancsnoka 22 év után visszavonult, s Jakab Annamáriának adta át a stafétát.
Mindenki „István bá-ja” szép gondolatokkal emlékezett vissza a csapat múltjára, foglalta össze annak tevékenységét, értékét. A hallgatók között nem egy családapa és családanya akadt, aki Bárdos István első őrsében tette le a cserkészfogadalmat, ma pedig már gyermekei viszik tovább a Robert Baden-Powell által megalapított mozgalom eszméjét. (Bárdos István munkásságáról ITT olvashatunk bővebben.)
Az új generáció egy fotóalbumba gyűjtötte össze az elmúlt két évtized emlékeit, illetve egy rövidfilmmel elevenítette fel Bárdos István tevékenységét.
A kissé szomorkás hangulatot cowboyok és cowgirlök tánca oldotta fel, s kezdetét vette a hajnalig tartó mulatság. A szervezők arra is odafigyeltek, hogy a vendégek kellő ételhez és italhoz jussanak. Ez utóbbit, a western kor elengedhetetlen tartozékát, a whisky-t, a rumot és a gint (esetünkben teát), az amerikai egydollárosokkal díszített saloonban lehetett elfogyasztani. A pult és a bárzongora mellett üldögélve (ezúttal nem repültek üvegek a fejünk felett és senki sem eresztett belénk golyót) country zenét hallgathattunk a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház több színművészének és társaiknak előadásában. Ételről ki-ki maga gondoskodott a batyus bálok hagyománya szerint megterített asztalokon.
Míg a felnőttek a saloonban beszélgettek, vagy a pókerasztalnál ültek, addig a kisebbek szórakoztatásáról jelmez- és táncversennyel, valamint tombolával gondoskodtak a cserkészek.
Hajnali négyig tartott a bál. Aki jelen volt ezen az estén a Rákóczi-főiskolán, az nemcsak jól érezhette magát, de arról is tanúbizonyságot kaphatott, hogy a kárpátaljai, s ezen belül a beregszászi cserkészet életképes, telve van energiával, célokkal, és egy olyan generációval, mely méltó utódja lehet elődeinek.