Csetfalva lett a bajnok

Novemberben 30. záró fordulójához érkezett a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság alsó osztálya. A rendkívül kiélezett pontvadászat utolsó fordulójában elméletileg még négy csapatnak volt esélye az aranyérem megszerzésére. A 62 ponttal listavezető FC Csetfalva a tőle három ponttal kevesebbet gyűjtő Borzsovát látta vendégül. A játéknap rangadója szoros küzdelmet és 1:0-s hazai győzelmet hozott, amely egyúttal a házigazdák bajnoki címét is jelentette. A hétvége előtt a második helyen álló FC Gecse az FC Papit fogadta. A hazai gárda nem bízott semmit a véletlenre, 2:1-re felülmúlta ellenfelét, és ezzel megszerezte az ezüstérmet a bajnokságban. Igazi gólfesztivált rendezett Rafajna Kígyóson, a vendégek ellenmondást nem tűrő játékkal 4:2-re verték ellenfelüket. Ennek a győzelemnek és Borzsova vereségének is köszönhetően a dobogó legalsó fokát szerezte meg az FC Rafajna. Szintén idegenbeli győzelem született Benében, ahol egy tét nélküli mérkőzésen az ötödik helyezett Gut 1:0 arányban bizonyult jobbnak a hetedik helyen végző házigazdáknál. A forduló egyetlen döntetlenjét Kovászón játszották, itt a hatodik helyezett hazai gárda meglepetésre csak 2:2-t ért el a tabella hátsó régiójában helyet foglaló FC Szvoboda ellen. Sajnos a már megszokott távolmaradók miatt Kisbégány Beregújfalu, valamint Bakos Muzsaly ellen szerezte meg játék nélkül a három bajnoki pontot. Ugyancsak elmaradt az FC Csoma és az FC Bátyú összecsapása, mivel a vendég bátyúi gárda nem állt ki a mérkőzésre.

A bajnokság végeredménye:
1 FC Csetfalva 30 19 8 3 65
2 FC Gecse 30 20 3 7 63
3 FC Rafajna 30 19 5 6 62
4 FC Borzsova 30 18 5 7 59
5 FC Gut 30 17 4 9 55
6 FC Kovászó 30 14 7 9 49
7 FC Bene 30 13 8 9 47
8 FC Bátyú 30 13 4 13 43
9 FC Muzsaly 30 11 4 15 37
10 FC Kígyós 30 9 7 14 34
11 FC Csoma 30 11 1 18 34
12 FC Papi 30 9 6 15 33
13 FC Kisbégány 30 9 4 17 31
14 FC Szvoboda 30 8 6 16 30
15 FC Bakos 30 7 6 17 27
16 FC Beregújfalu 30 3 1 26 10