Dárdai a Vidiben, Varga az MTK-ban, Gera pedig a Fradiban folytatja

Magyarországon felpezsdülni látszik az átigazolási szezon, és ami pozitív, a legnagyobb igazolások eddig nem idegenlégiósok. Az NB I legkapósabbnak tartott játékosa, a Ferencvárosi TC csapatánál hónapok óta mellőzött Varga Roland is új klubnál kezdi meg a január végén kezdődő szezont, akiért cserébe két fiatal MTK-tehetséget igazolt a címvédő. A német korosztályos válogatottakat bejáró, és a Hertha BSC felnőtt csapatában többször is pályára lépő Dárdai Palkó is nagy erősítést jelent új csapata, a MOL Fehérvár számára.

Hat év után távozik a Ferencváros labdarúgócsapatától Varga Roland, aki az MTK-ban folytatja pályafutását. A két klub megállapodásának részeként Gera Dániel és Katona Máté a kék-fehérektől az FTC-hez szerződött.

Varga Roland a Goldballnál és az MTK-nál nevelkedett, majd az olasz Brescia és a Foggia játékosa lett. Ezután vált a Győr labdarúgójává. A 2009-es egyiptomi U20-as labdarúgó világbajnokságon bronzérmet szerző játékos 2015 januárjában csatlakozott a Fradihoz, melyben az elkövetkezendő években abszolút közönségkedvencé vált remek megmozdulásainak, nagy góljainak és lelkes játékának köszönhetően. Varga Roland 19-szeres magyar válogatott támadó, az FTC-ben összesen 225 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 75 gólt szerzett. Három bajnoki címet és ugyancsak három Magyar Kupát nyert a csapattal, tagja volt az Európa Liga csoportkörében, majd a Bajnokok Ligája selejtezőjében szereplő együttesnek. A 30 éves szélső az előző, 2019-2020-as idényben még viszonylag gyakran lehetőséghez jutott Szerhij Rebrovnál – bár a legtöbbször már akkor is csak csereként –, ebben a szezonban azonban csak öt tétmeccsen szerepelt, és nem került be a zöld-fehérek BL-csoportkörös keretébe – olvasható az FTC hivatalos honlapján.

A Ferencváros két játékost is szerződtetett Varga Rolandért cserébe az MTK gárdájától. A két, korábbi korosztályos válogatott labdarúgó a 23 éves, elsősorban a középpályán bevethető, Katona Máté, valamint a 25 éves, az idén az NB I-ben négy gólnál és négy gólpassznál járó támadó, Gera Dániel. Katona Máté a kék-fehérek első csapatánál az elmúlt években összesen 80 NB I-es és NB II-es mérkőzést játszott 2017 és 2021 között. Gera Dániel az MTK csapatában 126 mérkőzést játszott a felnőtteknél (NB I, NB II, Magyar Kupa, Európa Liga-selejtező), melyeken összesen 22-szer volt eredményes, emellett 19 gólpassz is szerepel a neve mellett. A 2020-21-es bajnoki idényben 13-szor lépett pályára, melyeken négy gólpassza mellett négyszer is eredményes tudott lenni. Érdekesség, hogy az MTK–FTC nyitófordulóban ő szerezte a hazaiak találatát – emlékeztet a Fradi.hu.

A jobb és a bal szélen egyaránt bevethető 21 éves Dárdai Palkó a Hertha BSC második csapatától igazolt a Vidibe. Dárdai Palkó, a magyar válogatott és a Hertha BSC legendás játékosának és vezetőedzőjének, Dárdai Pálnak a fia, 1999. április 24-én született Berlinben. A német és magyar állampolgársággal is rendelkező Palkó 2017 márciusában a Carl Zeiss Jena ellen 2:2-re végződő meccsen góllal debütált a Hertha II-ben, majd fél évvel később, novemberben, az első csapatban is bemutatkozott tétmérkőzésen: a Zorja Luhanszk ellen 2:0-ra megnyert EL-meccs 80. percében cserélte be őt édesapja, aki akkor már a Hertha BSC vezetőedzője volt. A Bundesliga-premier napja 2018 áprilisában érkezett el. Később további nyolc alkalommal szerepelt a Bundesligában a jobb és a bal szélen egyaránt bevethető játékos, aki karrierje során először futballozik Németországon kívül – olvasható az nb1.hu hírportálon.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma