Díjat nyert a Lágy eső Portugáliában

A portugáliai Vila do Condéban megrendezett Curtas nemzetközi filmfesztiválon a legjobb fikciós rövidfilm díját nyerte el Nagy Dénes Lágy eső című alkotása.

A film korábban a Cannes-i Filmfesztivál Rendezők Kéthete programjában mutatkozott be a nemzetközi közönségnek.

A portugáliai seregszemlét, amelynek versenyprogramjába 21 országból érkeztek rövidfilmek, július 6 és 14. között rendezték meg, immár 21. alkalommal.

Nagy Dénes Lágy eső című 28 perces filmjét a Cannes-i Filmfesztivál Rendezők Kéthete programjában láthatta először a nemzetközi közönség májusban. Az amatőr főszereplőkkel forgatott film egy kistelepülésen játszódik a mai Magyarországon. A 28 perces magyar-belga koprodukciós alkotás egy Tar Sándor novella adaptációja és egy kamasz szerelem története: főhőse egy vidéki nevelőszülőkhöz kerülő fiú (Keresztfalvy Dániel), aki beleszeret osztálytársába (Erdélyi Zsófia), ám a benne dúló érzelmeket képtelen kifejezni. Önmaga megsebzésével és gyújtogatással próbálja felhívni magára a lány figyelmét.

Nagy Dénes rendező a film operatőrével, Dobos Tamással közösen írta a forgatókönyvet. A Lágy eső magyar-belga koprodukcióban készült a Campfilm Production (Budapest) és a Novak Prod (Brüsszel) gyártásában, producerei László Sára, Gerő Marcell és Olivier Dubois. A film elkészültét az NKA, a FilmJus Alapítvány, a belga filmalap és a svájci Vevey ville d’images Alapítvány is támogatta.

Nagy Dénes 1980-ban született Budapesten. 2009-ben rendező szakon végzett Szász János osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, egy évet töltött a világhírű berlini filmakadémián. Egyetemi évei alatt számos rövidfilmet készített, melyek jelentős fesztiválokat is megjártak, köztük a Kovács Éva (Tamperei Rövidfilm-fesztivál, 2006) és a Russian Playground (Cannes-i Kritikusok Hete, 2009) című alkotásokat.

A Vmeste (Együtt) című rövidfilmje számos magyar és nemzetközi fesztiválon szerepelt sikerrel: 2008-ban elnyerte a Magyar Filmkritikusok rövidfilmes díját, 2007-ben versenyben szerepelt az európai rövidfilmek fesztiválján a franciaországi Brestben, a Cottbusi Filmfesztiválon Németországban, a 38. Magyar Filmszemlén elnyerte a Legjobb rövidfilm rendezői díját és meghívták az Angers-ben megrendezett Premiers Plans filmfesztiválra is.

A Lágy eső című film tavasszal elnyerte a Friss hús rövidfilm-fesztivál közönségdíját Budapesten.

Forrás: Kultúra.hu