Duna Anyóka, Tisza Apóka és kicsi Dömötör

A meseszövés módszerének jó gyakorlata Kárpátalján
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága 2012-ben meghirdette a külhoni óvodák évét, amelynek az a célja, hogy megerősítse az anyanyelvi oktatás első láncszemét, vagyis a magyar tannyelvű óvodák intézményeit a határokon túl. A program keretén belül olyan segítséget nyújtanak a külhoni, köztük a kárpátaljai magyar óvodák számára, amelyek elősegítik az óvodai nevelői munka sikerét: módszertani segédanyagokat, jó gyakorlatokkal való megismerkedést, valamint továbbképzési lehetőségeket biztosítanak óvónők számára.
A jó gyakorlatok Kárpát-medencei körútján elsőként a népmesei hagyományokra épülő meseszövés élményével ismerkedhettek meg a kárpátaljai óvodapedagógusok és óvodások. A mese- vagy történetszövés módszerét Fábián Éva népzenész pedagógus és Szabó Zoltán néprajzos, népzenész mutatta be. A módszer kidolgozója Fábián Éva, aki huszonöt éve foglalkozik kicsinyek népzene és néptánc tanításával, miközben játékokkal és mesékkel bűvöli el a gyerekeket.
A körút utolsó két állomása volt június 5-én Ungváron a 6. számú óvoda, és június 6-án a munkácsi 17. számú óvoda. Mindkét helyszínen lehetősége nyílt a kárpátaljai magyar óvodák óvónőinek megismerkedni a programmal, ahová az említett városokhoz közelebb eső településekről érkeztek az érdeklődők.
Nagy élményt jelentett a bemutató gyerekeknek és pedagógusoknak egyaránt. A mese története az előadó ajkán kerekedett, hömpölygött, amelyet időnként mondókák, dalocskák, tarkítottak. Alapját a Kárpát-medence különböző tájain gyűjtött mesekincs adta, amely magában hordozza a magyar népmesekincs jellemző szereplőit, motívumait, ezáltal életre kélt, és közel került a hallgatóhoz az évezredes mesélési hagyomány, amely minden alkalommal bővül, formálódik, aktualizálódik. Fábián Éva módszerének lényege és érdekessége, hogy közben a gyerekek a szereplőkkel együtt énekelhetnek, mondókázhatnak, táncra perdülhetnek.
Szabó Zoltán népi hangszereken kísérte a mesefolyamot, így a gyerekek megismerkedhettek a furulya, a duda, körtemuzsika hangzásával, és élvezhették az élő népzene varázsát is.
A program nagy előnye, az élményszerűségen túl, hogy komplexitásában fejleszti a gyermekeket, hiszen míg a mese által fejlődnek anyanyelvi kompetenciái, identitástudata, zenei képességei, közben számfogalmakkal ismerkedik, tanulja a térbeli tájékozódást, végül aktív mozgás által vezeti le a mese által megélt feszültséget; később élményeiket rajzban kifejezve ábrázolhatják. Minden nevelési területet átölel és a gyermek életkorához, igényeihez alkalmazkodó, örömet adó módszer ez, amely színessé, eredményessé és örömtelivé teheti az óvodai mindennapokat.
A jó gyakorlatok második körútja során a Timár-módszerrel ismerkedhetnek meg a kárpátaljai óvodapedagógusok, amely a néptáncot anyanyelvként alkalmazza a kicsik nevelésében. A bemutatókra június 18-án Nagyszőlősön, és június 19-én Aknaszlatinán kerül sor. A programra jelentkezni a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elérhetőségein keresztül lehet (tel: (0241) 4-32-59 , e-mail: [email protected] ) június 14-ig.
Az óvodapedagógusok számára kínált továbbképzési lehetőségekről és feltételekről további részleteket olvashatnak a  http://www.kulhoniovodak.hu/index.php/palyazat oldalon.
Jelentkezési határidő 2012. június 15.
A program támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A programról további tájékoztatást a www.kulhoniovodak.hu oldal nyújt, valamennyi magyar óvodapedagógus, szülő, kisgyermek és minden további érdeklődő számára.

Gabóda Éva, a KMPSZ óvodaszekciójának vezetője