Egyiptom: A népfelkelésben háromszáznál többen haltak meg

Több mint háromszázan haltak meg Egyiptomban a január 25-én kezdődött népfelkelés idején kirobbant különböző összetűzésekben – írta hétfőn a helyi sajtó.

Az egyiptomi belügyminisztérium közlése szerint a halálos áldozatok számát egyelőre csak most összesítik. Azt tudni, hogy az előzetes adatok szerint meghalt 32 rendőr, köztük hat rendőrtiszt. A káosz napjaiban 99 rendőrőrsöt és hat börtönt gyújtottak fel.

A politikai válság 18 napja alatt több mint 6,2 milliárd dolláros veszteség érte a gazdaságot – ezt már Szamír Mohamed Radván pénzügyminiszter közölte. Hozzátette, hogy 850 millió dollár értékben stabilizációs alapot hoznak létre, amelyből azokat az állampolgárokat kártalanítják, akiknek üzletét vagy vállalkozását kár érte a népfelkelés ideje alatt.

Zahi Havasz, az Egyiptom ókori műkincseit felügyelő legfelsőbb tanács vezetője hétfőn bejelentette: az Egyiptomi Múzeumból a forradalmi események napjaiban ellopott 18 műtárgy közül sikerült kettőt megtalálni.

A XVIII. dinasztia egyik udvaroncának, Jujának skarabeusz formájú amulettjéről van szó és egy szobrocskáról. Havasz nem pontosította, hogy melyik szobrocskáról beszélt.

Hozzátette, hogy az ellopott tárgyakat lehetetlen múzeumoknak vagy magángyűjteményeknek eladni, de az országból sem lehet kivinni, mert mindegyik szerepel a kulturális világörökség regiszterében, és a szakértők számára is ismert darabokról van szó.

MTI/ITAR-TASZSZ

Forrás: www.vajma.info