Elesett katonák holttesteit cserélte ki egymás közt az ukrán és az orosz fél

Az ukrajnai háborúban meghalt katonák holttesteit cserélte ki egymás közt az ukrán és az orosz fél – hozta nyilvánoságra az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős ukrán minisztérium szerdán.

A tárca hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott közleménye szerint a felek ötven-ötven holttestet adtak át egymásnak a Zaporizzsja megyei frontvonalon.

Az ötven ukrán elesett közül 37-en a mariupoli Azovsztal üzem védelme közben vesztették életüket. A műveletben ukrán részről a reintegrációs tárca, a hírszerzési, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), az ukrán fegyveres erők vezérkara és más ukrajnai rendfenntartó szervek vettek részt

– tájékoztatott a minisztérium. A tárca arra nem tért ki, hogy mikor hajtották végre a cserét.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a mostanit megelőzően ilyen cserét a két oldal június 2-án hajtott végre, akkor 160-160 holttestet adtak át egymásnak. Hanna Holovko, az Azov ukrán ezred sajtótitkára akkor azt mondta, hogy mind a 160 ukrán holttest az Azovsztal romjai alól került elő, és a holttestek közül legalább 52 az Azov ezredhez tartozó katonáknak a maradványai.

Eddig a Mariupol védelmében elesett 210 ukrán katona holttestét kapta vissza az ukrán oldal, a többségük az Azovsztal elleni orosz támadásokban vesztette életét. A stratégiai fontosságú, azovi-tengerparti Mariupolt március 1-je óta tartotta ostrom alatt az orosz hadsereg, és május 20-án vette át az ellenőrzést a teljes város fölött.

Nyitókép: illusztráció

MTI