Eltűnt gyerekek holttestére bukkantak Törökországban

Holtan találták Törökországban azt a két gyereket, akiket állítólag korábban német édesanyjuk „rabolt el” a jogos felügyeletüket ellátó brit apjuktól – közölte az UKPA hírügynökség.

A nyolc éves Yaanis Mellersh és húga, a hat éves Mira holttestére a török tengerparton fekvő Soke városban bukkantak rá – közölte a UKPA.

A beszámoló szerint édesanyjuk, Elke Mellersh is meghalt, önkezével vetett véget az életének, bár az ő halálhírét a hatóságok nem erősítették meg.

A gyerekek felügyeletét állítólag édesapjuk, a brit Justin Mellersh látja el, de tavaly februári eltűnésük óta ő sem látta őket.

A Facebookon a gyerekek keresésére korábban létrehozott egyik oldalon az áll, hogy november 18-án a két gyereket és anyjukat is holtan találták Törökországban. „Elke öngyilkos lett és magával vitte a gyerekeket a halálba. Ez volt a legnagyobb félelmünk” – olvasható az oldalon.

Egy másik Facebook.-oldalon azt írják, nem hibáztatják az anyát, mert mentális betegsége volt, amely paranoiás téveszmékkel párosult.

A török lapinformációkat idéző brit Daily Mail szerint a család szénmonoxid-mérgezésben halt meg, amelyet egy fűtőberendezéssel idéztek elő. A ház ablakait, ahol a holttesteket felfedezték, leragasztották és az ajtón egy feliratot is elhelyeztek, amelyre azt írták: „vigyázat: mérgező” – tette hozzá a lap.

Forrás: hvg.hu