Építészet Világnapja 2011

Október első hétfője világszerte az építészetről szól. Az UIA, a nemzetközi építész szövetség erre a napra hirdette meg a szakma világnapját, Magyarországon is minden évben több napos programsorozat kapcsolódik az ünnephez. Idén az Építészek Háza fogadta be az eseményt.

Több éve hagyománnyá vált, hogy ezen a napon adják át a Pro Architectura-díjakat, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építész Kamara közös diplomadíjait, valamint a néhány éve újraélesztett és azóta sikeresen működő Év Háza-díjat. A nyertesek anyagát ezen a napon kamarakiállítás mutatta be az Építészek Házában, másnaptól az anyag a FUGA építészeti fesztiválján látható.

Délelőtt a Belügyminisztérium Márványtermében adta át Pintér Sándor belügyminiszter a kiemelkedő építészeti alkotásokért járó Pro Architectura-díjat. Idén öt épület tervezői részesültek ebben az elismerésben: az alsóbogáti Festetich Kastély helyreállításáért Szűcs Endre és Tóth Péter, a Richter Gedeon Kémiai Kutatóépületért Oláh Éva, Tóth Zoltán és Zoboki Gábor, a celldömölki városháza épületéért Guzmics György, Menyhárt Gergő, M. Guzmics Annamária, Guzmics-Kiss Andrea és Fenes Tamás, a hatvani új buszpályaudvarért Kaló Emese, Pásztor József, Igar Péter és Dénes György, a paksi Erzsébet Szálló bővítéséért Bartók István, Benárd Aurél, Bojti Anna, Fejérdy Péter, Natta Anikó és Tatár Balázs építészek. A miniszter adta át az építésügyi igazgatásban való szakmai tevékenységért járó Lechner Lajos-díjakat, illetve a településrendezés teljesítményeit méltányoló Palóczi Antal-díjakat is.

A délutáni eseményen, a Kós Károly teremben történt díjátadók után beszámolók hangzottak el a nemrég lezajlott, nemzetközi szintű építészeti eseményekről: az EFAP (Európai Építészpolitikai Fórum) gdanski konferenciájáról Beleznay Éva, az UIA két nappal korábban véget ért tokiói világkongresszusáról Földes László számolt be, a Holcim fenntartható építészetet támogató pályázatának aktualitásairól Márta Irén beszélt. A kiállítások, díjátadók és előadások mellett az idei eseményt alapvetően meghatározta a magyar organikus építészet legnagyobb mesterének, Makovecz Imrének néhány nappal korábban bekövetkezett halála. A Kós Károly teremben az ünnepet a gyász és az emlékezés keretezte.

kultura.hu