Európai Mobilitási Hét Ungváron is

A megyeszékhely a világ több ezer városával együtt csatlakozott az akcióhoz. Ungvár nem csupán a civil szervezetek és a helyi lakosok révén vesz részt a légszennyezettség elleni akcióban. Bohdan Andrijiv polgármester aláírta az Európai Mobilitási Hét Chartáját, ezzel jelezve, hogy a város önkormányzata támogatja a környezetvédelmi rendezvények szervezését.

Egész héten számos rendezvényre kerül sor az Európai Mobilitási Hét keretében. Különböző akciókat, versenyeket, rajzpályázatot, kerékpárfutamokat szerveznek minden korosztály számára, több iskolában tartanak majd „bicikliórát”. Ezek célja népszerűsíteni az egészséges életmódot, és megismertetni a gyerekeket a közlekedési szabályokkal.
Leszja Lojko, a Forza civil szervezet nemzeti koordinátora elmondta, hogy a járőrszolgálat és a rendőrség is csatlakozott az akcióhoz.

Ezenkívül, azt javasolják mindenkinek, hogy kedden Ungváron lehetőség szerint ne üljön gépkocsiba, és kerékpárral menjen munkába. Rájuk reggel 8-tól 9 óráig ingyenes „velokávé” vár a Függetlenség parton és a Petőfi téren.
Sőt Egy nap autó nélkül akcióra is sor kerül: pénteken, szeptember 22-én 9-től 16 óráig lezárják a gépkocsiforgalmat a Tolsztoj utcában.