Évfordulós megemlékezések világszerte

A magyar kormány több miniszterének, továbbá helyi magyar szervezetek vezetőinek a részvételével tartanak megemlékezéseket a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról ma a szomszédos országokban, továbbá Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is.
A vajdasági központi ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mond ünnepi beszédet. A székelyföldi Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke lesz a fő szónok, míg a Sepsiszentgyörgy melletti Maksán Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke tart ünnepi beszédet.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Szatmárnémetiben a Petőfi-szobornál, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke pedig Nagyváradon koszorúz.

A szlovéniai Lendván a központi ünnepségen Hoppál Péter, az EMMI államtitkára mond köszöntőt.

A kárpátaljai Ungváron pedig a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége tart ünnepi megemlékezést. Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezi központi ünnepségét.

A párizsi Saint-Lazare pályaudvar közelében található Kossuth téren, majd az első magyarországi leányiskola alapítója,Teleki Blanka sírjánál, a Montparnasse temetőben koszorúznak a franciaországi magyar szervezetek és a magyar külképviselet vezetői.

Megemlékezéseket tartanak a tengeren túl is. A torontói rendezvényen Trócsányi László igazságügyi miniszter mond ünnepi beszédet, Washingtonban pedig az Amerikai Magyar Szövetség szervezésében tartanak megemlékezést, amelyen Koszorús Ferenc elnök szólal fel. Megemlékezések, illetve koszorúzások lesznek a helyi magyar szervezetek rendezésében több más amerikai városban is.