Fajátékok, ördöglakatok – Kézműveskedés a Nagyberegi tájházban

„Nem tudok annál szomorúbb és magányosabb dolgot elképzelni, mint mikor egy gyerek ül a képernyő előtt, és egyedül játszik. Játszani legalább ketten kell, de inkább tízen, húszan, mert a közös játék a legnagyobb dolog az életben.”

Csukás István

Kézműves-foglalkozást tartottak a Nagyberegi tájházban, melynek középpontjában a fajátékok, ördöglakatok és a fa díszítése állt. A foglalkoztatószobában Szenek Miklós viski népijáték-készítővel próbálták ki a faégetést a résztvevők. A gyerekek kis képeket és apró ajándékokat készíthettek. Emellett különböző, fából készült logikai játékokkal, elsősorban ördöglakatokkal játszhattak az iskolások.
Az ördöglakatok igazi kuriózumnak számítottak. A mintegy 25 gyerek közül egy ismerte csak az említett logikai játékot, a többieknek újdonság volt. Ennek ellenére ügyesen kibogozták a csomókat.

A jó időnek köszönhetően az udvari játékokat is igénybe vehették az iskolások, így idejük egy részét közös játékkal töltötték a szabadban.
A program végén palacsintával és teával kínálták őket a szervezők.

A Nagyberegi tájház programja a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, valamint a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének szakmai partnerségével valósult meg.

Gál Adél
Kárpátalja.ma