Fatemplomok a Felvidéken

Igazi különlegesség északi szomszédainknál.

Számos világörökséget sikerült már eddig is bemutatnunk (és valószínűleg ezt a jó szokásunkat a továbbiakban is megtartjuk), azonban ezek jelentős része egy tőlünk távolabb eső területen helyezkedett el. Épp ezért most egy kicsit szeretnénk közelebb hozni ezt a misztikusnak tűnő világörökség kifejezést. Természetesen tudjuk, hogy Magyarországon is találhatunk ilyet, de azért a sok hazai programajánlattal egybekötött írásunk mellett a környező országokat sem hanyagoljuk el.

Ezúttal Szlovákia került a látómezőnkbe és tekintve, hogy egy újabb, az Unesco által is elismert érdekességet szeretnénk bemutatni, most a szlovákiai fatemplomokkal foglalkozunk röviden.

erthogy északi szomszédainknál bizony számos ilyen jellegű épülettel találkozhatunk. Ezek a Kárpátok vonulatain, jellemzően az ország keleti felében helyezkednek el. Összesen nyolc ilyen csodaszép templomot találhatunk itt, amely felkerült a világörökségi listára.

A templomok három különböző egyházhoz tartoznak: kettő római katolikus, három evangélikus és három görög ortodox. Az építészeti alapanyag, a fa különlegessége mellett valószínűleg ez a sokszínűség is szerepet játszott, amikor felvették őket az Unesco listára, hiszen a XVI-XVIII. századok között épült templomok anyaghasználatukban ugyan megegyeznek, ám stílusukban már sokkal kevésbé. Itt randevúzik a latin és a bizánci kultúra és ez a találkozás és az így létrejött szakrális épületek talán még a vallások békés együttélésre is jó példát mutathatnak.

Az ország keleti határán – Bodruzal (Rózsadomb), Ladomirova (Ladomér), Ruská Bystrá (Oroszsebes) – találhatóak természetesen a görögkeleti épületek, ahol csodás barokk és rokokó stílusban készült ritkaságnak számító oltárképeket is megtekinthet az ide látogató.

Aki inkább az evangélikus vonalra kíváncsi, annak Kezmarok (Késmárk), Lestiny (Lestin) és Hronsek (Garamszeg) településeket kell felkeresnie, akit pedig a latin eredetű örökségeket mozgatnak annak Tvrdosínra (Turdossin) és Hervatovéra (Hervató) kell utazni. Ám valójában ezt a nyolc templomot érdemes akár egy hétvége alatt körbelátogatni és azért akkora távolság nincs köztük, hogy ne lehetne két-három nap alatt kocsival is bejárni mindet, akár már húsvétkor is.

Forrás: hir24.hu