Kezdőlap » Címke archívum: feltámadás (oldal 2)

Címke archívum: feltámadás

Pászkánk, azaz kivonulásunk Jézussal

A zsidók húsvétkor az egyiptomi szabadulásra emlékeznek. Hálát adnak Istennek, hogy sok ezer évvel ezelőtt oly sok csodával segítette ki őket a rabszolgaság házából, átvezette őket a Vörös-tengeren, ellenségeiket pedig legyőzte.

Bővebben »

Halandók vagyunk, meg fogunk halni

Nincs félnivalónk, ez a húsvét üzenete – mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök vasárnapi igehirdetésében a debreceni Református Nagytemplomban. Bölcskei Gusztáv a Református Nagytemplom szószékéről Isten áldását kérte az új római katolikus egyházfő, Ferenc pápa szolgálatára.

Bővebben »

Isten ismeri a nevem

Jn 20,1-16. 1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.

Bővebben »

Húsvéti üzenet

A Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közös üzenetet tesz közzé húsvét alkalmával.

Bővebben »

Örököstársai Krisztusnak

„Maga a lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8, 17)

Bővebben »