Fidelitas és IKSZ: nem asszisztálunk az ukrán propagandához

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke és Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke vasárnap reggel közleményben tudatta, hogy a hétvégén Kijevben megrendezett Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP) tanácsülésén nem vesz részt a két szervezet.

„Ahogyan a szervezet vezetésének is elmondtuk, a hatályos ukrán törvények nemzeti kisebbségek jogait szűkítő rendelkezései és a folyamatos magyarellenes megnyilvánulások fényében nem vagyunk hajlandóak asszisztálni az ukrán propagandához, amit szerte Európából a néppárti ifjúsági szervezetek hallgathatnak” – írta Fidelitas és az IKSZ az ismert közösségi oldalon közzétett posztjában.

A két szervezet felajánlotta kvótájukat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ), hogy hallassák hangjukat az ülésen. A kárpátaljai szervezet a lehetőségével élve Szimcsera Szilviát delegálta, aki a KMKSZ ISZ képviseletében felszólalt. A tanács nem hallgatta végig a delegált felszólalását, félbeszakították mondanivalóját.

„Elfogadhatatlan viselkedés, az EPP ifjúsági szervezetének vezetői sajnos beálltak a sorba, a valóságot nem fogadják el, a szólásszabadság csak az, ami saját elképzeléseiknek megfelel” – foglalt álláspontot a két magyarországi egyesület az eset kapcsán.

„Mélységesen elítéljük a történteket” – reagált a KMKSZ ISZ a Facebook-on. A szervezet YEPP elnökétől magyarázatot vár annak kapcsán, hogy „hogyan lehet egy fórumon, hivatalosan delgált küldöttől megvonni a szót”.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma