Gázvezeték-megállapodás három országgal

Regionális gázszállítási együttműködésről állapodott meg négy állam, Magyarország, Románia, Bulgária és Szlovákia – mondta el csütörtök este az M1 aktuális csatornának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A megállapodás szerint összekötik és kétirányúsítják gázvezeték-rendszereiket. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ezzel mind a négy ország energiabiztonságát jelentős mértékben növelik.
A magyar közszolgálati médiának nyilatkozva a miniszter megjegyezte, az energiabiztonság Európa számára a legégetőbb kérdés, „és ez különösképpen igaz Közép-Európára”.
Mint mondta, a Nabucco- és a Déli Áramlat gázvezeték-projekt lemondása után a térség államainak újabb lehetőségek és megoldásuk után kell nézniük annak érdekében, hogy új gázbeszerzési forrásokat és útvonalakat találjanak.
„Mindaddig, amíg a térség gázvezeték-rendszerei nem lesznek összekötve, és mindaddig, amíg egy nagy stratégiai gázvezeték-beruházás nem valósul meg, addig a közép-európai térségben energiabiztonságról nem tudunk beszélni” – fogalmazott Szijjártó Péter.
A miniszter hozzátette: a partnerek nemzeti költségvetése mellett közösen megpályázandó uniós forrásokból fedeznék a szükséges beruházások költségeit, megjegyezve, egész Európa érdeke a térség energiabiztonsága.