A Hableány áldozataira emlékeztek kedden

A Hableány sétahajó balesetének áldozataira emlékezett a katasztrófa budapesti emlékművénél Mun Dzse In dél-koreai elnök, aki kedden érkezett hivatalos látogatásra Magyarországra,

A Margit híd pesti hídfőjénél álló gránittömbnél, amelyre felvésték az áldozatok neveit, Varga Mihály pénzügyminiszter fogadta a dél-koreai államfőt, majd közösen tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.

Az emlékműnél Magyarországon tartózkodó dél-koreaiak csoportja is megjelent, akik lelkesen üdvözölték Mun Dzse Int és a kíséretében lévő feleségét.

A Hableány sétahajó 2019. május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Az ügyben az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát teszi felelőssé a tragédiáért. A férfival szemben 2019 novemberében emelt vádat az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

Forrás: MTI