Hitvalló imádság orvosokért, ápolókért

Imacsoportot indított a Facebookon Bella Violetta magyarországi (győrszemerei) református lelkész, mert látja, hallja, hogy az orvosok, a nővérek a koronavírus-járvány miatt a teljesítőképességük határán vannak. Tartsuk számon, hordozzuk imádságban az egészségügyben dolgozókat, fáradozásaikat – erre buzdít ez a kezdeményezés.

Miért indította a csoportot?

Mert a járvány első hullámában jó volt látni az egészségügyben dolgozókért indult összefogást: az emberek szíveket ragasztottak az ablakokra, pizzát, kávét vittek a kórházakba, megörvendeztették az ott dolgozókat, tartották bennük a lelket. Viszont ebben megfáradtunk. Ma már nem ilyen kézzelfogható a társadalom támogatása, pedig a kórházak terhelése a több mint egy éve tartó járvány alatt most a legnagyobb. A férjem győrújbaráti gyülekezetében látom, hogy a közösséghez tartozó orvosok, egészségügyi dolgozók egyre leterheltebbek, a családjaiknak is egyre több áldozatot kell hozniuk, egyre nagyobb rajtuk a lelki nyomás. Nem vagyok egészségügyi dolgozó, nem estem át a Covidon, és hála az Úrnak, a szűkebb családi-baráti körben sem történt súlyosabb megbetegedés, sem halál, mégis érzem, hogy Isten – azokon keresztül, akikkel az elmúlt időszakban kapcsolatba kerültem – a szívemre helyezte a csoport indítását.

Hogyan kell, hogyan lehet a Facebookon imádkozni?

Az tény, hogy furcsa a Facebook nyilvánossága előtt imádkozni. És ez semmiképp sem pótolja a személyes imádságainkat. Viszont kár lenne kihagyni, csak mert mások előtt gátlásaink vannak. Remélem, hogy egymás imáit látva felszabadulunk a teher alól. Nem csak a legügyesebb szavainkkal megírt, vagy a legdiplomatikusabban megfogalmazott ima jó. A Lélek erősít, segít, és könyörög – a mi botladozó szavaink mellett vagy épp ellenére is.

Kik alkotják a csoportot?

Már csaknem hatszázan vagyunk, egyelőre főleg reformátusok, de a csoport ökumenikus nyitottsággal indult. Vannak közöttünk egészségügyi dolgozók is. Kértem azokat az ápolókat, orvosokat, akiket személyesen ismerek, mondják el a kollégáiknak, akik belefáradtak, csüggedtek, hogy imádkozunk értük, és ha nyitottságot tapasztalnak, ajánlják nekik a csoportot. Szeretném, ha látnák, hogy vannak, akik imádságban hordozzák őket.

Bárki írhat fohászt?

Ennek örülnék a legjobban. Néhány hete indultunk, gyűlnek a spontán imádságok, de felkérésre is készülnek könyörgések. Írt már például Horváth Gergely rádiós és Dejcsics Konrád pannonhalmi szerzetes is. Hiszem, hogy a közösségi médiában megosztani egy saját szavainkkal megírt imádságot nemcsak kiállás a járvány miatt nehéz helyzetben dolgozó orvosok, ápolók, szakdolgozók, kórházlelkészek mellett, hanem egyben hitvallás is.

A csoport az Ima az egészségügyisekért elnevezésű facebook-oldalon található.

Forrás: reformatus.hu