Hold körüli utat tervez űrturistáknak a SpaceX

Elon Musk, a SpaceX vállalat alapítója hétfőn bejelentette, hogy 2018-ban Hold körüli útra küld két fizető utast. Falcon Heavy rakétájukat használják majd fel, hogy a két turistát a Dragon űrkapszula fedélzetén felvigyék az űrbe.

Az egyelőre meg nem nevezett turisták maguk keresték meg a Hold körüli út ötletével a vállalatot, és már jelentős összeget ki is fizettek a misszióból – áll a vállalat közleményében.

A neveket később tárják majd a nyilvánosság elé, miután megérkeztek a kezdeti egészségügyi tesztek eredményei. Musk nem árulta el, hogy az utasoknak mennyit kell fizetniük az egyhetes küldetésért, de azt feltárta, hogy nem Hollywoodból érkeztek.

Hozzátette, csak a két ember lesz az űrhajó fedélzetén. A Dragon hosszú, hurokszerű pályát követ majd a Hold körül, súrolja a felszínt, kicsit kiruccan a mélyebb űrbe, majd visszaindul a Földre. Musk körülbelül 500-650 ezer kilométeres utat becsült. A röppálya hasonlít majd az Apollo-8 1968-as missziójáéhoz.

Musk azt is bejelentette, amennyiben a NASA úgy dönt, első akar lenni a lunáris elrepülő missziókban, akkor prioritást élvez.

A Holdutazás a tervek szerint azt követően indul, hogy a SpaceX felvitte a NASA asztronautáit az ISS-re. Jelenleg a vállalat tervei szerint idén megpróbálkoznak a legénységi Dragon még ember nélküli missziójával, aztán az első legénységet 2018 közepén szállítják fel. Vagyis, a Falcon-9 és a Dragon legénységi kapszulát a NASA fogja jóváhagyni, mielőtt a Hold-misszió szabad utat kap.

A Falcon Heavy rakéta a Falcon-9-ből és két hozzáerősített gyorsítórakétából áll. Az így integrált Falcon Heavynek és a Dragonnak a Szövetségi Repülési Hivataltól kell majd repülési engedélyt szerezni – mondta el Musk. A rakétát egyébiránt még idén tesztelni akarják.

Musk úgy véli, hogy a Hold körüli missziók elősegíthetik a Marsot célzó emberes küldetéseket, ami vállalatának hosszú távú célja.

A kommunikációs rendszer korszerűsítésének kivételével, a fejlesztés alatt álló Dragon kapszulák Musk szerint megfelelőek a holdi elrepülésekhez. Szavai szerint a legénységi Dragon nagyrészt autonóm módon működik, ezáltal az utasoknak alapvetően a vészhelyzeti eljárásokat kell megtanulniuk, de valójában nem ők irányítják majd a kapszulát.

Musk nem árulta el a misszió pontos költségét titoktartásra hivatkozva, de azt elárulta, hogy az összeg némileg összevethető, talán némileg meg is haladjaaz űrállomást célzó legénységi küldetésekét.

A NASA jelenleg 80 millió dollárt fizet helyenként a háromszemélyes orosz Szojuzokon. A SpaceX első ilyen szerződése 2,6 milliárd dollárt kóstál, a vállalatnak legalább kettő, akár hat missziót kell lebonyolítania az ISS-re a Dragonnal, egyszerre hét asztronautával a fedélzeten. A Space.com számításai szerint így a repülésenkénti költség körülbelül az 1,3 milliárd-433 millió közötti tartományra eshet.

A SpaceX ezzel csatlakozik a fizető utasoknak űrutazásokat fejlesztő cégekhez. A sorban már ott van a Virgin Galactic, Richard Branson vállalata, amely jelenleg is teszteli hatszemélyes, kétpilótás űrrepülőgépét. Ezzel 100 kilométeres magasságba vinnék fel az utasokat, ahol rövid időre megtapasztalhatják a súlytalanságot. Egy út 250 ezer dollárba kerül.

A SpaceX-nek 10 milliárd dolláros ütemterve van mintegy 70 misszióra a NASA-nak és kereskedelmi partnereinek.