Honismereti kirándulás a nagycsaládosoknak

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete 2020. október 25-én honismereti kirándulást szervezett. Bíró András volt ezen a tartalmas napon a vezetője a programon részvevőknek. A kirándulás első állomása a Huszti vár volt. A vár romjai között megismerkedhettek a családok annak történetével, illetve gyönyörködhettek a kilátásban, fényképeket készíthettek. Ezt követően egy magyar katonai temetőbe látogattunk, ahol az első, valamint a 2-dik világháborúban életüket vesztett katonák nyugodnak. A további program helyszíne Szőlősön a Kankó vár volt. A kedvező időjárás lehetőséget biztosított, hogy messzire elláthattak a résztvevők. Aztán a Perényi kastélyt tekinthettük meg, ahol a család múltjával is megismerkedhettünk. A honismereti kirándulás újabb lehetőséget adott a családoknak a kikapcsolódásra, illetve a megtekintett várak megismerésére, és ezáltal kellemesen elfáradva, élményekkel telve fejezték be a kirándulást.

Köszönet a megvalósulásért a Magyar Kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek

Tóth Éva és Zsolt

résztvevők