Hoverla: döntetlen a második edzőmeccsen

Újabb felkészülési mérkőzést játszott július 7-én a Hoverla. Vjacseszláv Groznij együttese ezúttal Debrecenben lépett pályára a román élvonalban szereplő Gaz Metan Medias ellen.

A találkozó első félidejében támadó szellemben játszott az ungvári gárda, több helyzetet is sikerült kialakítaniuk a kárpátaljai csapat játékosainak. Gól azonban sajnos egyikből sem született, mert Le Tallac Balasov és Trisovic sem tudott túljárni a román kapus eszén. A pihenőt követően teljesen új kezdő tizeneggyel lépett pályára a Gaz Metan, míg a Hoverlában csak Truhin és Liszenko nem folytatta, ugyanis mindkét játékos kisebb sérülést szenvedett az első játékrészben. A második negyvenöt percben Balasov előtt adódott esély a gólszerzésre, ám az Ung-partiak támadója ezúttal sem talált az ellenfél kapujába. Szerencsére a román gárda csatárai sem jeleskedtek, így a találkozó gólnélküli döntetlennel ért végett.