Innováció és kreativitás a tudományban – Nemzetközi konferencia Kolozsváron

Innováció és kreativitás a tudományban címmel szervezett nemzetközi konferenciát a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ).

A december 7-én zajlott fórum a szervezet első tematikus konferenciája volt, melyen 30 előadó számolt be kutatási eredményeiről. A felszólalók a Kárpát-medencéből származó vagy az ott mesteri képzésben részt vevő hallgatók, doktoranduszok, fiatal kutatók és oktatók soraiból kerültek ki. A konferenciának három kárpátaljai résztvevője is volt: Kovály Katalin a földrajztudományi, illetve Gál Adél és Horváth Attila a bölcsésztudományi szekciókban.
A konferencia kezdetén az Aranymetszés 2013. Külhoni magyar doktoranduszok a Kárpát-medencében című életpálya-vizsgálatot mutatták be a kutatást végző hallgatók, különös tekintettel a helyi magyar doktoranduszok helyzetére. A továbbiakban a Doktoranduszok Országos Szövetségének tudományos osztályai mutatkoztak be. Ezzel egy időben elkezdődtek a szekciómunkálatok is. Az előadások hét szekcióban, párhuzamosan két teremben zajlottak: jogtudományi, közgazdaság és földrajztudományi, műszaki és természettudományi, valamint társadalomtudományi és bölcsészettudományi részlegekben. Minden munkát két másik kutató előzőleg opponált, s az előadást követően értékelték a bemutatott eredményeket.
A konferencián díjazásban részesült a leginnovatívabb és a legkreatívabb témát bemutató kutató. Az előbbi díját, a napelemes Skagen órát a szakmai zsűri Simon Levente előadónak ítélte oda A fraktáldimenzió érve a valószínűségi hálózatok egy innovatív algoritmussal való ábrázolása mellett c. tanulmánya alapján. A közönség Kövér László Csapdákkal a városi varjak ellen c. előadását találta a legkreatívabbnak.
A rendezvény, melynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kara adott otthont, állófogadással ért véget.
Kárpátalja.ma