Író-olvasó találkozó a Beregszászi Városi Könyvtárban

A Rákóczi-főiskola Szakképzési Intézete és az Ungvári Nemzeti Egyetem után a Beregszászi Városi Könyvtárban is író-olvasó találkozót tartottak a Magyar Széppróza Napja Kárpátalján nevű rendezvény keretein belül február 20-án.

A programsorozat utolsó előtti állomásának vendégfellépői Lengyel János, Marcsák Gergely, Nagy Tamás, Shrek Tímea, Sz. Kárpáthy Kata és Vári Fábián László voltak.

Az alkalmon részt vettek a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskola 7. és 8. osztályos diákjai.

Az eseményt Komáromi Andrea, a könyvtár vezetője nyitotta meg, aki köszöntőjében az alkalom apropójának, a magyar széppróza napjának létrejöttét elevenítette fel.

A kulturális délutánon fellépő kárpátaljai irodalmárok között minden korosztály képviseltette magát.

A hazai tollforgatók rövid bemutatkozás után felolvasták egy-egy prózájukat.

Lengyel János egy Leninhez írt humoros levelét olvasta fel, amelyben gyermek- és fiatalkori élményeibe tekinthettünk be. Marcsák Gergely egy kórházi kivizsgálás élménye kapcsán írt prózáját osztotta meg a közönséggel.

Nagy Tamás az 501 nap nyár című netnaplóját hozta el. Shrek Tímeától a Nagyapa mesél című novelláját hallhattuk, amely a Halott föld ez kötetében jelent meg.

Sz. Kárpáthy Kata egy részletet ismertetett a még be nem fejezett Föld című művéből. Vári Fábián László a Tábori posta című regényéből olvasta fel a katonaságból való hazatérésének történetét.

A zárszón Nagy Tamás és Marcsák Gergely buzdította a fiatalokat az írásra, illetve arra, hogy bátran küldjék el a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság számára alkotásaikat.

– Az irodalomnak szüksége van az utánpótlásra, a fiatalabb generációk jelentkezésére – mondta Marcsák Gergely.

A programot a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság szervezte a könyvtárral együttműködve, valamint a Magyar Írószövetség, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökég támogatásával.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma