Izráel 70. születésnapját ünnepelte

Izraelben oszágszerte ünnepi előadásokkal, tűzijátékokkal, légiparádéval és össznépi hússütéssel ünnepelték a zsidó állam megalapításának 70. évfordulóját szerda este és csütörtökön.

Az ország 1948. május 14-én kiáltotta ki függetlenségét, de ezt a zsidó naptár szerint ebben az évben csütörtökön ünnepelték Izraelben, illetve a központi rendezvények már szerda este megkezdődtek Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen.

A kellemes időjárást kihasználva több százezren a természetben – hússütéssel, piknikkel – töltötték az ünnep munkaszüneti napját.

Bárhová is mentek, szinte mindenütt látni lehetett az izraeli hadsereg látványos légiparádéját, a repülők idén első alkalommal az ország egyik legészakibb pontjáig, egészen Kirját Smónéig repültek. Emellett a tengerpartok közönsége helikopteres és ejtőernyős bemutatót, valamint a haditengerészet felvonulását is megcsodálhatta.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint több tízezren látogattak el az ország mintegy hetven világörökségi helyszínére, amelyeket ezen a napon díjmentesen nyitottak meg a nagyközönség előtt.

Szerda este a hivatalos jeruzsálemi ünnepségen Juli Edelstein, a kneszet elnöke mondott nyitóbeszédet, s utána az utóbbi hetekben sokat vitatott módon, eltérve az eddigi protokolltól, Benjámin Netanjahu miniszterelnök is közel negyedórás szónoklatot tartott, majd mindketten meggyújtottak egy-egy fáklyát.

Őket 12, társadalmi szerepvállalásáért kiválasztott személy, ismert művész, tudós, közszereplő követte a 12 izraeli törzsre emlékeztetve, akik szintén meggyújtottak egy-egy fáklyát.
Később a zsidó történelem emlékezetes drámai és vidámabb pillanatait, Izrael állam történetének fontosabb eseményeit jelenítették meg, a helyi művészvilág csillagainak előadásában megszólaló zeneszámokkal fűszerezve, nagyszabású fény- és hangkavalkád kíséretében.

Az ünnepségen 1500-an szerepeltek – százötven zenész, négyszáz énekes, háromszázötven táncos, több száz zászlóvivő katona – a mintegy 6500 meghívott vendég előtt.

Izrael a kikiáltása óta eltelt hetven évben tizenegyszeresére növelte lakosságának létszámát, jelenleg mintegy 8 millió 842 ezren élnek az országban, akiknek közel háromnegyede zsidó, egynegyede pedig túlnyomórészt az arab kisebbséghez tartozik.

A tavalyi függetlenségi nap óta 163 ezerrel nőtt az ország polgárainak száma, részben a magas születésszám miatt, részben 27 ezer új bevándorlónak köszönhetően.