Kárpátalja Expressz

2012. szeptember 7-én kora reggel indul útjára az Info13 Közhasznú Egyesület és a MÁV Nosztalgia Kft. szervezésében a Kárpátalja Expressz – négy országon át a Monarchia egykori vasútvonalán.

Az út Budapestről indul, majd a Debrecen – Nyírábrány – Érmihályfalva – Szatmárnémeti – Halmi – Nevetlenfalu – Nagyszőlős – Visk – Nagyszőlős – Beregszász – Csap – Ágcsernyő – Perbenyik – Kisúlyhely – Sárosapatak – Miskolc útvonalon érkezik vissza Budapestre szeptember 9-én.
„Szeptember 7-én, pénteken korai indulás a Budapest-Nyugati pályaudvarról, majd Debrecenen után Érmihályfalván és Szatmárnémetiben állunk meg. Kárpátaljára az ukrán határon át Nevetlenfalunál lépünk be. Itt hagyományosan szép ünnepség várja az utasokat. Este Nagyszőlősön fogad minket a város vezetése. Az ünnepség a ferences templomban lesz.
Szeptember 8-án, szombaton rövid nagyszőlősi városnézés és a tiszapéterfalvai kastély megtekintése után az 1270-ben alapított Viskre utazunk, ahol a Feső-Tisza Vidéki Magyarok Találkozóján veszünk részt. Ebben a városban tartott országgyűlést 1657-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem. Este az ünnepi vacsora a Tisza partján lesz, helyi népművészek műsorával.
Szeptember 9-én, vasárnap Beregszász lesz az első állomás, ahol emléktáblát avatunk G Szűcs László tiszteletére. Csapon búcsúzunk Kárpátaljától. Ezután a Felvidékre érkezve Perbenyiken köszöntjük az ott élőket, mielőtt Sárospatakon és Miskolcon át visszaindulunk Budapestre.” – szól az előzetes programterv.
A részvételi díj 1. osztályú kocsiban utazva 49.900 Ft/fő, 2. osztályú kocsiban utazva 39.900 Ft/fő. Az ár magában foglalja az utazás, a szállás, a félpanziós ellátás és az idegenvezetés költségeit. Nem tartalmazza az utasbiztosítást és semmilyen más kedvezmény nem vehető igénybe.

Regisztrálni a www.info13.hu/karpatalja címen lehet.
Folyamatosan frissülő tudnivalókért kattintson a www.vasutinfo.hu honlapra!
További információkért írjon az [email protected] címre vagy hívja a +36 (1) 239 1784-es, illetve a +36 (30) 456 0192-es számok valamelyikét, esetleg keresse fel személyesen az irodát, melynek címe: 1139 Budapest, Szent István krt. 22. II. 1/A (200-as kapucsengő)

Felvidék.ma